„Bor, muzsika, tánc, múlatság”, elűzni a telet, a sötétséget, a betegséget, a szomorúságot. Ez a  farsang lényege, mely vízkereszttől (január 6-tól) a nagyböjt kezdetéig (hamvazószerdáig) tart. Vidámság, mulatozás, tréfacsinálás jellemző erre az időszaka.  Régen ez még kiegészült a párkereséssel, párválasztással is, az esküvők, lakodalmak nagy részét is ekkor tartották. Legvidámabb része a farsang farkának is nevezett utolsó három napja, a farsangvasárnap, az azt követő hétfő és a húshagyó kedd.

Régen a Sülysápon élők is szívesen mentek ezen a három napon a bálokba, vagy ahogy akkor mondták a „mulatságba”. A kisebb gyerekeknek külön szerveztek mulatságot, ahol citera zenére rophatták a táncot. A legényeknek, eladó sorban lévő lányoknak, fiatal házasoknak kocsmákban szerveztek bálokat. Egyikben rezesbanda, másikban cigányzenészek húzták a talpalávalót egészen kedden éjfélig. Ekkor mindenki haza ment, mert hamvazószerdával megkezdődött a nagybőjt időszaka.

Tápiósápon még az 1960-as évek első éveiben is élt egy őshonos farsangi hagyomány, a tuskóhúzás. A fiatal legények a Hevesy kastélynál gyülekeztek és a hősök szobrától indultak el a falu útjaira. Egy lovaskocsi tengelye után kötött tuskót húztak maguk után. A 15-20 legényhez útközben még többen csatlakoztak. Sorra járták a lányos házakat, és a sáros utakon végigvonszolt tuskóval mentek be a konyhákba.  A háziak eltűrték ezt a kellemetlenséget, mert féltek, hogy este a bálban kibeszélik majd őket, ezért inkább szalonnát, kolbászt, tojást vagy hagymát tettek a legények kosarába. Egy-egy ifjú eközben az udvaron nézett szét, s próbált elcsenni a szárítókötélen száradó ruhákból vagy egy kötényt, vagy egy konyharuhát, de fehérnemű is „tűnt el” ilyenkor. A falut végig járva a legények visszamentek a felvégi kocsmához, ahol a bált rendezték. Ott elkészítették a szalonnás, kolbászos rántottát, amit a bál szüneteiben el is fogyasztottak és némi borral le is öblítettek. A szünetekben került sor az elcsent ruhadarabok tulajdonosainak kiderítésére is. A zálogért a lánynak legtöbbször táncolnia kellett a legénnyel.  Ekkor, bizony voltak, akik nem akarták felismerni a saját ruháikat. Jó szórakozás, élvezetes móka volt. Szántai István osztotta meg velünk ezt a régi sápi szokást.

Napjainkban is szerveznek bálokat. Az iskolákban jelmezbált rendeznek külön az alsó és felső tagozatos tanulóknak. Jelmezekbe öltözött diákok táncolnak, mulatnak ezen a délutánon. A Szent István Általános Iskolában az alsósok báljának tetőpontja a telet jelképező bábu, boszorkány elégetése.  A felnőttek, nyugdíjasok is szívesen búcsúztatják a telet bállal, de ezeken – a régi bálokhoz hasonlóan – nincsenek jelmezbe öltözve a mulatozók.

Idén a pandémia átírta a szokásokat, hagyományokat. Sajnos elmaradnak e zenés, táncos összejövetelek felnőtteknek, időseknek, gyerekeknek, de mindkét iskolában, óvodákban tervezik, hogy egy-egy délelőttre jelmezbe öltözve jöhessenek a gyerekek. Sápon idén is készül szalmából, régi ruhákból a boszorkány, hogy vele együtt a telet, sötétséget, a betegséget, a szomorúságot is elégessék, elkergessék. Bízzunk abban, hogy a boszorkányégetéssel nem csak a telet, a sötétséget sikerül majd elégetni nekik, hanem az elmúlt 12 hónapot is minden vírusával, korlátozó intézkedésével, karanténjával együtt!

Zemen Pálné