A nagy kérdés: hoz-e változást akár az EP-választás eredménye a brüsszeli politikában vagy a helyi választói döntés a sülysápi városvezetésben.
5 hónap múlva éppen túl leszünk a június 9-én megtartott európai parlamenti és önkormányzati választásokon, a versengés eredményi ismertek lesznek. Választási rovatunkban végigkísérjük majd az eseményeket, a választás napján pedig interaktív grafikákkal, az urnazárást követően pedig a lehető leggyorsabban közöljük majd a helyi eredményeket.
Jelen cikkünkben az elmúlt évek ide vonatkozó választási eredményeit tekintjük át.
1. Európai parlamenti választások – Sülysáp
A fenti adatokból két tanulságot vonhatunk le az eddigi négy európai választás helyi eredményeiről. Az első, hogy a részvételi hajlandóság valamivel az országos átlag alatt szokott maradni. A másik, hogy a FIDESZ minden választás alkalmával bőven 50%-os listás eredményt ért el, az utóbbi két választás alkalmával 60% körüli támogatása állandósult.
Az elmúlt időszakban a kormánypártok támogatottságát megtépázhatta a nehezebb gazdasági helyzet, de ezzel szemben a széttagoltsággal és belviszályokkal küzdő ellenzék indul, így nehezen kiszámítható, milyen listás eredmények is születnek.
2. Sülysápi helyi önkormányzati választások
A jelenlegi városvezetés, Horinka László polgármester vezetésével 2006 óta irányítja a települést. A végeredményeket tekintve elmondhatjuk, hogy mindegy volt, kettő vagy három jelölt volt összesen, hiszen a jelenlegi polgármester „leggyengébb eredménye” (még 2006-ban) is bőven 50% fölötti támogatottságot mutat irányába, az utóbbi választásokon 60% fölötti eredményt ért el.
Kétszer is előfordult, hogy egy évben tartották az EP és az önkormányzati választásokat. Ezekben az esetekben érdemes a listás eredményeket összevetni az egyéni eredményekkel, mivel idén nem csak, hogy egy évben, hanem egy napon lesz a két szavazás. Látható, hogy a FIDESZ-KDNP támogatásával induló Horinka László a támogató pártszövetség listás eredményeinél (2014: 59,76%, 2019: 60,49%) is jobb eredményeket (62,08% ill. 67,11%) tudott elérni az önkormányzati választáson. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a nyertes polgármesternek minden képviselő-testületben vagy 100%-os vagy ahhoz közeli támogatottsága is volt, Sülysápot tehát nem érintette az elmúlt években belső viszály vagy működésképtelenséget eredményező polgármester – testület szembenállás.
Minden alkalommal független polgármesterjelöltek indultak a jelenlegi ellenében, a FIDESZ-KDNP-vel szemben induló pártok egyike sem tudott/akart általuk támogatott jelöltet állítani.
Idén még nem tudjuk, kik lesznek hivatalosan is polgármesteri indulók, néhány hónapot várni kell még a hivatalos jelöltállításig, azonban az internetes közösségi felületeken már elindult a helyezkedés.
Katus Norbert
Olvasóink véleményére is kíváncsiak vagyunk:
Ön szerint változik idén Sülysápon a polgármester személye?
Ön szerint változik idén Sülysápon a polgármester személye?
- Nem változik, Horinka László marad a polgármester (74%, 140 Szavazatok)
- Igen, változik: egy független jelölt nyeri a polgármester-választást. (21%, 40 Szavazatok)
- Igen, változik: egy ellenzéki párt(ok) által támogatott jelölt nyeri a polgármester-választást. (5%, 10 Szavazatok)
Összes szavazó: 190