Azon túl, hogy Magyarországon a futballhoz és a politikához mindenki ért még egy dolog biztos, enni mindenki szeret. Na de mi a helyzet akkor, ha nem egy olyan nyüzsgő nagyvárosban élünk, ahol minden sarkon találunk egy kifőzdét, mint mondjuk Szeged vagy Eger? (Budapestről már ne is beszéljünk)

Az olyan visszafogott népességszámmal bíró települések, mint a miénk nem képes eltartani több nagy vendéglátóipari egységet, így sokszor nehéz megtalálnunk a kedvünkre való éttermet, kifőzdét esetleg bisztrót. Emellett persze az sem mindegy, éppen mire fáj a fogunk, mert nem biztos, hogy mindenki pizzát rendelne, ha éppen kiadná a kezéből a napi főzést.

Így cikkünk elején néhány dolgot fontos kiemelnem:

  1. Közel sem próbáltam ki minden éttermet a környéken de néhányat igen, és volt aminek sikerült valami maradandót adnia (ezek közül is igyekszünk a pozitívumokra koncentrálni).
  2. Cikkünk semmilyen szinten sem szponzorált tartalom, az itt megjelenő étkezdék kizárólag azért kerültek be listánkba, mert valamilyen módon sikerült jó benyomást tenniük, élményt nyújtaniuk.
  3. Cikkünk nem rangsor alapján került számozásra, mindegyik étterem másban kiemelkedő, egymással nem összemérhető, inkább nevezzük listának.

Akkor nem maradt más hátra, lássuk kik szerepelnek a listán:

  1. Karaván Gyros –  Sülysáp, Kápolna u. 21.
Forrás: Karaván gyros facebook oldala

Az olaszok pizzája mellett más nemzetek ételeinek is sikerült „világuralomra törni”, ilyen a görögök gyrosa is. Ám a gyros esetében is, hiába egy viszonylag könnyen elkészíthető ételről beszélünk, vannak buktatói, amik az élmény rovására mehetnek. Mennyire szaftos a hús, mi az optimális hús/zöldség arány, és persze ott vannak az ominózus szószok is.

A Karaván Gyros azért került fel listánkra, mert a gyrosa közel hibátlan. Tőlük egyedül a tálat kóstoltunk, de annak sikerült előkelő helyet elfoglalni a képzeletbeli gyros listán. A hús szaftos, és szép adagot kapunk belőle, nem próbálják meg „helykitöltőként” használni a zöldséget, egy meglett férfi ember is jól tud lakni vele. Negatívumként talán a kapros mártást tudom felhozni, ami nem számít klasszikus gyros szósznak (én nem is rajongok a kaporért, de ez legyen az én bajom), illetve a krumpli sótlan, ami végképp egy orvosolható probléma. Az adagok megérik az árukat, és rendkívül gyorsan kiszállítják (nálunk az eddigi rekord talán 20 perc, ami tényleg gyorsnak számít). Aki egy jó gyrosra vágyik mindenképp próbálja ki!

2. Pizzeria Salamone – Mende, Fő u. 1.

Forrás: Pizzeria Salamone facebook oldala

Következő éttermünk közel áll a szívemhez, már csak termékük miatt is. Az előzőekben már említés szintjén felmerül pizza a szívem csücske, mondjuk úgy viszonyunk már-már olyan magaslatokba emelkedik, mint Gombóc Artúré a csokoládéval. Pizzából annyi félét kóstolt már az átlagember, hogy könnyen meg tudja fogalmazni, számára milyen is az ideális. Milyen vastag legyen a tészta, milyen alap, milyen feltétekkel? (és persze ott az örök vita téma, hogyan kerülhet a pizzára ananász?) Nos a helyzet az, hogy eddig a Salamone pizzája áll az egyik legközelebb ahhoz, amit számomra a pizza jelent.

Az étterem fő profilja – nem meglepően – a pizza, cikkünkben is ezért kapott helyet, de egyébként a kínálatban szerepelnek levesek, tészták és frissensültek is (pl. a milánói sertésbordájuk is zseni, sok sajttal és jó cuccos). Kínálatuk széles, a klasszikus pizzák mellett találni érdekességeket is. A tészta vastagsága számomra optimális, se nem túl vékony se nem túl vastag. Aki a papír vékony tésztáért rajong, sajnos el kell keserítenem, ez nem az a pizza. A feltétekkel nem szűkmarkú az étterem, példaként a négysajtos pizzát tudom felhozni, ami merőben túlmutat a trapista-karaván-feta szentháromságon, tényleg ízes, finom sajtokkal ízesítik a pizzát. És… tulajdonképpen ettől több nem is kell. Aki helyben fogyasztásra adja a fejét, az sem fog csalódni. Nekem abszolút hozza a kis olasz éttermi miliőt a kis piros kockás abroszokkal. A szállítási idő sajnos hajlamos meg-megcsúszni, másfél órával számolhatunk átlagban, viszont pozitívum, hogy (tudtommal) a környékről egyedül Netpincéren is elérhető, és az ízélmény is kárpótol. Csak ajánlani tudom!

3. Mácsár kifőzde – Tápiószecső, Határ út 26.

Forrás: pacalvadasz.blog.hu

A nemzetközi kitekintést követően hazai vizekre evezünk. Mondjuk, ezt úgy kell elképzelni, mint ha egy csapatszállító helikopterből löknének minket egyenesen egy vadvízi evezésre, merthogy következő éttermünk esetében a hazai szó hallatán bizony nem a rántott húsra kell gondolni, hanem olyan kőkemény kínálattal találjuk szembe magunkat, mint a csülkös bableves vagy a velős- és csülkös pacal, amik mondhatni a hazai konyha „nehéz súlyú bajnokainak” számítanak.

