Korábban felidéztük Petőfi Sándor három tápiósápi látogatásának részleteit Vachott Sándorné, (ecsedi) Csapó Mária Rajzok a múltból című emlékiratának segítségével. Az írónő könyvében részletesen ír Tápiósápról és a családnak három évre otthont adó Grassalkovich, az akkor még Rakovszkynak nevezett kastélyról is. Milyennek látta 1845-ben az írónő a kis falut, annak kastélyát és előző lakóit? Íme:
A falu
„Virágillattal volt teli a lég – madárdaltól zengett a bokor – , a kristály vizű források moraja zúgott-búgott mindenfelől….
…Tápió-Sáp oly mély völgyben fekszik, hogy az ember Péczelt elhagyva, kocsizhat egy óra hosszáig a nélkül, hogy sejtelme lehetne a közeledő faluról, melynek templom tornya sem látszik mindaddig, míg elérjük a nagy ereszkedőt, mely két homokhegy között levezet Tápió-Sápra.
De ha az utas kereket köttetve lejutott nagy nehezen a völgybe, akkor meglepetten veszi észre mi szép helyre jutott. – A falut köröskörül, szelíden emelkedő erdőcskékkel koszorúzott hegyek ölelik –, s oly kedves, oly kies képet tüntetnek föl, hogy a szemlélő valóban örömest óhajthatna állandóan a csöndes s oly barátságos völgy lakója maradni.”
Márton barát
„Mi, egy régi kastélyba költözénk – mert, mellékesen mondva, Tápió-Sáp bővelkedik kastélyokban –, melynek bádogozott kúpfedele téglaszínre festve, felnyúló, magas tornyával úgy tüntetné föl az ódon épületet, mintha imaház volna.
A toronyszobát a Rakovszkyak idejében, kik hajdan a kastély lakói s tulajdonosai voltak, rendesen egy barát, valószínűleg irgalmas barát lakta, ki az urasági udvarban nem csak lelkészi – de a toronyszobát egész kis gyógyszertárrá szerelve föl –, orvosi szolgálatokat is tartozott tenni. Ezenkívül kötelessége volt még az is a tisztelendőnek, hogy ha történetesen eretnek, vagyis protestans látogatója érkezett a kastélynak, ennek minden lépte után ólálkodjék, nehogy gonosszal cimborázva, bajt idézzen elő a jövevény, s távozása után az épület minden zegét-zugát ki kell tömjénnel füstölnie.
Az öreg Fáy András ifjú korában többször megfordult Tápió-Sápon, mind a Rakovszky, mind az Etre-család kastélyában, mely utóbbiban az egyik kisasszony szépsége hajdan különösen meghódította; – tőle hallám számtalanszor mosolyogva említeni, mint leselkedék utána a vastag Márton barát, mint iparkodott – nehogy a sátán incselkedéseinek legyen kitéve a család vagy cselédség –, alig vőn búcsút Fáy András, azonnal megjelenni, hogy tömjénes füstölőjével lelkiismeretes gonddal kifüstölhesse a kastély minden helyiségét…
A toronyszoba utolsó lakója épen ezen Márton barát volt, s még azon időben, melyben mi ott laktunk, a nép fejéből nem lehetett volna kiverni, hogy – bár a jó öreg évtizedek óta pihent már sírjában –, éjfélenként csoszogó léptei világosan hallhatók a toronyszobából, hol majd gyógyszereket kever, majd olvasóját csörgeti…”
A vén eperfák históriája
„A téres udvar közepén egy terebélyes vén eperfa állott árván, magánosan. Mint beszélék, volt hajdan két társa is még, de idők folyamán kettő kihalt, kiveszett…
Állítólag, egyik öreg Rakovszky, a legutóbbi tulajdonosnak apja ülteté sajátkezűleg a három eperfát – mind a három gyereke születése tiszteletére egyet-egyet. – A három gyermek, valamint a három eperfa, szépen felnőtt, erőteljesen fejlődék, s a haldokló apa csaknem olyan áhítattal áldotta meg a három életfát – így nevezé el az eperfákat -, mint saját gyermekeit.
