Egy halott, hét sebesült — A kocsivezető eltűnt

Megdöbbentő szerencsétlenség történt kedden délelőtt 10 órakor Tápiósüly és Mende községek közötti országúton, néhány száz méternyire Tápiósüly határától.

Pestszenterzsébetről Fekete József fűszerkereskedő PA 403. rendszámú bérautóján egy nyolc tagból álló társaság utazott Nagykátára lakodalomra. Amikor a gépkocsi Tápiósüly közelébe ért, a szemtanuk állítása szerint a vezető előzni akart egy előtte haladó szekeret.

Amint a kormányrudat elfordította, a gépkocsi teljes menetsebességgel az országút árkába zuhant, felfordult, majd a benzintartály felrobbant és a kocsi lángbaborult. A zuhanás következtében a soffőr és az autó két utasa magas ívben kirepült a kocsiból, míg öt utas a felfordult autó alá szorult. Szerencsére sem a soffőr, sem a kizuhant két utas nem veszítették el lélekjelenlétét és az égő kocsi alól kiszabadították társaikat.

Egyedül Molnár Istvánné született Takács Erzsébet pestszenterzsébeti lakost nem tudták kimenteni, mert akkorra lángbaborult az egész kocsi és a szerencsétlen asszony szénné égett a kocsi romjai alatt.

A szerencsétlenség színhelyén elsőnek tápiósápi csendőrség és községi orvos jelent meg, Molnárnén azonban már segíteni nem lehetett. A csendőrség kihallgatta a felborult és elégett gépkocsi megmenekült utasait, akiket a tápiósápi községi orvos részesített első segélyben. A tanúvallomások szerint a kocsivezető szabályszerűen hajtott, de hogy mi történt az előzés pillanatában, arra senkisem tudott felvilágosítást adni. A csendőrök erre ki akarták hallgatni a soffőrt, de akkor kiderült, hogy a kocsivezetőnek nyomaveszett.

A csendőrség a halálos szerencsétlenségről és a soffőr eltűnéséről — akinek a nevét sem tudják egyelőre — jelentést tettek a pestvidéki ügyészségnek.

A hír a Függetlenség Politikai Napilap – 1935.10.24-i számában jelent meg.