A megyei III. osztály keleti csoportjából szeretett volna már a tavalyi szezonban is a sülysápi csapat egy osztállyal feljebb kerülni. Akkor a tápiógyörgyeiek egy hajszállal megelőzték a mieinket (mindkét csapat 60 ponttal zárt), a második helyezettek számára kiírt feljutási osztályozón pedig a Törökbálint csapata állt a mieink útjába.

A 2022 őszén indult bajnokságban hasonló célokat tűztek ki a sülysápi focisták: a bajnokságot megnyerve fel kell jutni a II. osztályba!
Ez a cél nagyon sokáig reálisan elérhetőnek tűnt: az első 9 fordulót követően csapatunk veretlenül vezette a bajnokságot. Majd jöttek a kijózanító pofonok. Először Zsámbokon szenvedtünk fájó vereséget, majd hazai pályán Abonytól is kikaptunk és Iklad is nagyon helyben hagyott minket. Ekkor jött a téli szünet. A legjobbkor. Remélhetőleg a mieink fejben is fizikailag is összeszedték magukat a szünet alatt.

A tavaszi nyitányon a dányi csapatot fogadtuk hazai pályán. Sajnos sok hiányzónk volt eltiltás, illetve egyéb elfoglaltság miatt, ennek ellenére nagyon jól kezdtünk és fél óra alatt 3 gólt rúgtunk. Nem sikerült azonban lezárni a meccset és engedtük visszajönni az ellenfelet. A végére ha nehezen is de megérdemelten nyertünk.

Sülysápi SE – Dányi KSK 3:2 (3:1)
Gólszerzők: Béres Balázs, Szűcs Roland, Trabak Máté

A következő tavaszi körben ahhoz az éllovas tápisági csapathoz utaztunk, akik eddig egyetlen meccsen szenvedtek vereséget: szeptemberben Sülysápon. Ezen kívül azonban még pontot sem veszítettek. Igazi rangadóra készültünk tehát.
Remek idő és remek pálya fogadott minket Tápióságon, ahol egy igazi rangadót játszottunk. Sajnos 1 órán át emberhátrányba játszottunk, ugyanis a 30. percben kiállították a mieink közül Vajda Szabolcs Barnabást. Azonban ezt követően is végig küzdve megérdemelten szereztünk 1 pontot.

Tápiósági KSK – Sülysápi SE 2:2 (1:1)
Gólszerzők: Béres Balázs, Simon Ádám
Köszönjük a sok sülysápi szurkolónak a buzdítást!

A folytatásban március 25-én 15 órai kezdéssel hazai pályán a Mogyoród csapata ellen mérkőzünk.

Hajrá Sülysáp!