A Magyar Vöröskereszt Tápiósápi Alapszervezetét dr. Gáspár István alakította meg az országos szervezet fő célkitűzéseinek szellemében: „az élet, az egészség védelme, szociális gondok enyhítése, a betegségek megelőzése, a fegyveres konfliktusok, katasztrófák áldozatainak megsegítése”.

Gáspár doktor az önéletrajzában így ír a kezdetekről: „1947-ben Népegészségőri tanfolyamot szerveztem, melyet később Vöröskeresztté alakítottunk. 1959-ben, a 80 éves V.K.Eü.Állomások versenyén Sáp egyik Eü. állomása a járási, majd a megyei, később a Komáromban rendezett versenyen kerületi elsőséget, majd a Népstadionban az országos döntőn a második helyezést szerezte meg.”

Az 1970-es évekre már 152 tagja és 45 vöröskeresztes aktivistája volt a helyi alapszervezetnek, kiknek segítségével 10 egészségügyi állomás és hat elsősegélynyújtó hely működött. Az elmúlt 75 évben számtalan alkalommal tartottak felvilágosító előadásokat felnőtteknek, gyerekeknek és volt iskolai vöröskeresztes csoport is. Az egyik legfontosabb feladatuk a véradások szervezése mellett számos kimagasló gyűjtési akciót szerveztek. Ezek közül néhány: a volt Jugoszláviában dúló háború idején Kórógy bombázásakor, majd a tiszai árvizekkor Tiszasüly és Szendrő károsultjainak gyűjtöttek nagy mennyiségben élelmiszert, ruhákat, mosószereket. Helyben is több alkalommal segítették a károsultakat, rászorulóknak.

Dr Gáspár István, – városunk díszpolgára, – élete végéig, 1983-ig volt a Vöröskereszt Tápiósápi Alapszervezetének elnöke. Halála után egy rövid ideig dr. Zolesz László, 1989. tavaszától Salvári Györgyné Julika töltötte be az elnöki tisztséget 1997-ig. Ekkor dr. Szvitek Jánost választották meg a helyi alapszervezet elnökének.

Dr. Szvitek János Sülysápon, pontosabban Tápiósápon született 1941-ben, itt járt általános iskolába is, ahol ekkor a körzeti orvosi feladatokat dr. Gáspár István látta el. Ő lett a példaképe, 1965-ben avatták orvossá a budapesti Orvostudományi Egyetemen. 2003-ban vonult nyugdíjba, de az orvosi munkát azóta is folytatja.

Önéletrajzából idézzük a Sülysápi Vöröskereszt Alapszervezeténél töltött 23 éves munkára való visszaemlékezését:

„A tápiósápi/sülysápi vöröskeresztes munkára pedig Salvári Julika  kért fel 1997-ben és én azonnal és örömmel mondtam igent. Ha már nem lettem a szülőfalum “doktorbácsija”  –  ezáltal igyekeztem tevékenységet vállalni és meghálálni, amit én kaptam Sülysáptól. A helyi Vöröskeresztes alapszervezetnek volt egy közel 30 éven át, a Dr. Gáspár István Alapítvány, amely működése során mintegy húsz rászoruló, jó tanuló fiatalnak anyagilag segített a középiskolai tanulmányai elvégzésekor. Jelenleg az Alapítvány több mint egymillió forintját átadtuk a Szent István Általános Iskola alapítványának további hasznosításra.

Az “elnökségem” alatt törekedtem minél több helyi kezdeményezést segíteni, aktívan részt venni a rendezvényeken, bevonni a munkába családtagjaimat és unokatestvéreimet.

Most, hogy itt is “nyugdíjba” vonulok és visszatekintek az együtt töltött időre, szeretném megköszönni a vöröskeresztes tagságnak, a vezetőségnek és aktivistáknak a nagyon hasznos munkáját,(véradás, ruhagyűjtés, pénzadományok gyűjtése a tűzkárosultak részére) amellyel segítették tevékenységünket.

Örülök, hogy 55 évi munka után valódi nyugdíjas leszek, de nem egy otthonülő, hanem lehetőségemhez mérten életem végéig “vöröskeresztesnek” maradni!

A megválasztott elnökasszonynak, a kedves kolléga nőnek és a vezetőségnek, tagságnak kívánok sok sikert a munkájában és nagyon jó egészséget!”

