„Vígadj, boldog Pannónia,
mert Krisztus téged így szeret:
zengjen a himnusz dallama, mondjál
szívedből éneket.
Hiszen belőled származott
Erzsébet, ékes asszonyunk,
ki minden földit elhagyott,
mert hívta Krisztus, jó Urunk.“
/Szent Erzsébet Himnusza/
Szent Erzsébet – túlzás nélkül – a világegyház legnagyobb női szentje, kit e mai napon ünneplünk. Jelentősége oly nagy, hogy ha például az összes kórházat a világon számba vennénk, kiderülhetne, hogy minden másodikat róla nevezték el.
Egész életének áldozatából érthető, hogy a szegények, elhagyatottak, a kórházak, ispotályok, emberbaráti intézmények annyiszor választják őt védőszentül. 1931-ben, halálának hétszáz éves évfordulóján lelkendezve kérdezte egy magyar méltatója: van-e nagyobb asszonya a világtörténelemnek a Megváltó anyján kívül, mint ő?
Felsorolni is nehéz lenne azt a sok csodát, amely Erzsébet asszonyunk nevéhez fűződik; csókkal gyógyított poklost, leprást, fekélyest… Az alapvető higiéniai ismeretek nyugaton való elterjedése Erzsébet nevéhez kapcsolódik. Szent élete annyira áhított volt már abban a korban is, hogy földi létbe való jövetelét Klingsor erdélyi mágus megjósolta a csillagokból.
Mai szemmel nézve rendkívül rövid életet élt, mindössze 24 éves volt, amikor kivált a földi létből. Mégis, e 24 éve alatt a teljes női princípium beteljesítőjévé vált, méghozzá a lehető legmagasabb fokon: tiszta, szűzi fiatal korát, melyet különös jámborsága, buzgó hitélete jellemez, valamint rózsacsodája is ide köthető, a legtisztább szerelem követi Türingiai Lajossal való házasságában. Ezután feleségi, majd édesanyai feladataiban teljesedik ki, majd Lajos korai halála után már özveggyé válik. Leánygyermek, jegyes, asszony, anya, özvegy… mindez 24 év alatt! Mégis, mindent elvégzett földi létében, amelynek világraszóló fényessége nem pusztán nekünk, magyaroknak, hanem az egész világnak utat mutat majd’ nyolcszáz év óta.
Szent Erzsébet életéből ha csak egyetlen dolgot emelhetnék ki, itt és most nem a gyógyító csodatételei között keresgélnék. Elszenderülésének napját tartjuk számon ünnepnapként, ezért a világból való kiútjának körülményeit tárnám a tisztelt olvasó elé (idézet: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. c. munkájából):
„Erzsébet 1227-ben veszíti el férjét Lajost, akihez igazi és mély szerelem kapcsolta. 1228 nagypéntekjén lemond minden földi javakról. Utána sok megpróbáltatásban, sőt megszégyenítésben volt része. Urának rokonai túlzottnak találják önfeláldozó életét, ezért Wartburg várából Marburg városába költözik. Itt kórházat épít, de már nem él sokáig. Haldoklásának előadása a franciskánus hőskor szellemében, a Fioretti igézetében fogant:
És mikoron elközelgetne a végső hóra, esmég neki jelék (jelenék) az kegyes Jézus mondván: jöjj el immáran én szerelmes jegyösöm, az tenéked megszereztetött dicsőséges lakodalomban… Kezde imádkozni nagy édességgel. Ime azonközben egy igen szép mennyei madárka eleibe jöve, és kezde előtte nagy szép édes éneklést tenni, hogy hozja képöst Szent Erzsébet es kezde énekleni…
Halála után negyednapiglan eltemetetlen hagyák. Éjjel és nappal édesködvén az szép illatban, és mikoron az szentegyházhoz vitték volna, nagy sokságú madarak jövének az szentegyházra, kit soha annak előtte nem láttanak vala, nagy csodálatos éneklést tevén…”
S hogy mit jelentett Szent Erzsébetnek szülőföldje, arról az alábbi legenda tanúskodik:
(…) a legenda szerint Erzsébetnek forró vágya volt olyan magas tornyú templom építése, hogy harangjának szavát Magyarországon is meghallják.
Végezetül emlékezzünk Szent Erzsébet asszonyunkra egy a népi hagyományban fennmaradt pünkösdölővel:
„Húgom, húgom, húgom,
Szent Örzsébet asszony,
Ki is váltanálak.
Ha válságom volna.
Miért adtad másnak
Magadat, magadat?
Azért adtam másnak,
Magamat, magamat,
Viselje az Isten
Gondomat, gondomat.”
Magyar szentjeink egyik legfénylőbb csillaga, Szent Erzsébet himnusza szólít bennünket e mai napon – egy hozzá szóló imádságból véve -, az Ő magyar népét. Vígadj boldog Pannónia. Nem hinném, hogy mindnyájan felfogjuk, ezért erősíteni kell azt a tényt, hogy Erzsébet szent élete nem magyar hagyaték, hanem ez egész emberiség számára jelent egyetemes lelki, szellemi és erkölcsi értéket. Szent Erzsébet az emberi létezés talán legfontosabb alapköve. Ha leomlik minden, erre ismét építeni lehet. Biztos vagyok benne, hogy ha földi léte folyamán ily sok csodát vitt végbe, akkor Isten országában még ennél is többet tesz értünk, ha kérjük… A világ minden népéhez képest legalább egy arasszal közelebb állunk hozzá, miért ne tennénk?
