(Folytatás. Az előző fejezeteket lásd lapunk korábbi számaiban.)
1945 után
A 2. világháború éveiben csak a harcok átvonulása idején nem volt tanítás az iskolában, 1945 után azonban egy teljesen új korszak kezdődött az országos, így a helyi oktatásban is.
1946-ban a Vallás és Közoktatási Minisztérium kidolgozta a 6 osztályos helyett a 8 osztályos általános iskola új rendszerét: 1-4. osztályban osztálytanítós, az 5-8. osztályban szakrendszerű oktatásban. Ezzel megnőtt az általános iskolai tanulók száma, a 3 helyen meglévő 5 tanterem a nyolc évfolyam számára kevésnek bizonyult, tehát új tantermekkel kellett bővíteni az iskolát. A Kápolna utcában, a plébániától jobbra álló régebben kultúrháznak használt épületből alakítottak ki 2 tantermet. Ez az épület a köztudatban „kultúrház iskola” néven szerepelt, jelenleg is áll, most magánlakásként szolgál.
1945-ben a szőlősnyaralói rész szőlőbirtokait felparcellázták, a szőlő- és gyümölcstermelés apránként visszaszorult, lakóházak épültek a szőlők helyén, ezáltal a lakosság és a tankötelesek száma is megnövekedett. 1947-ben vették oktatási célú használatba az 1900-ban épült, ezen a településrészen található egykori Moller-kastélyt. A község központjától több kilométerre lakó diákok tanultak itt egyetlen tanteremben, összevont 1-4 osztályban egészen az almáskerti iskola 1994-es átadásáig.
Képaláírás: Szőlősnyaralói iskola (volt Moller kastély)
- június 16-án az országgyűlés sürgősséggel tárgyalta az iskolák államosításáról szóló törvényt, ami magában foglalta az oktatási intézmények ingó és ingatlan vagyonának és a tantestület teljes létszámának átvételét is. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium kíméletlenül végrehajtotta az egyházi iskolák államosítását, teljes egészében megfosztotta őket épületeiktől, felszerelésüktől.
Az épületek az 1960-as évek végéig mit sem változtak. Olajos padlók, széntüzelésű kályhák, padok, melyeket még a nagyszülők is használtak egykor. A sarokban egy ceglédi kannában víz, szélöblítéses WC az udvaron, a 4 épületből 3-nak az udvarán még kút sem volt. Sülysáp nagy fejlődésnek indult, csak az iskolák épületei voltak régiek, elavultak. Mindenki tudta, hogy tarthatatlan körülmények között tanulnak a gyerekek.
Az 1960-as évek tanítói és tanárai közül néhányan, akik hosszú évekig oktatták, nevelték Tápiósüly tanulóit: igazgató Kovács Géza, ig.h. Lukács Erzsébet, Arany Emese, Ádok Mihály, Ádok Mihályné, Diószegi István, Dobosi Sándor, Hegedűs József, Karászi Dianna, Krecsák Jánosné, Takács József, dr. Székely Sámuel, dr. Walner Györgyné.
A tantestület 1960-ban egy új, ambiciózus tanítónővel gazdagodott Molnár Istvánné (Szücsi Rozál) személyében. Rozika Tápiósülyben született 1939-ben, itt nőtt föl, itt kezdte a 6 osztályos iskolát, de már azt 8 osztályosként fejezte be. 1957-ben az I. László Gimnáziumban érettségizett, majd Budán végezte el a tanítóképzőt. A szíve Tápiósülybe húzta tanítani. 1960-tól alsós tanító, majd matematika szakos tanár, 1970-1982-ig pedig az iskola igazgatója lett. Ismerte a helyi körülményeket. Elkezdte az iskola történetének megírását is, de a betegsége és a sors nem engedte befejezni. A ránk maradt rövid helyzetelemzésből most a leghitelesebb személytől olvashatjuk egy új iskola születésének körülményeit.
„1969-ben nyugdíjba távozott Kováts Géza igazgató, aki 40 évig volt sülyi iskola igazgatója. 1969 szeptemberében új igazgató jött Csapó Sándor személyében. Nagyon heterogén testületet talált a férfi és női kollégák között.
Az iskola teljhatalmú irányítói valójában az ’50-es évek végétől Lukács Erzsébet és Hódosi Gizella voltak. Lukács Erzsébet 1956-tól helyettes lett, mikor Kajdy Lajos bácsit börtönbe juttatták. (Szerencsére ő kiszabadult.)
A sülyi iskola valójában 4 épületből állt.
Az alsós gyerekek csak du. jártak iskolába, a felső csak de. Ha szeptemberben elkezdődött a tanítás, karácsonyig nem lehetett az alsósnak sehová se menni. Nem beszélve arról, hogy az alsós gyerekek hideg, piszkos tanterembe jöttek. Az első osztályosok megszokva az óvodában, leborultak a padra és aludtak. Ha 5 óránk volt, akkor ½ 6-ra végeztünk és télen már sötét volt, amikor haza mentek.
Nem volt a felsős tanár élet sem rózsás. Órák között a szünetben mindig „úton” volt az épületek között. Szerencséje volt, ha 2 órát egy épületben egymásután tartott. A kulturiskola és az újiskola között kb. 600 m volt a távolság. Ha esett, ha fújt, ha csúszott mennie kellett.
Ahol egy tanterem volt, ott a váltó tanárt meg kellett várni, a gyerekek nem maradhattak felügyelet nélkül. A szemléltető eszközöket hurcolták, meg is rongálódtak. Idővel annyi változás történt, hogy az alsó tagozat váltotta a felső tagozatot, magyarul váltott tanítás folyt. Persze ez nem változtatott a helyzeten sokat.
1969 aug. utolsó napjaiban az alakuló gyűlésen tudtuk meg, hogy az új igazgató Csapó Sándor lett. Az 1969/70-es tanévben megpróbált tájékozódni. Lukács Erzsébet maradt a helyettese, de sokat vitáztak. Erzsi néni szeretett volna igazgató lenni, de évei szerint már nyugdíj előtt állt. Ha Kováts Géza nem 68 éves koráig igazgató, hanem előbb nyugdíjba megy, akkor lehetett volna.
Ekkor én alsós nevelő voltam, Ifjúságvédelmis, SzM megbízott és nem emlékszem, hogy még mi, mikor behívtak az irodába és azt közölték, (az igazgató és valamelyik járási vezető), hogy Erzsi néni után legyek én a helyettes. Igent mondtam, de csak úgy, ha elvégezhetem a főiskolát matematika szakon. Beleegyeztek. Az 1970/71-es tanévet már felsősként kezdtem, mert közben Szegedre jártam, felvettek.
Ennek a tanévnek az elején Csapó igazgató arra kért, menjek vele a Tanácsházára, mert a megyétől jött „Valaki” az új iskola ügyében. Neki helyismerete nincs, segítsek.
Ekkor találkoztam először az Új iskola ügyével.” (Molnár Istvánné kézirat)
Köszönet Balog (Marcheschi) Mónikának a fényképekért.
Zemen Pálné
