Sokszor lehet hallani találgatásokat arról, hogy Sülysápon mennyien is élünk valójában. Ha valakit komolyan érdekel a kérdés, ma már viszonylag gyorsan hozzájuthat ehhez az információhoz (is), hiszen a Központi Statisztikai Hivatal honlapján ez az adat is kikereshető. Minden évben januárban történik egy lakosságszám megállapítás a lakcímnyilvántartás alapján, de az igazán pontos adatot a népszámlálás adja majd, ami éppen a napokban ért véget, azonban ezek az adatok még nem elérhetők.

A legutóbbi ismert sülysápi lakosságszám tehát a 2022. január elsejei állapot szerint 8.530 fő.
Fokozatos, lassú emelkedés figyelhető meg:
A régebbi lakosságszáma adatokat talán 1970-től érdemes vizsgálni, hiszen ebben az évben egyesült Tápiósüly és Tápiósáp. Ekkor 6.978 főt számlált az akkori nagyközség. A ’70-es évek elején tapasztalható volt némi demográfiai hullám, aminek köszönhetően legalább nem csökkent a népesség: 1980-ban 7.011 főt számlálhattunk. Ezekben az években nem volt jelentős népességmozgás Sülysáp irányába, ezért a születésszám csökkenése miatt 1990-re a sülysápi lakosságszám 6.513-ra apadt.

A ’90-es évek elején az „almáskerti” lakóterület kialakításnak (is) köszönhetően megindult a népesség gyarapodása: 2001-re 7.674-re, majd 2011-re 8.195 főre növekedett a lakosságszám.
A 2013-ban, talán a Sülysápnak adományozott városi címnek is köszönhetően tovább gyarapodott a város: először 2019-ben haladta meg a 8500-as lakosságszámot.
Az utóbbi 10 évben 300 fővel (3,6%-kal) vagyunk többen.

Hamarosan kiderül, hogy a népszámlálási adatok mit mutatnak, tovább tart-e a város lassú növekedése.