Beszélgetés Dr. Molnár Tímeával, városunk egyetlen női családorvosával.
Tiba Mariann doktornő tragikus hirtelen halála után sokáig nem volt végleges háziorvosa az I. számú Háziorvosi Rendelőnek . Helyettesként Farroun Ghassan doktor úr látta el a háziorvosi teendőket a Losonczi utcai rendelőben. A pályázat útján meghirdetett állásra Dr. Molnár Tímea is jelentkezett többedmagával, a testületi bizottsági meghallgatás után viszont az Ő pályázatát fogadta el nyertesként a képviselő testület. Így 2016 januárjától az Ő személyében lett új, állandó háziorvosa ennek a körzetnek. A munkával telt hónapok, pontosabban két és fél év azt bizonyítják, hogy a sülysápiak megkedvelték a fiatal doktornőt. Ismerkedjünk meg Vele most egy kicsit közelebbről is!
Ön nem sülysápi, hanem gödöllői lakos. Onnan jár nap, mint nap városunkba. Hogyan került Sülysápra?
Ahhoz, hogy kérdésére válaszolhassak, kicsit vissza kell nyúlnom a gyökerekhez. Vallásos szülőktől, nagyszülőktől származom, hiszem azt, hogy a történéseknek oka van. Egymásra épülő események sorozata hozott Sülysápra, és hálás lehetek Istennek, hogy mindez így történt. Mikor eldöntötte, hogy szakmai pályát módosítok, böngészni kezdtem a betölthető családorvosi praxisokat, és így akadtam rá jelenlegi helyemre. Három település körzete jöhetett szóba, Tóalmást egy nappal korábban töltötte be kollégám, mint ahogy érdeklődni kezdtem volna, Dányban pedig még nem lett hivatalosan meghirdetve a megüresedett praxis, meddig nagyon kérték, hogy várjak még egy kicsit. Jegyző asszonyt, dr Tóth Krisztinát is felkerestem még ugyanazon a napon, aki elmondta, hogy még pár napig pályázhatok Sülysáp betöltetlen praxisára. Aztán eljött a meghallgatás napja, ahol más kollégák mellett én is bemutatkozhattam az egészségügyért felelős képviselő-testület előtt. Néhány napos várakozás után megszületett a döntés. Nem felejtem el a pillanatot, amikor Jegyző asszony felhívott, és közölte velem a jó hírt.
Hogyan fogadták a városban? Hogy érzi magát itt?
Az első sülysápi betegem sajnos már nincs közöttünk. Súlyos betegsége után mostanra nyugovóra tért. Ő volt az, aki verssel és egy szál rózsával fogadott. Meghatározó pillanat volt. Úgy érzem, rövid idő alatt részese, sőt alkotóeleme lettem a város életének, vérkeringésének. Ebben nagy segítségemre volt a körzet egykori és jelenlegi ápolónője, asszisztensem, jobb kezem. A betegeim hamar a bizalmukba fogadtak, őszinte nyitottságuk, felém tanúsított szeretetük tiszteletet vált ki belőlem.
Ön Nagyváradon született.
Igen, valóban. Szüleim a Szent László alapította Szentjobbról származnak, gyökereim onnan erednek. Tisztességes polgári szülők harmadik leánygyermekeként jöttem a világra, Nagyváradon nevelkedtem, ott is érettségiztem. Az Egyetem utolsó évében kötöttem házasságot férjemmel, akivel még a gimnáziumi évek alatt ismerkedtem meg. Idén voltunk 15 éves házasok.
Miért választotta az orvosi hivatást?
Sosem volt kérdés, hogy orvos leszek. Volt nevelőm, aki tanári pálya felé szeretett volna terelgetni, de számomra csak egy út volt járható: az orvosi. Tudatom nyíladozásától kezdve erre a hivatásra készültem, erre tettem fel a jövőm, ebbe fektettem minden energiám.
Mondana néhány szót a szakmai életútjáról?
