1945. márciusában a front egyre távolodott a falutól, már csak a Dunántúlon folytak a harcok. A Vörös Hadsereg folyamatosan felszabadította (!) Magyarország nagy részét. Úgy gondolhatnánk, hogy Sülysáp lakói lassan fellélegezhettek az átélt borzalmak után, elkezdhették a falu újjáépítését. Mindenki várta a háború végét, de valahogy benne volt a levegőben, hogy a hőn áhított béke nem a megkönnyebbülést hozza magával, érezték, hogy a front utáni hónapok, évek mennyi félelmet, szenvedést, nélkülözést rejtegetnek.
Gyömrői gyilkosságok
A helyi polgári közigazgatás képviselői, a jegyzők, főjegyzők végezték a munkájukat, amikor különös eltűnések, bűntények történtek nemcsak Sülyben és Sápon, hanem a környékbeli falvakban is. Az új, alakulóban lévő hatalom önjelölt rendőrei összegyűjtöttek a Gyömrői járásból jegyzőt, főjegyzőt, papot, irodatisztet, földbirtokost, – a helyi értelmiség képviselőit – több mint 20 főt. Megkínozták majd megölték és gyakran a saját magukkal megásatott sírba temették el őket, előfordult, hogy még élve.
1945. március 4-én Pállfy Károlyt, Tápiósáp irodatisztjét két helybeli rendőr kísérte a lakásáról az Isaszeg felé vezető úton. Pálffy Károlyt többé nem látták.
1945. március 13-án Pinnyei Lajost, Tápiósáp főjegyzőjét helyi rendőrök vitték Gyömrőre.
1945. április 16-án Eper Józsefet, Tápiósüly irodatisztjét gyömrői rendőrök vitték el a jászberényi gyűjtőtáborból.
1945. április 18-án Moóri Istvánt, Tápiósüly főjegyzőjét a gyömrői rendőrség emberei vitték el.
A gyömrői gyilkosságok későbbi áldozatait a helyi községi alkalmazottak – titoktartási kötelezettségük ellenére – figyelmeztették a leselkedő veszélyre, de ők azt mondták, hogy nem követtek el semmi büntetendőt, ezért nem bújtak és menekültek el, hanem maradtak hivatalukban.
Keszthelyi Józsefné gyors- és gépíróként már a háború előtt is gyakran kisegített a tápiósápi községházán és rendőrségen. „Március elején már nyolc hónapos terhes voltam a fiammal, amikor egy délután elvittek és késő este, 10 óráig kellett ott gépelnem. Az akkori vezetők azt mondták, hogy ha valami kitudódik abból, hogy elviszik a Pinnyei Lajost, vagy, hogy milyen bűne van, ha elmondom, akkor minket is…., akkor majd én is megtudom, hogy mi a demokrácia. Az egyoldalas irat feljelentés volt Pinnyei Lajos főjegyző ellen, aki a feljelentés szerint reakciós. Másnap elmentem a Pinnyei családhoz és mondtam a főjegyző feleségének: „Mária néni, tessék elküldeni a férjét, mert foglalkoztak vele, el fogják vinni.” Azt nem mertem elmondani, hogy én gépeltem. „Ő nem csinált semmi olyat, amiért elvigyék az én uramat.” – mondta Mária néni. 2-3 nappal később mégis elvitték a férjét.
Schleisz-Bognár József, tápiósápi földbirtokos volt, a front elől Budapestre menekült, de 1945 márciusában visszatért a faluba. Bár az 1945. évi VI. törvény megfosztotta birtokától, ennek ellenére a gyömrői halálbrigád őt is megölte. A helyi egyházi anyakönyvben a halálának napjaként március 30., temetésének napjaként május 4-e szerepel. A tápiósápi halotti anyakönyv Megjegyzés rovatában a halál körülményeiről ezt írta Joó Antal plébános: Kommunista rendőrök verték agyon Gyömrőn. A holttestet egylovas kocsin szállították Tápiósápra.”
Pállfy Károlyt, Pinnyei Lajost, Eper Józsefet, Moóri Istvánt, Schleisz-Bognár Józsefet, mind az ötüket kivégezték.
Kép: Pinnyei Lajos, Moóri István, Pálffy Károly
Bár a hozzátartozók „minden követ megmozgattak” az elhurcoltak megmentésére a decemberben megalakult ideiglenes kormánynak a helyi politika irányítására ekkor igen kevés lehetősége volt, nem tudta a túlkapásokat sem kezelni, a törvénytelenségekről is jóval később értesült, de ekkor sem tulajdonított nagyobb jelentőséget a történteknek. A túlélő hozzátartozókat évtizedekig félelemben tartották, osztályidegennek bélyegezték, a megfélemlítésük olyan hatékonynak bizonyult, hogy van, aki 75 év után sem mer nyíltan beszélni a rémtettekről.
