Télen a fiatalság egykori legjobb szórakozási lehetőségei közé tartozotta fonó és a fosztó. Tápiósülyben és Tápiósápon is termesztettek kendert a második világháborút megelőzően. A megtermelt növényből tél elején először fonalat készítettek.  A munkát gyakran nagyobb családi körben végezték, de az eladó sorban lévő lányok mentek egymásnak segíteni is. Ez alkalmat adott a legényeknek az udvarlásra. Egy-egy fonóházba betértek, beszélgettek, nevetgéltek, játszottak, ha a lánynak az orsója leesett, akkor zálogot, legtöbbször csókot kértek érte.

A lányok és asszonyok téli elfoglaltsága volt a toll fosztása is. Nagy becsben tartották a tollat, hiszen a vetett ágyra kerülő dunyhát, párnákat ezzel töltötték meg. A libákat évente többször is megtépték, és az év során levágott libákról, kacsákról letépett tollal együtt télen a pelyhes részeket a szárról lefosztották. Ez volt a „pehő”. A legények természetesen a fosztó házakhoz is betértek, de itt nem lehetett nagyon mozgolódni, mert a toll szétröppent. Meséléssel, anekdoták felelevenítésével és természetesen tréfákkal tették vidámmá az unalmas munkát. A segítőket mákos kukoricával kínálta meg a háziasszony. A legények gyakran elcsentek a lefosztott toll szárából egy-egy adagot, hogy majd éjjel a lányok kapujában szétszórhassák. 

Toll fosztása