Parasztházak
A parasztházak kulturális örökségünknek ugyanúgy részei, mint a templomok vagy a kastélyok. A XX. század közepéig évszázadokon keresztül ezek az épületek határozták meg Tápiósüly és Tápiósáp utcaképét is. Az 1950-es évektől kezdtek átalakulni, megújulni, így városunk hagyományos építészeti arculata, kulturális örökségünk ezen része napjainkra majdnem teljesen eltűnt. Az utcákon járva a régi kort idéző épületet már alig-alig találunk. Egyszerűségüket, békéjüket őrzik a képeslapok és a hajdani családi fényképek.
Az egykori parasztházak magukon viselték a környező vidék jellegzetességeit. Az átalakulás a 2. világháború után következett be, amikor az épületek mind külsőleg, mind belsőleg teljesen átformálódtak. Megváltozott az építőanyaguk, méretük és az épületek kivitelezése is. Napjainkban csak szigorú előírások és tervrajzok betartásával lehet építkezni. Régen elegendő volt egy telek is, tervezőre sem volt szükség, a házépítést abból oldották meg, ami a környéken előfordult. A leggyakoribb építőanyag a helyben található agyag, vályogföld, fa, szalma és a nád. Összefogott a nagycsalád, szülők, testvérek, sógorok, rokonok, szomszédok, jöttek a helybeli mesteremberek vagy ezermesterek és kezdődhetett a munka. Nagymamám mesélte, hogy „a szüleitől kapott újtelepi telken (napjainkban Szent Imre, Deák Ferenc, Árpád, Losonci utcák) 1929 telén kezdődött el a házépítés azzal, hogy felfogadtak helybeli lovas kocsis gazdákat, akik 1-2 nap alatt odafuvarozták a szükséges agyagot a helyi agyagbányából. Tavasszal karókkal kijelölték a ház helyét. Az agyagot törekkel, apró búzaszalmával összekeverték, vízzel megnedvesítették, majd a karókkal kijelölt helyre rakták kb. 50 cm szélességben és kb. 90 cm magasságban. A falat addig rakták egyre magasabbra, amíg az el nem érte a kívánt magasságot. Általában 3 réteget raktak egymásra. 1-1 réteg az időjárástól függően 1-2 hétig száradt. Amikor a nedves agyag kiszáradt, fűrésszel kivágták az ajtók és ablakok szélét. A fal tetejére gerendákat raktak, amit deszkával borítottak be, erre pedig nedves agyag került. A tetőhöz a faanyagot a saját erdőből hozták, az ablakokat, ajtókat a helyi asztalosmester készítette. Az ő házukat már cserép fedte, de ekkor még akadt szép számmal nád és zsúptetős ház is a faluban. A falakat egyenesre faragták majd kívül belül sárral betapasztották és fehérre meszelték. A kemencét a konyhából fűtötték. A következő télen, 1930-ban a búza kicsírázott és kizöldült a falban, de már a sajátjukban laktak.”Még száz évvel ezelőtt az ország minden tájához hasonlóan Tápiósülyben és Tápiósápon is hosszú házat készítettek, melynek nagysága függött a család anyagi helyzetétől. A módosabbak hosszabb házat, több gazdasági épületet építettek, a szegények összehúzódtak egy szoba-konyhában. A sárfalú épületetek 80-90 %-a leggyakrabban három helyiségből állt: szoba, konyha (pitvar), kisszoba vagy kamra. Az első szobát nagyháznak a hátsó szobát kisháznak nevezték. A bejárat a konyhából nyílt. Itt kapott helyet a nyitott kemence és innen fűtötték a szobában lévő kemencét is. A konyhából lehetett bejutni baloldalon a nagyszobába, jobbra a kisszobába vagy kamrába. A helységek padozata döngölt agyagos föld volt, amit agyaggal mázoltak és piros vagy sárga homokkal szórtak föl. A napi takarításkor csak vízzel fellocsolták és felsöpörték. Az alábbiakban Siska Rozália néprajzi dolgozatából idézzük fel a Tápiósüly, Gőzmalom (most Malom) utca 238. szám alatti ház külső és belső leírását. Siska Rozália az édesanyja visszaemlékezéseit vetette papírra, aki 1905-1914 között lakott Zakar Jánosné házában.