“Szeptember 10-én lesz a Kisboldogasszony templomunk búcsúja. Ilyenkor a templomi ünnepi szentmise mellett a Piactéren “mini vidámpark” és búcsúi vásár is szokott működni, ami korlátozza a megszokott piaci működést.

A szeptember 10-i piacon elsősorban a zöldség-gyümölcs árusok tudnak majd jelen lenni, mivel a terület jelentős részét elfoglalják a vidámparki eszközök.

A piaci árusok 11 óráig lehetnek a téren, ezt követően a helyeket a búcsúi árusok foglalják majd el.” – adta hírül a www.sulysap.hu

Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének ünnepe katolikus és ortodox egyházi ünnep, amelyet minden év szeptember 8-án tartanak. Mivel sok esetben ez hétköznapra esik, ezért a Kisboldogasszony templom búcsúját a szeptember 8-i Mária-naphoz legközelebbi vasárnapon tartják, ami idén szeptember 10-e.

Az ünnepi szentmise szeptember 10-én, 10 órakor kezdődik a Kisboldogasszony templomban.

A búcsú katolikus bűnbánati vallásgyakorlat vallásgyakorlat, a bűnbánat szentségében már föloldozást nyert bűnért járó, ideigtartó büntetés elengedése. A templombúcsú napján ünnepi szentmisét celebrálnak, ahová a környékből is érkeznek zarándokok. A búcsú tehát a templomban van, a templomhoz kötődő ünnep. E mellett ilyenkor árusok, céllövöldések, mutatványosok is megjelennek a templombúcsú napján a településeken. Ez utóbbi hagyomány kissé visszaszorulóban van, ami főként a sápi búcsú árusainak, mutatványosainak számán érhető tetten. A “sülyi búcsú” a nagyobb látogatói létszám miatt még több árust és mutatványost vonz.