A gyilkosságok büntetlenül maradtak, feltárásuk csak a rendszerváltás után történt meg. 1990-ben a Legfőbb Ügyészség kivizsgálta az esetet, de mivel az elkövetők már nem éltek, ezért senki ellen nem indítottak vádat.
Kisfaludy András filmrendező Gyömrői gyilkosságok című filmjében (2002), Palasik Mária történész Félelembe zárt múlt című könyvében (2010) követi nyomon, hogy mi történt (történhetett) Gyömrőn 1945-ben.
2015. október 3-án Sülysáp város vezetősége a városháza előtt emlékművet állított az 1945-ben jogtalanul elhurcolt és önbíráskodók által kivégzett Moóri István és Pinnyei Lajos egykori főjegyzőknek.
„2015. október 3-án Sülysáp város vezetése történelmet írt, mivel méltó módon fejezték ki tiszteletüket és megbecsülésüket vértanú elődeik iránt. A mártír főjegyzők – nevezetesen Moóri István és Pinnyey Lajos –, valamint három mártírtársuk előtt történő tisztelgő főhajtással egyben megvalósult az élő emlékezet fenntartása.” (Részlet Pinnyei Szilárd, a meggyilkolt főjegyző egyik fiának beszédéből a szoboravató ünnepségen. )
…és még egy gyilkosság
1945. kora tavaszán történt még egy gyilkosság, ami a saját családomat érintette. Ennek a bűnténynek nem a politika, hanem az egyéni haszonszerzés volt az indítéka. Vitéz Szücsi József dédapámról már írtam, hogy az első világháborúban halt hősi halált. Volt ennek a dédapámnak egy Gellért nevű unokája, aki a 2. világháború idején még nem volt hadköteles. Mivel Gellért édesapja 1944-ben meghalt, a családi gazdaság beindítása a fiatal fiúra várt volna a front távolodása után. Tragikus történetét a családi emlékezet őrzi. „A földek megműveléséhez ló kellett. Úgy gondolták, hogy majd az Alföldön vesznek. Anyja a megtakarított pénzüket Gellért kabátjába varrta és egy Potóczki nevezetű helybeli csendőrt bízott meg, hogy kísérje el a fiát. Mivel a vonatközlekedés még nem indult meg, gyalog keltek útra. Faluról falura haladtak, ahol az este érte őket bekéredzkedtek egy házhoz éjszakára. Már két napja úton voltak, amikor éjszakára egy istállóban húzhatták meg magukat. A sötétség leple alatt a kisérő csendőr késével megszurkálta Gellértet, s a halottnak látszó fiútól a pénzt elvette és testét a szérűs kertben eltemette, ő pedig a pénzzel együtt tovább állt.
Gellért azonban csak eszméletlen volt. Valahogy kikaparta magát és elvánszorgott a házig. A háziak találtak rá reggel vérbe fagyva. Kórházba vitték, ahol szépen gyógyult, már a folyosón is sétálgatott, de „ok nélkül” hirtelen meghalt.
Potóczkit a csendőrök később elfogták, vasba verve hurcolták végig Süly utcáin. A 31-es útnál, a mostani piactérnél megszökött és a csordakútba vetette magát, de szerencsétlenségére a kútban nem volt víz. Börtönbe csukták, de állítólag onnan is megszökött egy pár év után és Csehszlovákiába menekült.” (Szücsi Jánosné)
Hősi emlékművek
Az I. világháború után Tápiósülyben és Tápiósápon is állítottak hősi emlékművet, melyekre az áldozatok nevét vésték fel. A családjaiknak nem adatott meg, hogy eltemethessék halottjaikat, ezért jelképes emléket kívántak állítani, így akartak megemlékezni a harctéren elhunyt szeretteikről.
1945. tavaszán a sülysápiak kezdték összegezni veszteségeiket. Nagyon sok családban hiába vártak haza egy apát, fiút vagy testvért, mert a harctéren lelte halálát, ott temették el a bajtársai. A II. világháború utáni korlátozott anyagi lehetőségeik miatt mindkét faluban a már meglévő emlékműre vésték rá az ekkori áldozatok nevét is.
Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után az emlékmű felirata zavarta az új hatalom képviselőit, (akik inkább a „felszabadító szovjet katonák” szerepét, valamint a „fasizmus fölött aratott győzelmet” kívánták hangsúlyozni) ezért egyes szövegrészleteket levéstek az emlékműről. A sápin még most is látszik a régebben kissé megvésett szöveg:
„A KERESZTÉNYSÉG ÉS A HAZA VÉDELMÉBEN A ….IZMUS …. VÍVOTT HARCOKBAN HŐSI HALÁLT HALT 1941-…..”