 Képaláírás: Az új és a leköszönő elnök: Dr. Józsa-Holló Krisztina és Dr. Szvitek János

A Sülysápi Vöröskereszt Alapszervezetének elnöki tisztére Dr. Józsa-Holló Krisztinát kérte fel 2020-ban Szvitek doktor. Ezt a megbízatást a járvány idején a tagság nem tudta jóváhagyni. A 2023. február 18-án tartott éves közgyűlésen a megjelentek egyhangúlag támogatták a megbízatását.

Dr. Józsa-Holló Krisztina vagyok. 1984.02.11-én születtem Kunhegyesen. Gyermekkoromban Abádszalókon éltem szüleimmel és 2 húgommal. Általános iskolai tanulmányaimat a Kovács Mihály Általános Iskolában végeztem. Az egri Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskolában érettségiztem. Majd egy évet tanultam az ELTE Természettudományi Karán biológusként. 2003-ban kezdtem meg tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán ahol 2009-ben végeztem. 2012-től  jelenleg is a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben dolgozom. 2017-ben szakvizsgát szereztem aneszteziológia és intenzív terápiából.  Emellett dolgoztam az Egis Gyógyszergyárban és a  környéki települések ügyeleti ellátásban is tevékenykedtem .

Férjemet 2002-ben ismertem meg Egerben.  Sülysápon 2008 óta élünk. Született 3 fiunk: Dávid, Vilmos, Levente. Nagyon szeretünk itt élni, távol a város zajától nyugodt, csendes, békés  környezetben.

2015 óta a Magyar Vöröskereszt tagja vagyok, 18 éves korom óta rendszeres véradó is . 2020-ban kaptam felkérést a Magyar Vöröskereszt Sülysápi Alapszervezetének elnöki tisztségére, melyet  örömmel elfogadtam. Mindig is lelkesen tevékenykedtem a közeli s távoli környezetem segítése érdekében.

Köszönöm elődeimnek azt a mérhetetlen nagy odaadással, önzetlenséggel  végzett munkájukat, hozzájuk méltó módon szeretném tovább vinni , folytatni munkásságukat. Ehhez méltó segítőket találtam a sülysápi vöröskeresztes tagok személyében.

Szakmai tervünk 2023-ra:

  1. Ebben az évben is mint eddig az évi 4 alkalommal rendezett véradásunkat tovább folytatjuk, melyre várjuk régi és új véradóinkat egyaránt.
  2. Minden év novemberében köszöntjük és jelképes ajándékkal jutalmazzuk  a jubiláló véradóinkat.
  3. Továbbra is rész veszünk két ünnepi koszorúzáson. (március 15. és október 23.)
  4. Alapítónk, dr. Gáspár István iránt érzett tiszteletünket kifejezve minden évben halála évfordulóján megemlékezünk róla.
  5. Hamarosan elérhetővé válik a Sülysápi Vöröskereszt történetét bemutató Facebook oldalunk, ahol minden érdeklődő megismerkedhet a múltunkkal.
  6. Elsősegélyoktatási sorozatunkat a ,,Hősképző” kampány keretein belül továbbra is folytatjuk. Helyi lakosoknak, felnőtteknek, gyermekeknek. Tavalyi évben a nevelési intézményekben tanuló (bölcsőde, óvoda) gyermekeknek és szüleiknek indítottuk el a kezdeményezést, melyet idei évben tovább szeretnénk bővíteni.
  7. Védőnők által szervezett családi napon ismételten részt veszünk babaelsősegély, csecsemő újraélesztés, csecsemőgondozás témakörökkel. Ezzel is hozzájárulva városunk kisgyermekes szüleinek és leendő szüleiknek ezekben a témakörben szerzett ismeretek elsajátításában, felelevenítésében.
  8. Karácsony előtti adománygyűjtésben ismételten részt veszünk, melynek kapcsán nagy áruházláncokban szervezetten tagjaink élelmiszeradományok gyűjtését végzik a Vöröskereszt nevében. Az összegyűjtött adományok szétosztása az ünnepek előtt várható a helyi rászorulók között. Évközben, ha a központi Vöröskereszttől adomány érkezik, akkor rövid határidőn belül szétosztásra kerül.
  9. Idősek világnapja alkalmából idős tagjainkat köszöntjük.
  10. Nem utolsósorban, de nagy szeretettel várjuk új, tettre kész tagok jelentkezését.

Vöröskereszt Sülysápi Alapszervezete

Zemen Pálné