Focicsapatunk a 2022/2023-as évadot igen jól kezdte: sorra aratták a győzelmeket a fiúk, sokszor 10-16 gólos különbséggel. Egy-egy döntetlen ugyan becsúszott, de egészen november 6-ig veretlenül vezette a mezőnyt a sülysápi csapat.
November 6-án Zsámbokra látogattunk, ahol rossz pályán, a lelkes ellenfél felülkerekedett a mieinken. A pálya valóban rossz volt, de mindkét csapat ugyanazon a rossz pályán játszott, így ez nem lehet magyarázat a csapnivaló játékra.
Szoros meccset játszottunk a mezőny közepén helyet foglaló zsámboki csapat ellen és 4:3 arányban vereséget szenvedtünk.

Zsámboki SE – Sülysápi SE 4:3 (3:2)

A következő fordulóban az Abonyi KID FC csapata látogatott Sülysápra. Tudtuk, hogy ez a meccs nem lesz sétagalopp, hiszen az abonyi csapat komoly játékerőt képvisel, 6 győzelme mellett mindössze két veresége volt az ősz folyamán.
A mérkőzés a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint alakult sülysápi szempontból, hiszen már a tizedik perceb vezetéshez jutottak az abonyiak, a mieink pedig számtalan helyzetet puskáztak el. A második félidőben egyenlítési lehetőséghez jutottunk, amikor büntetőt rúghattunk, de ezen a napon még a 11-est sem sikerült berúgni…
Az ellenfél azonban kíméletlenül kihasználta a számára adódó lehetőséget: a 70. percben kettőre növelték az előnyüket.
A 83. percben Szűcs Bálint egy szép fejesgóllal még szépíteni tudott, de a vereséget már nem sikerült elkerülni.

Sülysápi SE – Abonyi KID FC 1:2 (0:1)

Az ősz utolsó mérkőzésére Ikladon kerül sor november 20-án, vasárnap 13 órai kezdéssel.
Csapatunk jelenleg a negyedik helyen várja a folytatást.

A történtek ellenére is: Hajrá Sülysáp!