Néhány évre azonban az öreg úr halála után, az egyik eperfa, minden ok nélkül satnyulni, veszni kezdett, s bár az öreg nagyságos asszony, ki özvegyi gyászát holtig viselé – így beszélé vén kertészünk a történetet –, ápoltatta, öntöztette a fát, sőt, ha megmentheti azt, nagy jutalmat ígért az akkori főkertésznek, ki mellett én bojtárkodtam -, de minden hasztalan volt, a fa, végképen kiszáradt…
…Ez időben vette a nagyságos asszony fekete szélű és fekete pecsétes levelet, melyben egyik fia halálát tudatták vele…
…S egészen így történt másik fával is, csak az a szerencse, hogy ez már a nagyságos asszony halála után volt, s így nem szakadhatott meg a szíve – mi bizonnyal megtörtént volna második fia halála hírére -, mondá folytatólag a vén kertész – mert mikor az elsőét hallotta, csaknem szörnyet halt -, alig birtuk őt gyöngyvirág ecettel eszméletre hozni.
..A harmadik úr még él – kezdé rövid szünet után az öreg –, mi igen természetes, miután harmadik eperfa sem veszett még ki –, de messze, valami idegen tartományban lakik családjával együtt, hogy egyetlen egy szép leányát, a legifjabbat, egymásután elhalt hat gyermeke között, mesterséges úton-módon az élethez köthesse, megtarthassa, melegebb, szelídebb éghajlat alatt.”
Ennyiből állott a családi krónika, melyet előlegesen és keresetlenül hallottunk; s mely az ódon kastély érdekességéből semmit nem vont le.”
„Külső fele az utcára dőlt ki a vén épületnek, vasrácsos, góth ívű ablakaival, míg eleje a kert átellenében az udvarra nyílott. Alul nagy vasrács kapu zárta el a fölvezető lépcsőzetet, mely egyenesen a széles, márvánnyal kirakott folyosóra vezetett föl, mely a szobasor előtt nyúlt végig. Innen csavarodék a toronyszoba felé a tekervényes csigalépcsőzet is, melyen hajdan a vastag Márton barát csoszogott föl esténként, égő viasz tekerccsel jobb kezében, míg baljával a lépcső karfájához kapaszkodék,..
A tágas udvar közepére, közel a magányos eperfához, férjem magas galambost állíttatott föl, s a leggyönyörűbb s különbözőbb faj galambokkal népesíté meg azt – meglepetésemre –, mivel falusi udvaron a galambokat nagyon kedvesnek s szépnek találtam…
Az udvart egyfelől a hosszú istállók, s más oldalról pedig, a jó karban tartott zsindelyes tetejű cselédházak szegték, s az udvartól a kertet téglából csínnal rakott, oszlopzatos kerítés választá el.
Az elhagyott, elvadult kert, mely hajdan angol ízlés szerint volt rendezve, mintegy tíz holdnyi területet foglalt el, gyönyörű réttel s gyümölcsösökkel végződve, s lenyúlt a burgonya és kukorica földekig, melyeket férjem, mire kiköltözénk, már be is vettetett…
Ennyiből állt Tápió-Sápon egész kis gazdaságunk –, de nincs az a királyné, a ki magát dúsabbnak érezte volna, mint én, midőn kertünkben, mely oly elhagyott, oly elvadult volt, s melyet férjem a felfogadott vén kertész segélye mellett, rövid idő alatt valóságos tündérkertté varázsolt át – midőn kertünkben férjem karján körülsétáltam, vele csöndesen meghitten beszélgetve a girbe-görbe hajlású, árnyékos utakon…
A világtól, a kárörvendő álbarátok- s rokonoktól elszakítánk magunkat – hogy zajtalan csendben szeressük egymást -, társaságok helyett a természettel, kertünkkel foglalkozva.
Előttem, ki életemet ez ideig Budapesten tölté, falun minden, a legcsekélyebb apróság is, meglepő újság, valóságos csoda volt. Valami örvendeni valót minden bokron, minden lombocskán találtam, úgy, hogy férjem alig győzte örömeimet osztani…
Egészségileg is erősödni kezdék; az orvosok azt ajánlották, legyek minél többet falusi szabad levegőn – ez meg fog erősíteni…
Kellett-e ennél több, hogy mind férjem, mind anyám minden elkövessenek, hogy időmet egész nyáron át a kertben töltsem, az árnyékos fák alatt, a kedves illatú virágok közelében…
Este felé rendesen nagyobb sétákat tevénk – fölkerestük a közeli erdőcskék rejtekeit –, ittunk a hírneves „Aranykút” vizéből, mely felől Tápió-Sáp vidékén az a monda jár szájról-szájra, hogy ki csoda jó és üdítő vizéből csak egyszer is iszik, azt a forrás tündére örökre a vidékhez köti, és soha többé Tápió-Sáp határai közül ki nem bocsátja… (Ez lenne a Forrás mondája? szerk.)
