Sokan vannak Sülysápon és országszerte, akik korán kelnek – de nem aranyat, hanem Seprős Imre professzor úr aranyat érő növényvédelmi tanácsait lelik a Magyar Rádió Falurádió és Hajnaltáj és egyéb szak- és magazinműsoraiban.
A professzor úr 1936. november 3-án született Tápiósápon. Általános iskolai tanulmányait is itt végezte 1943 és 1951 között. Nagykátán járt gimnáziumba, majd az érettségit követően felvételt nyert az Agrártudományi Egyetemre Gödöllőre. A harmadik évének befejezése után ösztöndíjasként Moszkvába került, ahol a Tyimirjazev Mezőgazdasági Akadémia Növényvédelmi Szakán 1962-ben kitűnő eredménnyel szerzett diplomát.
Seprős Imre a tudományos vérkeringésbe már pályája kezdetén bekapcsolódott. A Szovjetunióból hazatérve több helyen volt agronómusi, laboratórium vezetői, osztályvezető helyettesi munkakörben. Hazánkban ekkor épültek ki a megyei növényvédő állomások, melyek Európa szerte új struktúrát képviseltek. Ebben a feladatkörben is kiválóan teljesített. 1967 és 1974 között az FM (Földművelésügyi Minisztérium) Növényvédelmi Szolgálata igazgatója volt. 1974-től 1980-ig a MÉM-NAK (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai Központ Állattani Osztályának) vezetője. 1990-ig pedig a MÉM-NAK Biológiai Osztályának vezető helyettese lett. Hozzá tartozott a szőlő-és gyümölcskultúrák kártevői kutatásának irányítása.
Szakmai munkájának egyik ága a molylepke-kutatás, mely kandidátusi értekezésének is a témája. („A szilvamoly rendszertana, ökológiája és a védekezés kidolgozása”) Aknázó-moly gyűjteménye az AGROZOOLÓGIAI munkájának legértékesebb része. Tanulmány- és gyűjtőúton összesen 55 országban járt. 45 ezer fotót készített kártevő állatokról, beteg növényekről, gyomnövényekről. 14 könyvet és több mint ötszáz tudományos és ismeretterjesztő dolgozatot jelentett meg. E munkái arra az időszakra esnek, amikor a magyar mezőgazdaságban mélyreható változások zajlottak le, de a termelés színvonala megközelítette a fejlett nyugati országokét, a növényvédelemben pedig az Európa élvonalába került.
Nagy fordulatot jelentett az életében, hogy 1991-ben korengedményes nyugdíjazását kérte. Ezután a Magyar Televíziónál, a Duna Tv-nél és a Magyar rádiónál vállalt növény orvosi, szakértői és tanácsadói megbízatást.
Pályája kezdetétől számtalan szakmai egyesület, társaság tagja, titkára, alelnöke, elnöki tanácsadója, főtanácsadója. 2004 és 2008 között a MAE (Magyar Agrártudományi Egyesület) alelnöke. Tudományos és társadalmi tevékenységéért számtalan kitüntetést kapott.
Eddig a szakmai életút.
- Mi az agrozoológia közérthetően?
A mezőgazdaságban károsító rovarok életével, és az ellenük való védekezéssel az agrozoológia foglalkozik. Ezek a kártevők rovarok, kis apró állatok, és komoly, jelentős veszteséget okoznak a mezőgazdaságnak.
- Úgy tudom, hogy ezt a szót a professzor úr találta ki.
Igen, egyik tudományos ülés alkalmával jutott eszembe, mert agro is létezik és zoológia is létezik, de így külön tudományágként, hogy agrozoológia eddig a magyar tudományba nem létezett.
- Működik-e az a növényvédelmi hálózat, melynek kiépítésén pályája kezdetén dolgozott?
Működik, és mondhatom azt, hogy a világon, de Európában biztos, hogy az egyik legjobb növényvédelmi szervezet, amely tulajdonképpen a mezőgazdaságot biztonságossá teszi. Több száz készítményt, növényvédő szert használunk, és ezeknek a veszélytelen alkalmazásában nagyon jelentős szerepe van.
- Igen nagy ívű pálya áll Ön mögött. Professzor Úr! Hogyan telt az utóbbi 10 év?
Sajnos, vagy talán szerencsémre nem hagytam abba a munkát, mert a növényvédelmi tudományos szervezetekbe létrehoztunk egy újabb szervezetet, amely szintén az agrárszakembereknek a növény orvosi, növényvédelmi képzését segíti. Ezekbe tovább dolgoztam, és természetesen folytattam a rádióban és a televízióban a munkámat, valamint az agrozoológiai gyűjtéseimet több országban.
- Szeretnénk egy kicsit megismerni a szaktudós mellett az egykori tápiósápi embert is. Milyen emlékek fűzik Sülysáphoz, Tápiósáphoz gyermek- és ifjúkorából?
Édesapámat, a köztiszteletben álló szabómestert a II. világháború vége felé az orosz megszállók „málenkij robot”-ra hurcolták. Kijev környéki fogolytáborban halt meg 37 évesen 1945-ben. Nyughelye ismeretlen. Édesanyám, a 13 gyerekes falusi vízimolnár negyedik gyereke, rendkívüli nehézségek közepette nevelt fel engem és húgomat. Talán ezek a nehézségek edzettek meg az életre.
