Az 1945-ös áldozatok emlékét a Polgármesteri Hivatal előtt látható „Gyertyák” emlékmű, a mártír főjegyzők szobrai őrzik, míg az 1951-es áldozatok nevei (az előzőekkel kiegészülten) a Hevesy parkban található Hősi emlékmű középső tömbjén olvashatók.

Az 1945-ös „gyömrői gyilkosságok”

1945 tavaszán, amikor a Vörös Hadsereg már elfoglalta a Gyömrőt, és a világháborús frontvonal már Dunántúlnál tartott, a túlélők a romok eltakarításán és az újjáépítés megindításán fáradoztak, a Gyömrői járásban emberek tűntek el, soha nem tértek vissza a lakóhelyükre, a családjukhoz.

A háborús frontvonal hátrálása, illetve a helységeken történt áthaladása miatt a régi, polgári közigazgatási és rendfenntartási-rendőri szervezet összeomlott. Így a közigazgatásban és rendfenntartásban egyfajta hatalmi vákuum keletkezett, amelyet néhány fanatikus (addig illegalitásban lapuló) kommunista az osztályharc filozófiája alapján – a szovjet hadseregtől kapott fegyverekkel és igazolványokkal – a saját hatalmának megteremtésére és „forradalmi dühének” érvényesítésére tudott felhasználni.

Azokat, akiket végül megbízhatatlannak vagy ellenségnek minősítettek, Gyömrőn és környékén a „felszabadult” ország „demokratikus” tagjai ítélet és vizsgálat nélkül kivégezték. A források szerint százharminchárom ember halt meg, köztük több tápiósápi és tápiósülyi áldozat is volt.

 

Egy történet:

Moóri Istvánt, Tápiósüly község főjegyzőjét Krupka Jakab utasítására 1945. április 18-án vitték Gyömrőre tanúkihallgatás céljából. A főjegyzőt elismerték a faluban. Nem volt hajlandó Szálasira sem fölesküdni, sőt, kommunistákat mentett meg az internálástól, szökésben lévő katonáknak adott igazolványt. Később derült ki, hogy 19-én negyedmagával a település határában meggyilkolták a karszalagos, puskás falusi rendőrök. Hasonlóan járt pl. Pinnyey Lajos, tápiósáp főjegyzője is…

A „sülysápi per”

A kommunista hatalomátvétel után rögtön megindultak a társadalom, és minden működő szervezet megtörésére irányuló koncepciós perek. Ilyen volt az 1951-es „sülysápi per” is.

Szvitek István huszonhat éves volt 1951-ben. Október 23-án kivégezték „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló illegális fegyveres szervezkedés bűntette” miatt. Felakasztották, mert nem akart fejet hajtani a totális diktatúra előtt. Jandó Ferenc harmincnégy éves volt 1951-ben, október 23-án őt is kivégezték a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló illegális fegyveres szervezkedés bűntettének vádjával. Felakasztották. Ártatlanul. Rajtuk kívül még 17 sülysápi embert ítéltek el, őket „csak” börtönbüntetésre…

Jandó Ferenc feleségét és három gyermekét hagyta itt. Anna néni is 1954-ben tudta meg, hogy férjét kivégezték: „Nem tudtam azt se biztosan, hogy mikor halt meg. Azt se tudtam, hogy él vagy hal, vagy mi van vele. Úgy tudtam meg, hogy pontosan tényleg meghalt, hogy (…) bementem a tanácsra, délután volt, még éppen az anyakönyvvezető ott volt. Ahhoz mentem, hogy mire van szükségem, hogy adja. (…) Jegyző is volt, ismert is. Előhozta a papírokat, kezdi nekem csinálni. (…) Szeretném tudni, hogy el van-e halottnak könyvelve! Mert engem nem értesített senki. Akkor ő bólintott a fejével, hogy el van halottnak könyvelve. Kihozta a tizenhetes anyakönyvet, odatette elém, hogy olvassam el. Én akkor már nem tudtam olvasni.”

