Petőfi és Tápiósáp – Mítosz és valóság, a forradalom ünnepére

1845. július 10-11-e jelentéktelennek tűnő napok a naptárban, de egy fiatalember Tápiósápra történt látogatására napjainkig büszke minden sülysápi ember, ugyanis a látogató nem más volt, mint maga Petőfi Sándor. A Grassalkovich-vadászlak falán emléktábla hirdeti, hogy „E házban volt Vachott Sándor vendége Petőfi Sándor 1845. július 10-11-én.”

Március tizenötödike kapcsán rendszeresen felmerül, hogy Petőfi Sándor a 48/49-es forradalom és szabadságharc idején járt Tápiósápon. Ezt az egyébként igen pontatlan időmegjelölést tovább erősíti, hogy – jó idő esetén – a vadászlaknál szoktunk ünnepelni és koszorút elhelyezni március 15-i ünnepségünkön.

Petőfi azonban a szabadságharc (1849 tavasza) idején nem tartózkodott itt. (Érdekesség, hogy a költő öccse, István főhadnagyként a tavaszi hadjárat több ütközetében is részt vett.)

Sándor összesen háromszor fordult meg Tápiósápon, az akkor a Vachott család birtokában lévő kastélynál. Első látogatására 1845 nyarán került sor, a második és harmadik látogatásról csak dátum nélküli naplóbejegyzésekből és írott visszaemlékezésekből tudunk.

Petőfi Sándor a Vachott házaspár második házassági évfordulóját jött ünnepelni a faluba.

A költő 1844-ben ismerkedett meg Vahot Imre ügyvéd, színműíróval, aki ekkor a Pesti Divat című lapot is szerkesztette, s felismerve Petőfi tehetségét, segédszerkesztőként alkalmazta őt. Petőfi ekkor került kapcsolatba Vahot Imre bátyjával, Vachott Sándor költő, író, ügyvéddel.

Vachott Sándor családjával 1845 tavaszán Pestről Tápiósápra költözött, mert csendes falusi életre vágytak. A kis faluban a Grassalkovich-vadászlakot bérelték, s éltek itt három és fél évig.

Vachott Sándor felesége, Csapó Mária pedig így emlékezik vissza a látogatásra:

„Sötétkék, égő pirossal bélelt pitykés dolmányban, fején kis pörge magyar kalappal, Petőfi Sándor ugrott ki a kocsiból…

Ez már aztán kedves meglepetés! – mondá férjem, barátságosan kezet szorítva az érkezővel.

Esküvőtök napját jöttem ünnepelni – viszonzá Petőfi vidáman – s azon remény bátorított –,  folytatá hozzám fordulva –, hogy nagysád is jó néven veszi e napon látogatásomat – annyival is inkább – tevé hozzá nyomatékkal  –, mert vidéki kóborlásaimat ezúttal csak azért szakítám meg, mivel e napok nehány óráját legalább, nagyságtok társaságában óhajtottam tölteni.” (Részlet a naplóból.)