Tápiósápon 1992-ben helyi összefogással az emlékmű mellé fekete márvány síremléket állítottak, melyre a második világháborús elhunytak neve valamint a kommunista diktatúra áldozatainak és a 2. világháború polgári áldozatainak a neve került. A polgári áldozatok között megtalálhatók a zsidó holocaust tápiósápi áldozatai is.
A tápiósülyi hősi emlékoszlop északi oldalára vésették rá a hozzátartozók a 2. világháborúban elhunytak nevét is. A névsor mostanra már szinte teljesen lekopott, alig-alig olvasható. Mindössze egy „1938-1945” felirat utal arra, hogy az emlékmű erre az időszakra is vonatkozik.
Sülysáp város vezetősége úgy határozott, hogy a sülyi emlékműre újból felvéseti a 2. világháborúban elhunyt áldozatok nevét, hiszen ők is a hazájukért harcoltak és nem ilyen halált képzeltek el maguknak. Ők is haza szerettek volna jutni családjukhoz, de ez nem adatott meg nekik… Fontos, hogy az utókor méltó emlékhelyen gondolhasson hősi halált halt elődeire. „Nekünk, az utódoknak a főhajtás és a tisztelet maradt az áldozatok iránt és békevágy a saját és gyermekeink érdekében.” (S. Gy.)
Álljon itt most a még halványan olvasható névsor azzal a reménnyel, hogy talán 75 év után ők is visszakerülhetnek a hősök oszlopára:
Benkó …,Berényi Pál, Bozóki József, Bugyi István, Bukovszky, Cseri András, Gulyás András, Kal…. Béla ???, Kiss János, Kovács Illés, Kovács János, Molnár János, ???, Szepesi …, Szűcsi András, Szűcsi András, Szűcsi Illés, Dinnyés Imre,Kovács …, Szabó János, Szabó János, Zakar István
Földosztás
Az Ideiglenes Kormány intézkedése1945. március 18-án lépett hatályba a „nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz-juttatásáról”. „A föld azé, aki megműveli” jelmondattal ígért a kormány a parasztságnak termőföldet. Helyben is megalakultak a Községi Földigénylő Bizottságok. Tápiósápon gróf Teleki László 1178 kat. holdas birtokát is felosztották, de a nagybirtokrendszert megszüntetve a földosztással olyan törpegazdaságokat hoztak létre, melyek még egy családot sem tudtak ellátni és árutermelésre pedig alkalmatlanok voltak.
Éled az élet
1945-ben Sülysáp lakóinak kb. fele a mezőgazdaságból élt. Ahogy a front egyre távolodott, az emberek is lassan kimerészkedtek a határban lévő földjeikre. Akkor ez igen nagy veszéllyel járt, hiszen a harcok után rengeteg fel nem robbant lőszer, akna, kézigránát maradt a területen. Voltak, akik az előző őszi termést sem tudták időben betakarítani, de a tavasz közeledtével már szántani, vetni kellett. A férfiak egy része még harcolt a háborúban, sokan hadifogságba estek és sokan haltak hősi halált. Az igavonó állatok vagy „bevonultak” a harcok kezdetén, vagy az oroszok, románok vitték el őket. A tavaszi munka nagy része az asszonyokra, ifjakra, gyerekekre várt. „Apám mesélte, hogy 12 évesen ő szántotta meg a földjeiket.” (Sz. I)
„Elvonult a front, megindult az élet, kibújtak az emberek, próbáltak talpra állni. Akinek ami maradt részben összeadták, részben egymást segítették. Nekünk is a tehén kiszabadult, 15-20 liter tejet adott naponta, a család és a környékbeli gyerekek is megéltek belőle. A tehén nagyon sokat jelentett, a tejet mindenféle módon feldolgozták. Volt túró, tejföl és vaj is készült belőle. A kukoricát megdaráltuk, ki lett rostálva és abból finom puliszka készült. A nagyapám kiásta a zsírosbödönöket, kisütötték a húst belőle, nem csupaszon kellett a puliszkát enni. Volt egy nagyon pici szőlőnk az úgynevezett Laky dűlőben. Középen volt egy szőlősáv, a két végén szántó és egy nagyon kicsi akácerdő. Ez homoktalaj volt, de minden megtermett benne. Aránylag jó év is volt. A legkisebb terület is ki volt használva. ……..Mindenkinek volt egy kis csík és nyüzsgött az egész mező, énekelve, dalolva dolgoztak, ültettek, vetettek, szántottak. A magyar emberek akarása, leleményessége és a töretlen szívóssága tette lehetővé, hogy az élet újból megindult a háború után.” (Molnár István)
