December 24-ét Sápon Ádám-Éva napjának nevezték. A hagyományokat Szabó Lajosné (Jurás Mária) segítségével idézzük fel.
Sápon az ünnepi készülődés még december 23-án este megkezdődött, amikor a gazdasszony bedagasztotta a karácsonyi bejglinek a kelt tésztát. Másnap korán keltek. A karácsonyfa ekkor már ott lógott az asztal fölött a gerendára erősítve, rajta alma, dió, keksz és kis vattapamacsok. Elmentek az utolsó hajnali misére a háziasszonyon kívül, aki hozzálátott a sütéshez. Mikor a többiek hazaértek a templomból, frissen sült káposztás lepénnyel és túrós buktával várta őket. Ez volt a reggeli cikória vagy frank kávéból főzött feketekávéval. Ezen a napon böjt volt egészen éjféli mise végéig.
Délelőtt
Délelőtt, vagy kora délután jöttek a pásztorok karácsonyt köszönteni. Egyik a kanász, másik a tehenész. Egy köteg vesszőt hoztak magukkal, ebből húzott csukott szemmel a háziasszony egyet, a kötényébe takart kezével. Ha ágas vesszőt sikerült húznia, akkor az állatoknál több szaporulat is várható volt a következő évben. A vesszővel a gyerekeket és az állatokat is egy kicsit meglegyintgették, hogy jók és egészségesek legyenek. Ezután a vesszőt a szoba sarkába, majd az ólba tették. A pásztoroknak pénzt és bort adtak, amit a náluk lévő kulacsba öntöttek.
A háziasszony megfőzte az esti és a másnapi ételeket, a gazda pedig elkészítette a karácsonyi jászolt. Egy szakajtóba tett néhány szem búzát, kukoricát, babot, napraforgót, a magokra pedig egy kis csóva szalmát és szénát. A szakajtót bevitte a szobába és az asztal alá tette. (A szakajtót csak János-napkor vitték ki a szobából, és minden állatnak adtunk a magokból.)
Délután
Délután 5 óra körül bezárták a kapukat, ajtókat, ekkor már nem mentek sehová, de hozzájuk sem jöhetett senki, a család együtt ünnepelt. A karácsonyi asztalra készítettek mindent, hogy senkinek se kelljen felállnia majd a vacsora közben, mert úgy mondták, hogy ha mégis felkel valaki az asztaltól, akkor a következő évben elszöknek, vagy nem kotlanak a tyúkok. Amikor mindenki leült, meggyújtották a gyertyaszentelőkor megszenteltetett gyertyát, majd az anya szenteltvízzel megszentelte az asztalt és a körülötte ülőket is, közben ezt mondta: ” Megszentellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”. Ezt tótul is elismételte. Ezután egy mézbe mártott fokhagyma gerezddel mindenki homlokára keresztet rajzolt. Az asztalon lévő kis kosárkában lévő diók közül mindenki csukott szemmel kivett magának egyet, majd megtörte. Akinek egészséges diót sikerült választani, az a következő évben egészséges lesz, aki viszont rossz diót húzott, annak betegség várható. Mindenki kapott egy nagy ostyát, amit mézbe mártott és megette. Egy ostyát a levesestál vagy az asztalterítő alá is tettek, hogy az asztalon mindig legyen kenyér. Ezután az anya egy almát fölszeletelt annyi gerezdre ahányan az asztal körül ültünk. Amikor megették a saját kis gerezdjüket, akkor azt mondták, hogy ha valaki elveszne vagy eltévedne, akkor gondoljon erre a közösen elfogyasztott almára, az majd segít haza találni. Mindannyian kaptunk egy egész almát is, amit elvittünk az éjféli misére ahol megszentelték azt. (Ezt az almát a fiúk és lányok csak János-napkor az ablak alatt ehették meg, és „amilyen nevű ember jött először arra olyan nevű lesz majd a férje vagy a felesége”.) Vacsora előtt még egy kis cukros bort is ivott mindenki, majd elimádkozták az étkezés előtti imát. A legtöbb családnál a vacsora vajas bableves és mákos guba volt, amit mézzel locsoltak meg. Amikor a gazda az első falat mákos gubát akarta megenni, akkor a felesége lekapta a villájáról és elkezdett kotyogni, hogy a következő évben elüljenek majd a tyúkok. Minden ételből az első falatot a Jézuskának adtuk egy külön tányérra, amit vacsora után az asztalterítő alá tettek. Ez volt a karácsonyi morzsa, amit kis vászonzacskóba raktak, és ha valaki az év folyamán beteg lett, akkor a tűzre dobtak belőle, de ha nagy vihar készülődött, akkor is tettek a tűzre a morzsából, hogy elűzze a villámokat.
Este
Vacsora után imádkoztunk és csak ekkor lehetett felkelni az asztaltól. Vittünk a kutyáknak is enni. A lányok hívták a kutyát, és ahonnan a kutyaugatás hallatszott arról érkezik majd a szeretőjük – mondták.
A férfiak kimentek az udvarra és az ostort csattogtatták, majd karácsonyi dalokat énekeltek. A legidősebb férfi tótul elénekelte a kis Jézus születését váró éneket. Aki csak tudott, indult az éjféli misére. Onnan hazatérve lehetett csak enni a töltött káposztából. Az 1950-es, 60-as évekig, de néhány családnál napjainkig ápolják a tápiósápi városrészen e régi tradíció néhány elemét. A felvételt 2015 decemberében készítettem. Jámbor Istvánné énekel.
Zemen Pálné
