A néhány napos hűvös idő után visszatért és még kitart a hamisítatlan nyár, ismét 30 fok felett a hőmérő higanyszála, tart a dinnyeszezon, de a hazánkban élő kicsivel több mint egymillió iskolás korú gyerek szülei már jó eséllyel elkezdték beszerezni a szeptembertől szükséges iskolaszereket.
Magyarországon a KSH adatai alapján a 2022/23-as tanévben nagyjából 1,9 millió diák vett részt a köznevelésben, 719 ezren általános iskolában, 517 ezren középfokú oktatási intézményekben tanultak, idén szeptemberben pedig nagyjából ugyanennyi gyerek és kamasz kezdi az évet. A sülysápi általános iskolákban pedig kb. 650 diáknak csengetnek be szeptember elsején.
A gyakorló szülők tisztában vannak azzal, hogy a szeptember elsejét megelőző hetekben a családi költségvetésbe bele kell illeszteni egy egyszeri, de annál fontosabb kiadást: a tanszerek költségeit.
Az ingyenesen biztosított tankönyv nagy segítség ugyan, de még így is bőven van mit megvásárolniuk a családoknak! A füzetek, a táska, a tolltartó, körző, vonalzó, számológép, rajzlap, tornafelszerelés és még hosszasan lehetne sorolni, hogy mi mindent kell ilyenkor beszerezni az iskolakezdés előtt.
Akiknek elsős gyermekük van, azok nagy valószínűséggel már júniusban megkapták a tanítónéniktől a tanszerlistát, de a nagyobbak esetében is hasonló a helyzet. Egy első osztályos gyermek esetében legtöbbször a nulláról indulunk, azaz teljes felszerelést kell vennünk, a táska, a tolltartó és minden más beszerzésre vár, míg a nagyobbaknál kis szerencsével néhány tételt kihúzhatunk a listáról, ha nem nyűtte el a gyerek az előző évben a táskát, vagy a tolltartót, vagy nem nőtte ki a tornacipőt például.
Az előzőek miatt – és természetesen a családok anyagi helyzetében rejlő különbségek miatt is – nagyon eltérő lehet az az összeg, amit egy-egy család költ a gyerekek iskolakezdésére, de az esetek túlnyomó részében több tízezer forintos kiadással kell számolni. A különböző felmérések szerint tavaly a szülők legnagyobb hányada körülbelül harmincezer forintnyi összeget szánt az iskolatáska tartalmára, de sokan voltak azok is, akik ennél is többet költöttek erre az alkalomra. A papír ára is jelentősen drágult az elmúlt időszakban sok más mellett, ezért nagyon valószínű, hogy idén még többet kell költenünk a tanévkezdésre.
Már július közepétől keresik az iskolaszereket
A nagyobb hazai áruházak már a nyári szünet második felétől széles választékkal és kedvezményekkel készülnek arra, hogy segíteni tudják a családokat az iskolai füzetek, tolltartók, vonalzók és egyéb eszközök beszerzésében. Az iskolaszerek megvásárlását többen már július közepén elkezdik, ugyanakkor a szeptember elsejét megelőző két hétben fogynak legjobban a tanuláshoz szükséges termékek, míg egyes dolgokat sok szülő csak a tanítás első egy-két hetében vesz meg.
Sokat spórolhatunk például azzal, ha nem engedünk a kísértésnek és nem a „Jégvarázsos” füzetet vesszük, hanem egy egyszerűbbet – a füzet úgyis papírcsomagolást kap és nem fog látszódni a mintás borító.
A Kormány idén is döntött arról, hogy a szeptemberi családtámogatásokat korábban kiutalják, hogy a szülőknek ezzel is segítséget nyújtsanak az iskolakezdés költségeinek fedezésében.
A Magyar Posta augusztus 24-étől kézbesíti a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást (GYES-t) és a gyermeknevelési támogatást (GYET-et), a Magyar Államkincstár pedig augusztus 25-ére utalja a bankszámlákra a családi támogatást.