Egy friss jogszabálytervezet szerint ingyenessé tenné a szakképzésben tanulók és a középiskolások jogosítványszerzését a kormány.
Eddig a jogosítványra vágyó fiataloknak be kellett érniük a 25 ezer forintos állami hozzájárulással, de úgy tűnik, hogy a jövőben a kormány kiemelten támogatná a középiskolások és az állami szakképző intézményekben tanulóknak a „B” kategóriás jogosítványszerzését. A friss törvényjavaslat szerint szinte a teljes költséget megtérítenék.
„Az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását” – ezzel, az állami szakképző intézményekben tanulókra és a középiskolákban tanulókra egyaránt vonatkozó ponttal egészítené ki a kormány a szakképzési és a köznevelési törvényt is.
Amennyiben tehát jól értelmezzük a jogszabály szövegét, a jövőben az állami támogatás érintené „a közlekedési alapismeretek” elsajátítását, vagyis a KRESZ-vizsgáig vezető elméleti oktatást, és „a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek” megszerzését is.
Ha utóbbi a forgalmi vizsgáig terjedő ismeretszerzést illeti, ideértve a vizsgáig előírt 29 gyakorlati órát is, az azt jelenti, hogy a pár ezer forintos vizsgadíjakat leszámítva a teljes képzés költségét az állam fizetné. A szövegtervezet a jogosítványhoz szintén szükséges elsősegély-vizsgára és tanfolyamra külön nem tér ki.
Eddig a 20 év alattiak „B” kategóriás jogosítványszerzéséhez csak minimális összeggel járult hozzá az állam. Utófinanszírozással, a bemutatott számlák alapján csak a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díjára lehetett legfeljebb 25 ezer forint költségtérítést igényelni az Államkincstáron keresztül. A 2018 nyarán életbe lépett állami támogatási programban a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára, Nagy-Vargha Zsófia tájékoztatása szerint a kormány eddig már több mint négymilliárd forint támogatást adott mintegy 163 ezer kérelmezőnek. Csakhogy a 25 ezres állami hozzájárulás egyre kevésbé jelent segítséget, hiszen a jogosítványszerzés teljes költsége az elméleti és gyakorlati órákat is figyelembe véve ma már a 300-400 ezer Ft-ot is eléri.
Amennyiben tehát valóban teljesen ingyenessé teszik a jogosítvány megszerzését, az a sülysápi fiatalok számára is óriási segítséget jelenthet majd a jövőben és minden bizonnyal élni is fognak a felkínált lehetőséggel.