Erről a helyről azért nehéz beszélnem, mivel viszonylag ritkán kívánom az ilyen „nehéz” ételeket, de ha egyszer megkívánom, akkor a Mácsár abszolút favorit a környéken. Az adagok nagyok, és jól el vannak készítve. Eddig a pacalt (a velőst és a csülköst is) és a brassóit volt szerencsém kóstolni, egy korsó jó sörrel egyszerűen hibátlan. A kifőzde beltere is hangulatosra sikerült. Számtalan óra csüng a falon, mind más-más időzónát mutatva. A házhozszállítást sajnos mellőznünk kell, de szerencsére Sülysápról egyszerűen megközelíthető az étkezde. Ezt a helyet legalább egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, a magyaros ételek kedvelőinek (és a pacal fanoknak) pedig egyszerűen kötelező.

4. Hotel Czinege & Étterem – Kóka, Temető u. 3.

Forrás: hotelczinege.hu

„Na jó ez mind szép és jó, de ezekre a helyekre mégsem vihetek el valakit mondjuk évfordulót ünnepelni vagy randevúzni” mondhatnád teljesen jogosan, kedves olvasó. Ám listánk következő résztvevője nem csupán ételeivel nyújt pozitív benyomást, – pedig a marhapofa vagy a kacsamájas, rókagombás papardelle már önmagában meggyőző – hanem az egész enteriőr is nagyon prémium hangulatot kelt, mintha tényleg egy menő, belvárosi étteremben lennénk (de akár azt is mondhattam volna, „ha George Clooney egy étterem lenne…”).

Szóval itt ez a szuper étterem, de mi a helyzet az ételekkel? A helyzet az kedves olvasók, hogy az ételek nagyon rendben vannak. Volt, hogy egy kis társasággal látogattunk el hozzájuk, és a vacsora végeztével mindenki nagyon elégedetten távozott. Pedig a rozé kacsamelltől kezdve a lazac steaken át a tatár beefsteakig tényleg sok mindent fogyasztottunk. Az ételek mind-mind páratlanul voltak elkészítve (nagy pacsi a séfnek, tényleg) és külön ki kell emelni az ételekhez párosított borlapot is. Házhozszállításra is van lehetőség, ha egy sima hétköznapon szeretnénk enni az étterem kínálatában különféle pizzák találhatók, de az étlapról gyakorlatilag bármi házhoz rendelhető. Mindezek mellett ki kell emelnem a kiszolgálást is, ami még a házhozszállításkor is kiemelkedő. A Hotel Czinege tényleg nem okoz csalódást! Ha arra járnak, a marhapofát mindenképpen próbálják ki, az ínyencek (vagy bátrak) figyelmébe pedig a kecskesajt mousse-t ajánljuk.

5. Paradiso Étterem és Pizzeria – Sülysáp, Vasút utca 46.

Forrás: paradisoetteremespizzeria.hu

Listánk végéhez közeledve egy igazi „all rounder”-el zárjuk a sort. Mert a Paradiso kínálatában, ha nem is található meg minden, de tényleg széles választék közül választhatunk úgy mint, hamburgerek, pizzák, frissensültek és levesek, mindez a teljesség igénye nélkül. Aki elhatározza, hogy, az étlapot végig kóstolja, nagy fába vágja a fejszéjét. Nyilván mi sem tettünk így, de az étterem nyitása óta sikerült megkóstoltunk már néhány tételt az étlapon, így sikerült már véleményt formálni róla.

A széles kínálattal, azt kell mondjam korrekt minőség párosul. Az eddig kóstolt tételek között esetemben volt már burger, pizza és valamilyen frissensült is, és csalódnom sosem kellett az ételeket illetően (talán a gyros tálban, de ott listánk másik versenyzője igen magasra tette a lécet). Kezdjük a burgerrel. Burgerből – nagy általánosságban – 2 féle létezik: a gonosz, eltitkolt unokaöccs, tudjátok a „bóti” zsömlés, mirelit húsos és a nagybetűs burger, puffanccsal és szaftos hússal. Na a Paradiso hamburgerei szerintem nagyon-nagyon rendben vannak. Retró buci, jó féle szaftos hús (nem mirelit cipőtalp) és változatos egyéb töltelékek és szószok különféle burgerek képében öltenek testet. Ha szeretnétek egy jó burgert falni, szerintem a környéken az egyik legjobb, mindenképp tegyetek vele egy próbát. A pizzájuk is finom. Korábbi versenyzőnkkel ellentétben ez vékony tésztás pizza a javából, szóval akinek az a „zsánere” megtalálta, amit keresett. A feltétek is nagyon ott vannak, egyáltalán nincs az az érzésünk, hogy az étterem ezen spórolna. Az ételek mellett meg kell említenem, hogy az étteremben találhatunk még belga sörválogatást is, ami egy kifejezetten üde színfolt napjaink láger rengetegében. Plussz van napi menüjük is, ami nagyon jó konstrukció egy ebédre, akár munkahelyre vagy akkor, ha épp nincs kedvünk otthon ebédet főzni. A napi leves mellé 3 felé fogásból választhatunk. A Paradiso nem szeretné feltalálni a spanyolviaszt, széles választékkal és jó minőséggel próbálja éhes vendégeinek vágyait kielégíteni, amit eltagadhatatlanul remekül csinál.