A szegénység és a nyomor ellenére nagyon szép gyerekkorom volt, mint akkor minden gyereknek. Sokat játszottunk, fociztunk, ugráltunk. Különösen nagy élmény volt az iskolában Kajdy Editke és Horvát tanárnő sokat segítettek abban, hogy az legyen, ami minden gyereknek ilyenkor kell. Rengeteget kirándultunk, jártunk osztálykirándulásokra, madarak és fák napján és egyéb alkalmakkor. Természetesen e mellett rengeteget kellett dolgozni, édesapám elvesztése után nagyon sok rám maradt, édesanyámnak nagyon sokat kellett segíteni ahhoz, hogy tulajdonképpen a megélhetés meglegyen.
Keresztény, katolikus családból származok, és az egész család is hívő ember volt. Minden rendezvényen ott voltunk. Joó Antal plébános úr valamilyen indíttatásból kiszemelt és papnak akartak küldeni Vácra. Már megvolt a váci behívó, mehettem volna az iskolába, de akkor 1950-51-et írtunk, amikor pont a papok, püspökök üldözése folyt. A keresztapám átjött hozzánk és azt mondta a húgának, anyukámnak: „Ilus! Látod, hogy milyen világ van! Hogy üldözik a papokat! Szó nem lehet arról, hogy a papok iskolájába menjen, mert én, mint keresztapja felelek érte.” Így kerültem szinte felvétel nélkül Nagykátára a gimnáziumba. Ebben egem nagyon sokat segített a Kajdy tanárnő, Kajdy Guszti bácsi, ő volt az iskola igazgatója. Minden iskolai rendezvényen, ahol beszédeket mondani, köszönteni kellett valakit, engem kértek fel. Amikor volt a bérmálás és autóval jött a püspök úr, a nagy tömeg előtt nekem kellett mondani a püspöki köszöntőt.
Nekem olyan emlékeim vannak Sülysápról ezelőtt 50 évvel, hogy nyakig érő sárban mentünk, mert nem volt kövesút, nem volt villany, nem volt víz, nem volt gáz. Nem volt semmi csak sparhelt meg gyertyafény, ahol én az életemet kezdtem. Hokedli volt az íróasztalom, ahol tanultam, írtam a leckémet. Iskola után, ahogy haza értem az első dolgom az volt, hogy megírjam a házi feladatot. Anyukám éppen gyúrt, csinálta az ebédet, a vizes kezét megrázva a pennával írt füzetem oldalát pacás lett. Sírva fakadtam, az egészet újra le kellett írni, addig nem ebédeltem. A gimnáziumi évek alatt reggel korán kellett kelni. Busz, semmi jármű nem volt, ezért a nyakig érő sárban le kellett menni a Dózsa György úton, az akkor Templom utca 38-ból gyalogolva a vasútállomásra. Onnan boci pulmonokkal, ilyen régi, ócska, háború utáni vagonokkal lemenni Nagykátára és késő este vissza ugyanez, napi öt kilométer, de ezt akkor gyerekként föl sem vettük. Ha át akartunk menni az utca egyik oldaláról a másikra, akkor egy nagy rakás kukoricaszárat be kellett dobni a kocsik kerekének vájatába, hogy át tudjunk menni a sáron, meg a vízen.
- Járt mostanában Sülysápon? Milyennek látja napjaink Sülysápot?
Nagyon szoros a kapcsolat, továbbra is a kis szülőfalummal, mert Sülysáp város lett, de én azért a kis tápiósápi patak partján születtem, és még a családi kötelék ideköt. Évente több alkalommal eljövünk, és jó értelemben megdöbbentő, ahogy az elmúlt ötven évben mit fejlődött. Az utak, középületek, iskolák mind megújultak. Sülysápon most kitűnő utak vannak. Nagyon jó szívvel jövök haza, mert most inkább kikapcsolódás a város zajából. Napfény, tiszta levegő, nagyon kellemes emberek, akik közül a fiatalokat én már nem ismerem, az idősebbek közül, akik még vannak, engem nem ismernek meg. Az én emlékeimben élő Sülysáp 90 %-a zsúptetős házakból állt, ezzel szemben ma egy gyönyörű kisvárosi komfortos lakások mindennel felszerelve, ami az emberi élethez kell. Örömmel látom azt, amikor ide látogatok, hogy sokkal szebb körülmények között élnek, nyugodtabban, kulturáltabban és talán stressz mentesebben, mint Budapesten.
- És szakmai szemmel? Hogyan látja napjaink mezőgazdaságát?
Én úgy érzem, hogy jó irányba halad. Nekem is megdöbbentő olyankor amikor elmegyek egy mezőgazdasági kiállításra, hogy mit fejlődött a mezőgazdaság technikailag, nemesített fajtákkal. A vetés, szántás, betakarítás gépesítve. Amikor jövök körül szoktam nézni. Gyönyörű határ, megművelt földek, szépek a növények, nem betegek, nem rágják a rovarok, bogarak, ami nekem elsődleges. Nem tudok elmenni egy búzatábla, kukoricatábla vagy gyümölcsös kert mellett, hogy ne nézzem meg a növényvédelmi helyzetüket. Úgy látom, hogy gondozzák a növényeket, Magyarország és benne Sülysáp is büszke lehet, hogy ilyen fejlett mezőgazdasággal rendelkezik.
Professzor Úr! Köszönjük, hogy hívásunkra ellátogatott Sülysápra. További munkájához, családjához kívánunk az olvasók nevében is jó egészséget
Irodalom: Növényvédelem 42 (11). 2006 633-635. oldal
Seprős Imre professzor úrral 2018-ban beszélgettem.
Zemen Pálné
