„Aki kézzel dolgozik, az kézműves, aki kézzel és ésszel, a mester, aki kézzel, ésszel és szívvel, az művész” (Aquinoi Szent Tamás)
Télvíz idején, amikor a földek pihentek, elődeink nőtagjai ezt az időszakot arra használták, hogy a megtermelt kendert feldolgozzák, elkészítsék a család számára szükséges használati tárgyakat, eszközöket, ruhaneműket. 100-200-300 évvel ezelőtt ilyenkor fonókba jártak a lányok, asszonyok, majd felállították a szobában a szövőszéket és repült az orsó, készült a textil. Az elkészült kelméket díszítették, eleinte csak a ruhákat, később a menyasszonyi kelengyéket is. Ez utóbbi különösen fontos volt, mivel az esküvő alkalmából szekérre rakták, így mindenki láthatta a lepedőkre, párnákra, dunyhákra, törölközőkre, asztalabroszokra, falvédőkre került díszítéseket, hímzéseket.
A XIX. sz. második felében az elemi népiskolákban is meghonosították a kézimunka oktatását a 6-12 éves korú gyerekek számára, mert úgy vélekedtek, hogy fejleszti a kézügyességet, egészséges, rendre, tisztaságra és nem utolsó szempontként szépségre nevel. A lányok és fiúk képzése helyben nem különült el. A fiúk is megtanultak varrni, hímezni. „A bátyám két évvel volt idősebb tőlem. Olyan szépen hímzett, hogy a Lipovits tanító néni az ő munkáját mutatta meg a lányoknak, hogyan kell szépen varrni.” – mesélte a nagynéném az édesapámról.
Tápiósápra 1931-ben Vincés nővérek érkeztek és a Sőtér kastélyban iskoláskorú leányokat tanítottak. A kézimunka kiemelkedő helyen szerepelt a tantárgyak körében. A volt tanítványok felnőve is sok hasznát vették a megszerzett ismereteknek, még 70-80 éves korukban is nagy becsben tartották a kedvesnővérek idejében készült terítőiket.
A lányok a tanult öltéseket ruháik díszítésére is felhasználták, és készültek kisebb, nagyobb terítők, zsebkendők, jegykendők. Hímzéssel díszítették a falra akasztott fésűtartót is. A lányok és a fiatalasszonyok saját maguk által hímzett pruszlikokat viseltek Sülyben és Sápon is. A minták előrajzolását íróasszonyok végezték a saját maguk által készített sablonok alapján. A sülyi fiatalasszonyok a nagyon ritka szövésű úgynevezett molykendőik sarkába is hímeztek motívumokat. Nagyon divatos volt az árvácskás minta.
Kivarrott, hímzett falvédőt tettek a sparhelt és a konyhaasztal mögötti falra. Ezek a falvédők fehérvászon anyagból készültek. Legtöbbször vásárokban vették meg a már előrajzolt textíliát. A falvédőn kép és szöveg is látható. A kép témája gyakran kapcsolódott a főzéshez, étkezéshez, párválasztáshoz, szerelemhez, a szöveg népdal idézet, közmondás vagy szólás volt. Gyakori feliratok: Beszélni könnyebb, mint tenni, főzni nehezebb, mint enni; Konyhapénzem legyen elég, mindig finom lesz az ebéd; Tisztaság a konyha dísze; Egy rózsaszál szebben beszél, mint a legszerelmesebb levél; Szomszédasszony elmehet, itt pletykálni nem lehet. Száröltéssel varrták körül a kép körvonalát és a betűket is. Leggyakrabban egyetlen színnel varrták ki a képet és a betűket is, vagy csak kék, vagy csak piros fonallal, ritkán alkalmaztak színes technikát. A szegély illett a kép színéhez, pirossal hímzetthez piros, kékhez kék szegélyt varrtak. A falvédő falra rögzítéséhez vagy bújtatókat varrtak a szegély felső részéhez vagy kis füleket a felső két sarkába, amivel kis szögekre akasztották.
A varrótű mellett a horgolótű is gyakran előkerült. Pruszlikokat (mellényeket), kardigánokat (cvekkereket), háromszögletű kisebb, fejre való és nagyobb vállkendőket horgoltak a hidegebb napokra. A díszzsebkendők szélét is fodrosra körbe horgolták, majd kikeményítették. A parasztházak kis ablakainak fehér gyolcs függönyeit felváltották a kézzel horgolt függönyök. Készültek a kisebb, nagyobb terítők.
A kötűtű használata már egy fokkal bonyolultabb, hiszen itt két tűvel kell a fonalat egymásba hurkolni. Ezzel a techikával is készültek a sálak, pulóverek, kesztyűk, zoknik. A két világháború során számtalan katona kapott még idegen lányoktól, asszonyoktól is egy-egy melegítő ruhadarabot.
Az 1960-as években megszaporodott a kézimunkázók száma. A megalakult tsz-ek sok nőt tettek munkanélkülivé azok közül, akik előzőleg a saját földjeiken dolgoztak, de nem akartak a tsz-ben munkát vállalni. Szakmájuk nem volt, ezért otthon végezhető egyszerű munkát vállaltak, vagy háztartásbeliként maradtak otthon. A gobelin már évtizedekkel korábban munkát jelentett néhány asszonynak. Ekkoriban még többen tanulták meg ennek a rendkívüli szépségű kézimunkának a technikáját. Mintalapról készültek a varázslatos képek. A gobleint manapság is sokan kedvelik, de ma már nem mintalapról készül a mű, hanem előnyomott kanava hímzőalapokra. XXI. századi technikával akár saját fotóról készített kivarrható egyedi gobelin alapok elkészítését is vállalják már.
Tű, cérna, olló. Ezek a legszükségesebbek a kézimunkázáshoz napjainkban is. A kézimunka kiváló szabadidős tevékenység és ma is fejleszti a kézügyességet, egészséges, rendre, tisztaságra és nem utolsó szempontként szépségre nevel, Aquinoi Szent Tamás szerint pedig: „aki kézzel, ésszel és szívvel dolgozik, az művész”.
Zemen Pálné
