Mindenszentek
Mindenszentek ünnepe, a halottak napja előestéje különös helyet foglal el a magyar ünnepek sorában, országszerte az elhunytakra emlékezünk ekkor. E napon egy kicsit többet foglalkozik mindenki azon felmenőivel, szeretteivel, akik már nincsenek az élők sorában, de egykor rokoni, baráti szálak fűzték össze őket. Az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját. Virágokkal, mécsesekkel kimennek a temetőbe, megállva a síremlékek előtt visszagondolnak az ott nyugvókra. Egy-egy sír néha több évszázados emléket fed. Szülők, nagyszülők, dédszülők hamvai nyugszanak egy kis földben. Minél frissebb a sírhant, annál fájóbb az emlék, hiszen emlékezetükben még élesen kirajzolódnak az ott nyugvó vonásai. A régebben elhunytak sírhalmához érve már halványodnak a körvonalak, az elődök földi léte lassan a feledés tengerébe merül. Tudják még nevüket, születésük és haláluk évét, de talán csak azért, mert a kőbe vésett adatok még ellenállnak az idő vasfogának. Némelyikükről féltve őriznek egy megsárgult fényképet, vagy egy róla szóló történetet, de a legtöbbjükről szinte alig tudnak valamit, pedig belőlük, általuk élnek. Őseink itt élnek bennünk, ahogy majd mi is tovább élünk gyermekeinkben, unokáinkban.
“Elmúlt, mint száz más pillanat,
De mi tudjuk: mégis múlhatatlan,
Mert szívek őrzik, nem szavak.” /Nagy László/
A temető felkeresése, a szerettek végső pihenőhelyének virágokkal feldíszítése, gyertyák gyújtása az elhunytak emlékére Sülysápon igen régi szokás. A tápiósülyi plébánia történetéből tudjuk, „hogy 1877-ik évtől halottak estéjén a sirokat a hivek tömegesen égő gyertyákkal kivilágitják a temetőben este 9 óráig is közös imádságokat s énekeket a holtak lelkiüdvéért végeznek”. „Az 1960-as, 70-es évekig mindenszentek napjának reggelén vitték ki a temetőbe a kertben megtermelt és az otthon elkészített, krizantémból font koszorút. Mindenki vitte a saját halottaira. Később már nem termeltek virágot, hanem virágárustól, virágboltból vették meg.”(Kurgyis Jánosné) A két világháborúban, idegen földön elhunyt, ismeretlen fölben nyugvók emlékére a hozzátartozók, leszármazottak a hősi emlékműnél, a temetőkeresztnél vagy otthon gyújtanak gyertyát.
Betegség, halál, temetés
Idős emberek lelkileg is készültek a halálra. A ruháikat, melyben kívánták, hogy eltemessék majd őket a legközelebbi hozzátartozóiknak megmutatták, majd egy kendőbe csomagolva a fehérneművel együtt összekészítették, s így tették a sublótba, vagy a szekrénybe. Előfordult, hogy a koporsót is előre elkészíttették maguknak az idősebbek, mert csak így lehettek nyugodtak, hogy kemény, diófakoporsóba temetik majd el. Ha súlyos beteg volt a háznál, akkor gyakran előbb a papot hívták el hozzá, s csak utána mentek az orvosért. Ha meghalt valaki, akkor összeszaladt a szomszédság, rokonság a halott körüli teendőkben segíteni, megmosdatni, felöltöztetni. Megállították az órát, a tükröt letakarták, a rokonokat értesítették, a falubelieknek pedig a lélekváltság harang adta tudtára a szomorú eseményt. Az 1960-as évek közepéig a háztól temetés volt szokásos, a család házában, többnyire az első szobában készítették el a ravatalt. A temetési szertartást 2-3 napra a halál beálltát követően tartották. Addig esténként virrasztottak a halott mellett, imádkoztak, vallásos énekeket énekeltek, felemlegették az elhunyt jó tulajdonságait, tetteit.
A temetés napján a temetkezési vállalkozó fekete drapériát tett az ajtó köré. A temetésre jöttek a rokonok, szomszédok, falubeliek. A temetési menet a háztól indult. Ha a temetőhöz közel voltak, akkor vállon vitték a legközelebbi rokonok a koporsót a temetőig, ha messzebb, akkor lovas gyászkocsival. A legényeket vőlegénynek öltöztetve temették el, a lányokat menyasszony ruhában, mert úgy tartották, hogy ők az Úr Jézus menyasszonyai. A temetést követő halotti tort a fiatal lakodalmának nevezték. „A kis és a nagylány, kisfiú vagy leginy temetésin fehér ruhás menyasszonynak öltözött jányok vitték a lobogót.” (KS) A sírgödröt régen a két szomszéd ásta ki. A fejfát még száz évvel ezelőtt igen gyakran a családtagok faragták ki, a tehetősebbek áccsal vagy kováccsal készíttették el. Temetés után közös étkezést, halotti tort is rendeztek, ahová meghívták az elhunyt hozzátartozóin, rokonain kívül a papot, kántort és a sírásókat is, ahol „bukta, pogácsa, esetleg gulyásleves és ital: bor” (KS) volt leggyakrabban az asztalon. Az elhunyt számára is tettek terítéket, de a tányért lefelé fordították.