„’45. nyarán elindultunk anyámmal az Alföldre, hogy valami ruháért élelmet cseréljünk, mert nagyon nagy éhség volt. A vonat Pesttől ingyen ment és minden állomáson megállt, úgy, hogy amikor ideért akkor már nem volt rajta hely csak a vonat tetején. Anyuval mi is felhúzódtunk a többiekkel együtt a vonat tetejére és a hátunkat egymáshoz nyomva ültünk ott sorban. Szolnokon a felrobbantott híd helyett egy fahídon mentünk át a Tiszán. Békéscsabáig ment a vonat, onnan kisvonattal mentünk Kisszénás, Nagyszénás, Kondorosra. Ott vállalt anyám munkát, aratást. Ezért cserébe kaptunk szalonnát, zsírt, lisztet és hoztuk haza nagy örömmel.” (Kupcsik József)
Évekkel a háború után
„1946. lehetett már. Szüreti bál volt Sápon a kocsmában, amikor Isaszeg felől 2 orosz katona jött lovas kocsival. Az egyik orosz katona a kocsma előtt leszállt a kocsiról. Ott volt a kolompjával és a sánta lovával a birkás Pali is. A katona a sánta lovat meg akarta lovagolni. A Pali kiakasztotta a kolompot a nyakából és az oroszt hátulról fejbe vágta vele. Az orosz katona földre esett, elvesztette az eszméletét. Föltették a kocsira, de mire leértek a Gáspár doktorhoz vele meghalt. Nagy zűrzavar volt, keresték a tettest orosz tisztek is, de nem találták. Csehszlovákiába szökött át és ott eltűnt.” (Kupcsik József)
“A front után évekig kijártunk a fiúkkal a határba, oda ahová az aknák be voltak borogatva – olyan méter nagyok – mi leszereltük a tetejét, kivettük belőle a gyutacsot, mert ha a gyutacsot odavágtuk a kerítéshez, akkor az durrant. Egyszer nem mentem a Slehovszki Palival és Slehovszki Lacival és eldurrant nekik valami a kezükben. A Palinak mind a két szeme kiment, a Lacinak a kezét vitte el. Ez közvetlenül a háború után történt.” (Merczel József)
„Az 1950-es évek vége felé apámmal mentem Hrabinába. 8-9 éves lehettem akkor. Apám szántott, én pedig az erdőszélen játszottam, ahol találtam egy aknát. A karomba vettem, úgy mentem apám felé. Ő nagyon megijedt, rám kiáltott, hogy álljak meg és ne csináljak semmit. Óvatosan kivette a kezemből az aknát és visszavitte az erdő szélére. Szólt a rendőrségen, hogy szállítsák el. Nagy szerencsétlenség is lehetett volna.” (Zemen Pál)
„Az 1960-as évek elején történt, hogy egy durranás rázta meg Tápiósülyt. Nem sokkal ezután s.zirénázó mentőautó hangja hallatszott. Később tudtuk meg, hogy miért nem jött a kis alsó tagozatos Jakab Karcsi iskolába. Tanáraink elmondták, hogy Karcsi, aki Oszlárról járt be nap, mint nap, talált a Papszököllőben egy kézigránátot és azt rugdosgatta maga előtt. A kézigránát a Kultúrház (most Wass Albert Művelődési Központ – a szerk.) mellett robbant fel. A gyerek súlyosan megsérült, többet nem is jött iskolába. Évtizedekig lehetett látni az épület északi falán egy lyukat, amit a repesz vájt a falba.” (Sz. Á.)
A 75 évvel ezelőtt történtek még napjainkban is kísértenek. Gyakran halljuk, hogy fel nem robbant 2. világháborús bombát találtak valahol. Azt, hogy mit rejt a föld Sülysáp határában, nem tudjuk, de tudjuk, hogy Tápiósápról 34-en, Tápiósülyből 22-en haltak hősi halált különböző frontokon, többségük a Szovjetunóban. Tápiósápon 40 polgári áldozatot is követelt ez a háború. A hozzátartozók siratták elhunytjaikat és a túlélőkkel együtt évtizedekig hordozták magukban a háború okozta fájdalmakat bízva abban, hogy talán nem volt értelmetlen ez az elképesztő vérontás, pusztítás.
Sorozatunk következő részében egy napló segítségével betekinthetünk a poklok poklába, az oroszt front kellős közepébe. A naplót Benkő Pál szakaszvezető utász írta 1942. június 26-tól 1943 április 4-ig.
Zemen Pálné