Olykor, változatosság kedvéért, a távolabb eső erdőcskékbe kocsiztunk ki eprészni valamennyien, anyám én és nővéreim, természetesen férjem kíséretében, s leírhatatlan volt örömünk, ha kis kosarainkat valamennyien teli szüreteltük.”
1845 és 1848 között Vachott Sándorné Csapó Mária és családja Tápiósápon ilyennek látta, így élt a Grassalkovich, akkor még Rakovszky kastélyban. Ekkor az „ódon kastély” 70-80 éves lehetett.
A XX. század első felében a Schleisz Bognár család lakta a kastélyt, „Schleisz Mihálynak van Tápiósápon nagyobb birtoka”.13. kép képaláírás A Schleisz Bognár család
A Magyar kastélylexikonban a következőket olvashatjuk róla: „A gyaraki gróf Grassalkovich (I.)Antal által újonnan megszerzett hatalmas birtokon folyó kastélyépítési hullám egyik utolsó emléke az eredetileg vadászkastélynak szánt épület. Szabadon álló, földszintes, részben emeletes későbarokk stílusú kastély. Földszintes utcai homlokzata 2+3+2 tengelyes, középen manzárdtetős rizalit húzódik. Érdekessége a 3 félköríves, keretelt ablak, melyek felett fektetett, ovális alakú vakablakok láthatók.
Az emeletes udvari oldalon a középrizaliton mélyen előreugró lépcsőház épült, mellette mindkét oldalon négy-négy ablak húzódik. Az épület közepén folyosó fut végig, végig kétkarú lépcső vezet fel a manzárdtetős helyiségekhez. A szobák tükörboltozásúak. A nagytermet fehér, copf cserépkályha díszíti. Az épületen márványtáblát helyeztek el Petőfi itt-tartózkodásának emlékére (1849 tavasza). A kastély hatalmas parkjában nagyméretű melléképületek állnak. A kastély később a Bognár családé lett, egészen 1947-ig ők lakták a 11 szobás épületet…”
A Szentmártonkátai Állami Gazdaság tulajdonába került a 2. világháborút követően a kastély, majd évekig gondozatlanul és lakatlanul állt, állaga jelentősen romlott.
A Villamosipari Szolgáltató és Kisgépgyártó Szövetkezet (Viszék) az 1970-es 80-as években a kastély parkjában ipari gyártócsarnokokat épített, ahol trafókat gyártottak. „Vasmagszabó óriás gépek naponta 10-15 ezer vasmaglemezt készítenek.”
Az ebm Hungary Kft lett a kastély tulajdonosa 1995-től, ahol irodák kaptak helyet. A mellette sorakozó csarnokokban kis- és közepes ventilátormotorok tekercselését és összeszerelését 400 munkatárs végzi a 4,5 hektáros telephelyen két műszakos munkarendben. A tulajdonos a kastélyt az utóbbi években teljesen felújíttatta, így a műemlék eredeti szépségében várhatja a közelgő 250. „születésnapját”.
És végezetül egy névsor azokról, akik megfordultak, hosszabb, rövidebb ideig éltek a kastélyban:
Grassalkovich (I.)Antal, gyaraki gróf, a kastély első tulajdonosa, építtetője
Francicus Rakovszky de Nagy Rákó, Tápiósápon 1794. május 26. (40 éves)
Franciscus Rakovszky, Tápiósápon 1812. január 3. (81 éves) a kastély tulajdonosa
Joannes Rakovszky, Tápiósápon 1828.junius 9. (60 éves)
Vachott Sándor költő, író, ügyvéd
Vahot Imre ügyvéd, színműíró
Vachott Sándorné, (ecsedi) Csapó Mária
Petőfi Sándor költő
Vörösmarty Mihály költő
Garay János költő
Erdélyi János költő
Czakó Zsigmond író
Fáy András író
Szontágh Gusztáv filozófus
Erzsébet királyné, Sissi, (ahogy a legtöbben ismerik) a helyi emlékezet szerint szintén megfordult az épületben.
Nagyon valószínű, hogy a Tápiósápon lévő többi kastély nemesei, a Sőtér, az Ethre, a Blaskovich család tagjai is megfordultak falai között.
A lista közel sem teljes, további kutatások bővíthetik a jeles névsort.
Zemen Pálné
