A 7. fordulóban elmaradt Abony elleni mérkőzés szombaton került megrendezésre. 

A két csapat közti mérkőzések mindig rangadónak minősülnek és izgalmasnak bizonyulnak. A hétvégi mérkőzés sem hozott változást. 

Az első felidőt az ellenfél jobban kezdte, 100%-os helyzeteket alakítottak ki, de szerencsénkre ezeket nem tudták gólra váltani.

A 25. perc környékén csapatunk észbe kapott és elkezdte játszani a jól bevált játékát.

A mérkőzésre jellemző kiegyenlített játék innentől kezdve érvényesült. 

Az első félidő végén nagy nyomást helyeztünk az ellenfél kapujára, amelynek meg is lett a gyümölcse: Béres Kristóf távoli lövése zörrentette meg a az ellenfél hálóját, így megszereztük a vezetést és egyben beállitottuk a félidei eredményt. 

A második félidőben megnövelhettük volna az előnyünket többször is, de olykor a kapufa, olykor az ellenfél kapusa tréfált meg minket. 

A sok kihagyott helyzet mellé társult az erélytelen játékvezetés is, amely sokszor hátráltatta a csapatunkat.

Sajnos a végén a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, a 90. percben Abony csapata egyenlíteni tudott, és ezzel beállították a végeredményt! 

Összességében igazságos döntetlen született, mindkét csapat közel állt ahhoz, hogy a maga oldalára fordítsa a végeredményt, de egyik fél sem használta ki a lehetőségeit. 

Végeredmény: Sülysápi SE  –  Abony KID FC 1-1 (1-0)

Góllövő: Béres Kristóf

Kezdőcsapat: Vajda Szabolcs, Ill Gergely, Trabak Zoltán, Szűcs Dávid, Béres Kristóf, Katona Márton, Simon Ádám, Szűcs Bálint, Trabak Máté, Simon Lajos, Tóth Tamás

Csereként beállt: Béres Balázs

Cserepadon helyet foglalt még: Mészáros Norbert, Dóczy Kornél, Csaba Sándor, Laczkó Levente, Veres István László, Béres László

Edzői értékelés: “Igazságos döntetlen született. Az első félidő az Abonyé , a második félidő a miénk volt. A sok kilátogató szurkoló jó mèkőzést láthatott . Az ilyen rangadók megérdemelnének komolyabb játékvezetést.”

A mérkőzés jegybevétele, melyet a Ferencz Laura Gyógyulásáért Alapítvanynak adományozott a csapat: 351.000 forint! 

Köszönjük minden mérkőzésre kilátogatónak a felajánlott összeget és a szurkolást! 

Hajrá Sülysáp! 

Következő meccsünket ismét hazai pályán játszuk Dány csapata ellen szombaton 13:30 kezdéssel.