Az Önkormányzat honlapján pénteken megjelent tájékoztatás először még arról szólt, hogy az iskolákban nem, az óvodákban azonban lesz gyermekfülügyelet. Kicsivel később azonban módosították a közleményt a 17/2021 (III.5.) EMMI határozat alapján. Ez már arról szólt, hogy az óvodában rendkívüli szünet lesz és az eredeti szándék ellenére sem szervezhető meg a gyermekfelügyelet. Ma délután azonban megjelent a 111/2021 (III.6.) Korm.Rendelet, melyben a következők állnak:
§ (1) Az óvodában és az iskolában – a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.)
Korm. rendelet szerint az óvodákban elrendelt rendkívüli szünet, illetve az általános iskolákban bevezetett
tantermen kívüli, digitális munkarend időtartama alatt – a szülő, törvényes képviselő kérelmére az intézményvezető
gondoskodik a gyermekek, tanulók napközbeni felügyeletének megszervezéséről.
(2) A szülő, törvényes képviselő (1) bekezdés szerinti kérelmét elektronikusan is benyújthatja az intézmény vezetőjének.§ A Kormány – tudva, hogy a szülők számára a koronavírus-világjárvány harmadik hulláma elleni védekezés
érdekében elrendelt rendkívüli óvodai szünet és az általános iskolák tantermen kívüli, digitális munkarendre történő
átállása többlet erőfeszítést, újabb megoldandó feladatokat jelent, ugyanakkor tekintettel arra, hogy a járvány
az oktatási intézményekben is terjed – felkéri a szülőket, hogy az 1. § (1) bekezdése szerinti gyermekfelügyeletet
csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel – vegyék igénybe.
Ma délután már a Kormányrendeletben foglaltak szerinti tájékoztatás olvasható az önkormányzat honlapján:
https://www.sulysap.hu/index.php?module=news&action=show&nid=260472
Városunk polgármestere Facebook oldalán a következőket írta ezzel kapcsoltban:
Az óvodáinkban és az iskoláinkban is lesz gyermekfülügyelet hétfőtől
Mai napon Gulyás Gergely miniszter úr az önkormányzatok kérésére hivatkozva kijelentette, hogy mind az iskolák, mind az óvodák szerveznek gyermekfelügyeletet hétfőtől azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei nem tudják más módon megoldani gyermekük felügyeletét.A sülysápi iskolák a Ceglédi Tankerületi Központ fenntartásában állnak, így az iskolák vonatkozásában a Tankerületnek kell kimondani a hétfőtől életbe lépő digitális oktatás keretében biztosítandó gyermekfelügyeletet. Ez nyilvánvalóan meg fog történni, de pontos információt az iskolák fognak erről közölni.Óvodáink azonban az önkormányzat fenntartásában állnak, így az óvodai gyermekfelügyeletet is az önkormányzatnak kell megszerveznie, természetesen az óvodáink közreműködésével. Óvodáink készen állnak és hétfőtől biztosítják a gyermekfelügyeletet, hiszen mi már a csütörtöki bejelentés után ennek szellemében készültünk.
Valóban több kisgyermekes szülőnek jelent ez az intézkedés óriási segítséget.