A perek júniustól októberig folytak. Szvitek Istvánt 1951. február 20-án este az otthonából hurcolták el, Jandó Ferencet pedig munkahelyén vették őrizetbe. Nem egészen egy hét leforgása alatt összegyűjtöttek hét embert, köztük a majdani per főbb szereplőit. „Földműves emberek voltunk. Egész nap arattunk, akkor, július eleje az aratás időszaka volt. Este fáradtan értünk haza a munkából. Éjszaka ugatott a kutya. Édesanyám rám szól: — Jani fiam, nagyon nagy ugatás van kint, zörgés. A kerítésen ugrálnak át. — Nyolcan jöttek külön engem letartóztatni. Így jártak csordástól mindenkihez. Az ajtót verték, a külső ajtót. Szóltam: — Ki az? — A Pénzügyőrség. — Hivatalos szerv, nyitom ki az ajtót, nagy lámpákkal, mindjárt a szememnek szegezték. De már lökdöstek is befelé. — Ki lakik itt? — Szántai István. — Ő, az apám lakott ott, övé volt a ház. — És Szántai János hol lakik? — Az meg én vagyok. Én vagyok a fia, természetes, hogy közös kenyéren itt élünk, egy család vagyunk. — Akkor miért nem azt mondod? — Jöttek rögtön a különböző ütlegelések. Apám is odaszól: — Mi járatban vannak? Kicsodák önök? Be se mutatkoztak? — Hej, te piszkos vén kulák! Majd bemutatkozunk! Én a falhoz voltam szögezve. Visszatekintettem, és pont láttam a kis kazettát, ahogy szórja és teszi a zsebébe. Vesztemre odaszóltam: — Uraim, ez is fegyver? — Ezért a bátorságomért mivel kellett fizetni? Levertek a földre, rugdostak, tapostak. Aztán felhúztak, megvasaltak, és gyerünk kifelé. — Te piszkos fasiszta! Ha szökést mersz kísérelni, úgy teleszórunk ólommal, hogy csak ócskavasnak vesznek meg. Indíts kifelé. Öt és fél év múlva jöttem haza…”

Az ÁVH Kapás Józsefet, helytörténeti gyűjteményünk alapítóját is július 3-án fogta el. „… értem bejött a két ÁVO-s jobbról-balról egy-egy pisztollyal: Kísértek kifelé a kocsijukhoz. Hátranéztem, megláttam mindjárt az Ádi barátomat, a Szirtes Ádámot, aki megmutatta az ÁVO-nak hogy Sápon hol laknak a Kapásék meg a többiek”. A vádlók története szerint az érintettek a sápi templom főoltára mögött „gyűléseztek”. A probléma ezzel csak az, hogy a főoltár mögött csak „lapjával” férnek el az emberek, nem, hogy gyűlésezzenek…

A kommunista diktatúra áldozatainak emlékműve a Hevesy parkban

A per augusztus 10-én délben zárult az ítélethirdetéssel: Szvitek István: halálbüntetés, Jandó Ferenc: halálbüntetés, Szvitek János: életfogytiglani börtön, Vilcsek Emil: tizenhárom évi börtön, Szvitek Ferenc: nyolcévi börtön, Benedek László: tizennégy évi börtön, Szvercsek István: hétévi börtön Csapó Sándor: életfogytiglani börtön, Kovács Antal: tizenhárom évi börtön, Szvercsek János: hétévi börtön, Kapás József: tízévi börtön, Oláh Ferenc: tizenegy évi börtön Szántai István: tízévi börtön, Seres Artúr: tizenhárom évi börtön, Ellenbacher Károly: tizenkét évi börtön, Jandó József: tízévi börtön, Barta István: tizenkét évi börtön, Szántai János: tízévi börtön, Nagy Sándor: tízévi börtön.

Mellékbüntetésként valamennyi vádlottnál teljes vagyonelkobzás, továbbá a másod- és harmadrendű vádlottak kivételével mindenkinél tíz évnyi közügyektől és ötévnyi nyilvános helyek látogatásától való eltiltás szerepelt. 1956-tól megkezdődtek a szabadlábra helyezések. „Szabadlábon” sem élhették a régi életüket.

(Forrás: A Gyömrői gyilkosságok és az 1951-es Sülysápi per dokumentumai, családi írott és szóbeli visszaemlékezések.)

Fontosnak tartjuk, hogy megemlékezzünk róluk és a nem nevesített áldozatokról is február 25-én itt, Sülysápon. Tanuljunk belőle, hogy soha többé, sem jobb-, sem baloldali hatalom diktatórikus eszközökkel, vagy hatalommániás önkényes helyi igazságosztók ne tehessenek hasonló rémségeket. Az 1945-ös áldozatok emlékét a Polgármesteri Hivatal előtt látható „Gyertyák” emlékmű, a mártír főjegyzők szobrai őrzik, míg az 1951-es áldozatok nevei (az előzőekkel kiegészülten) a Hevesy parkban található Hősi emlékmű középső tömbjén olvashatók. A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján tartott megemlékezéseinken először a sápi emlékműnél, majd a városháza előtti emlékhelyen koszorúzással, gyertyagyújtással emlékezünk.

Katus Norbert alpolgármester, helytörténész