Kissé szövevényes, ám sok értékes tapasztalatra lehetőséget adó szakmai életutat jártam be, míg végül rátaláltam arra a szakmára, ahol lecsendesülve megállapodhattam. Osztályos orvosként és tanársegédként kezdtem a nagyváradi honvéd- és vasutas kórház vesebeteg- és dialízis centrumában. Majd Cegléden a Sürgősségi osztályon folytattam a munkám addig, amíg aneszteziológus és intenzív terápiás rezidens orvosként nem kerültem az egri kórház központi műtőjébe mint altatóorvos. Nagyon szerettem a munkám. Az altatás és érzéstelenítés művészete magával ragadott. Ám Isten másképp döntött. Megszületett első gyermekünk, Kristóf. Őt követte Zsombor és Zsolt 2-2 év különbséggel. A családanyaság átrendezte az életem, a szakma másodrendűvé vált. Rá kellett jönnöm, el kellett fogadnom, hogy az álmom, vagyis az aneszteziológia már a múlté. A nagycsaládos élettel nem fér össze. Ekkor döntöttem a pályamódosítás mellett. Életem egyik legjobb döntése volt! Családorvostani szakvizsgámat ez év májusában tettem le a Pécsi Egyetem Családorvostani Tanszékén, azóta egyéni vállalkozóként működtetem a praxist.
Kívül-belül megújult a rendelő, de a legnagyobb változás a számítástechnikai, orvostechnikai eszközök helybeni használatában látható. Ön hogyan vélekedik a háziorvosi teendőkről?
A Brit Nemzeti Galériában van egy régi, 1890-ből származó Sir Luke Fildes-olajfestmény. A kép címe: Az orvos (The doctor). A kis beteg, két székből hevenyészve összeállított “betegágya” mellett, aggódva, és mégis magabiztos határozottsággal görnyedő doktorbácsi képe személyesíti meg számomra a családorvoslás fogalmát. A háttérben az aggódó szülők is, mint a család képviselői, jelen vannak. Amint azt a neve is hűen tükrözi, a családorvos nem csak a beteg szervet, és még csak nem is a beteg embert, hanem az egész családot látja egy szenvedő mögött. Ebben a kiváltágban egy szakorvos kollégának sincs része. Arra kell törekednünk, hogy a hozzánk fordulóknak a saját közösségén belül, a családon belül tudjuk megoldani egészséggel, betegséggel kapcsolatos nehézségeit, gyógyulását a megszokott, biztonságot nyújtó közegében segítsük elő. Természetesen vannak szép számmal lehetőségeinket meghaladó feladataink, amikor szakellátó kollégáink segítségéhez kell folyamodnunk, kiszakítva pácienseinket megszokott környezetéből. Sülysáp Város Önkormányzatával karöltve azon dolgoztunk az eltelt másfél évnyi idő alatt, hogy a megszépült környezetben betegeink ne csak jobban érezzék magukat a várakozás ideje alatt, hanem hogy minél több felmerülő szakmai kérdést helyben meg tudjunk oldani. A rendelő 2018 novemberétől a legmodernebb számítástechnikai rendszerrel, állandó informatikus csapattal, 24 órás kardiológiai háttérrel, néhány labor és egy-két fül-orr-gégészeti alapellásra alkalmas eszközzel működik tovább.
A rendelőben az asztalán három gyönyörű fiú fényképe áll. Az Ön fiai. Hogy lehet összeegyeztetni az anyai hivatást a háziorvosi hivatással?
Erre csak egy megfelelő szó van: alázattal.
Hogyan tolerálja a család a helyettesítéseket, ügyeleteket?
Igyekszem úgy szervezni a tevékenységem, hogy a családom a lehető legkevesebb kárát lássa. Hosszú évek óta részese vagyok az ügyeleti ellátásnak, igaz mára csak heti 1 napot vállalok. A gyermekeim, úgy érzem büszkék arra, hogy édesanyjuk orvos, erre pedig az édesapjuk, a 21 éve mellettem álló férjem vezethette rá Őket, aki mindenben támogat, ami a javunkat, a családunk javát szolgálja.
Végezetül térjünk vissza a beszélgetés elején felmerült kérdésre: “Doktornő, a maga szíve sose fáj?“
De igen. Nemcsak hogy fáj, sokszor, néha naponta belehalok egy zsúfolt nap terheibe, ami nem baj addig, amíg fel is tudok utána állni. De erőt ad a napi munkához a családom, a barátaim és a betegeim szeretete, odafigyelése, egy kedves, vigasztaló bátorító mosoly, egy elismerő kézfogás vagy írott sor.
Köszönöm a beszélgetést!
Az interjú 2018. novemberében készült.
Zemen Pálné