A legközelebbi hozzátartozók az elhunytakat egy évig gyászolták, a közelebbi unokatestvérek is legalább fél évig, a távolabbi rokonok pedig a temetésig hordtak fekete ruhát. A gyász méltó feladatai közé tartozott a halottlátó felkeresése. A temetést követően elsősorban az idősebbek mentek el hozzá, főleg ha a hozzátartozó hirtelen halt meg, ezért nem rendelkezett. Halottlátó volt Tápiósülyben is, de az itteniek inkább Budapestre vagy Putnokra jártak. A gyász letelte után az élők figyelme egészében az életre irányult. 1966-ban felépült a sülyi és a sápi a temetőben is a ravatalozó és ekkortól megszűnt a háztól temetés.
FÖLD ALATTUK … FÖLD FÖLÖTTÜK
Sírkertek Sülysápon
Sülysápon sokkal több temető van, mint azt az első pillanatban gondolnánk. A sülyi és a sápi sírkerten kívül több, időközben megszüntetett vagy elhagyott temetőt találhatunk. Némelyik mellett eljárunk nap mint nap, másik városunk kieső részén van, többnek pedig a létezéséről sem tudunk.
A második világháború előtt több zsidó család élt Tápiósápon és Tápiósülyben is. Volt közöttük orvos, ügyvéd, kereskedő. Imaházuk volt Tápiósülyben és mindkét faluban volt temető is, „a 44-es háború előtt nagyon ápót vót.” (KS) A sápi temetőjükbe 1944-ben egy akna is becsapódott és megrongálta a sírokat. A falvainkból is deportálták az itt élő zsidó embereket, és a háború után csak néhányan tértek vissza. A temetőkben a sírokat nem volt aki gondozza. Mostanság igen elhanyagolt állapotban vannak, némelyiket kifosztották, megrongálták.
A tápiósülyi barakktáborban az 1. világháború idején „a halotti anyakönyvi adatok alapján 149 olasz, 1143 román, 4 szerb és 1 bosnyák internált lelte halálát. … Őket a tápiósülyi temetődomb tetején tömegsírokban helyezték örök nyugalomra.”(Sülysáp az első világháború viharában) Hamvaik felett emlékművek találhatók.
A Sülysápi Baptista Gyülekezet története 1903-ban kezdődött. A temetőkertjük a Vasút utca végén, a vasút túloldalán található. Az 1960-as évekig temetkezhettek ide. A sírok egy része még gondozott.
A 2. világháború előtt igen magas volt a gyermekhalandóság aránya. A sápi temető nyugati részében, a gyermektemetőben temették el a legfiatalabbakat. Még az 1980-as években is voltak gyermek fejfák ezen a területen.
A 2. világháború harcai 1944 őszén községeinket is elérték. Jó néhány katonasírról van tudomása a helybelieknek.
Amikor a sülysápi temetőket vesszük számba nem szabad kihagynunk korábbi népek, kultúrák temetkezési helyeit sem. Városunk a régészeti kutatások szerint kb. 6000 éve lakott terület. A környező dombok sok halotti szertartást láttak már az elmúl évezredekben.
1962-ben egy kora bronzkori temetőt (i. e. 20–18. század) sikerült megmenteni Lengyel Irinának az Úri úttól nyugati irányba eső dombon, a budapesti országúttól északra.
1979-ben vaskori kelta időszakból (i.e. 5. század) is találtak egy temetőtöredéket a Szent Imre út 59. számú ingatlanon. Nagy Józsefné, az ingatlan egykori és jelenlegi tulajdonosa a férjével bukkant rá a kertjükben a csontvázra. Értesítették a Ceglédi Kossuth Múzeumot, ahonnan régészek érkeztek és tárták fel a sírt. „Egy női csontvázat találtak. Nyakában, karján, lábán bronz ékszerek, az egyik fülében és az ujján ezüst ékszerek voltak. A lábujjai kivételével szinte minden csontja előkerült. Azt mondták a régészek, hogy a jó homok megtartotta a csontokat. Egy fekete kerámiaedényt is találtak mellette, amiből sajnos csak homok került elő. Azt is mondták, hogy a nő kettőt szült. Egy emléklapot küldött a múzeum igazgatója a férjemnek „a kelta sírlelet múzeumba kerülése érdekében kifejtett, példamutató fáradozásai elismeréséül.”(Nagy Józsefné)
Tápiósáp a török hódoltság előtt jelenlegi helyétől nyugatabbra, de Kistelegtől keletre helyezkedett el a Tápió patak mentén. A település fatemploma a patak jobb partján állt. Kő alapzatának néhány darabja ma is látható. A templom körül lehetett a temető, mert a legidősebb sápiak emlékezete szerint nagy esőzések alkalmával emberi csontok kerültek elő a domboldalból.
Árpád-kori temető nyomaira bukkantak Tápiósülyben a római katolikus templom környezetében és Jakabszálláson. Az akkori szokások szerint a halottakat a templomkertben helyezték örök nyugalomra. Az előkelőbbek a templomban is temetkezhettek, így lett a templom kriptája a kegyurak nyugvóhelye. 1899-ben dr. Sőtér Ágoston kérésére a kriptát felbontották, s „benne 8-10 fakoporsót találtunk, amelyek Sőtér, Rakovszky és Tarkó családtagokat tartalmaznak;…A crypta bejáratánál balra előbb itt birtokos kovásznai Kovács Ferenc Sürü urának édesanyja jeszeniczei Jankovich E. befalazva nyugszik. A bejárattal szemben a cryptázott holtak barnult csontjaitól elütő fehér csontok halmaza van összerakva, a templom környékéről időnkint összeszedve s ide elhelyezve.” – olvasható a Kisboldogasszony templom História Domus kéziratában.
Zemen Pálné