„A ház a Gőzmalom utcára nyíló kétszárnyas nagykapun és az e mellett lévő kiskapun át volt megközelíthető. Ezek fából készültek. A házon kívül évszám; monogram, tulajdonos neve elöl kint, fölül szerepelt. … A ház falára kívül, az utcai fronton tettek keresztet.” A ház előtt virágoskert, az udvaron gémeskút, pince és gyümölcsfák sorakoztak. A lakóházat követték az ólak. „Az árnyékszék vagy „reterát”az ólak után következett. Veteményeskertként használták a telek ház mögött elterülő részét. Krumplit, babot, tököt, konyhakerti növényeket termesztettek itt. A telek végén két diófa volt. A kaszáló egészen vasúti sínekig terjedt.” Az épület teljes hosszában gang, folyosó futott. „A gang kiképzése tulajdonképpen a ház tetőzetét képező nádtető meghosszabbítása volt. Oszlopok eleinte nem tartották. Nyitott volt.” 1.kép: Hosszú parasztház 2. kép Paraszt gazda és háza 3. kép Hosszú paraszt ház „Nagyszoba, két ablakkal a Gőzmalom utcára….mennyezete gerendás volt….Padozata mázolt, sárga homokkal felhintve…a szükséges anyagot a sülyi „Hegy”-ből vették…4 hetenként mázoltak…Fából készült ablakkeret barnára volt festve. Az ablakban télen a „beszedett” muskátli volt. A szoba berendezéséhez a következők tartoztak. Ágy…elrendezése: a szoba egyik-egyik oldalán…úgynevezett magasra vetett ágy volt szokásban…az ágyra szalmazsák került, erre díszes lepedőt tettek, szélét kilógatták. A díszes lepedő felett 3-3 párna volt, ezeken félbehajtott dunna….(Az un. „tiszta szobában” nem aludtak.) Az ágy alatt…szakajtót tartott…rendszerint tyúkot keltetni… Sublót: ezt a leányok férjhez menéskor szüleiktől kapták… tetején edények, porcelán dísztárgyak voltak. Olyan edények, amelyekből “évente egyszer” ettek, pl. esküvőkor vagy nagy vendégségkor. Ugyancsak itt voltak elhelyezve szentképek is…. „4. kép Búbos kemence 5. kép Sublót és vetett ágy 6. kép Vetett ágy „Mária-szobor volt a sublóton. Lóca a két ágy közötti falrészen… Asztal a lóca előtt állt. Tükör “minden háznál volt” a két ablak között… A tükör a falon előre volt döntve … Óra volt mindenkinek … A Háziáldás szövege az ismert: „Hol hit, ott szeretet, Hol szeretet, ott béke, Hol béke, ott áldás, Hol áldás, ott Isten, Hol Isten, ott szükség nincsen.”… A szoba világítása petróleumlámpával történt … Állóka is volt fából, kerek lyuk volt a közepén, abba állították a kisgyereket. Különös tisztelettel volt a falu népe Kossuth Lajos iránt is. Kossuth kép általában minden paraszt családnál volt. A szoba ablakán volt csipke szerű függöny, amit nádszálra fűztek föl.A konyha … földtől plafonig tányérokkal volt tele. Ezeket búcsúból, vásárból ajándékba kapták… A konyha hátul nyitott volt, kéménybe szűkült, ezt vindovni-nak hívták. Ebben tartották a lábast. Ez 3 lábu vasszerkezet volt, alatta tüzet raktak…Még káposztát is főztek benne… A tálas a vindovni előtt volt a konyhában, az ezen lévő tányérok leesését egy léc gátolta. A konyha gangra nyíló ajtajára akkor tettek gyolcsfüggönyt, ha sok volt a légy.”1Ilyen zsúpfedeles parasztházban több nemzedék is élt, kisebb-nagyobb felújításokkal 100-200 évig is szolgált a család otthonául. Évente két alkalommal, húsvétra és búcsú előtt végeztek nagytakarítást, amikor megtapasztották a lemálló vakolatot és a kisebb repedéseket is kijavították, majd kívül belül fehérre meszelték. A zsúptetőt a tél beállta előtt ellenőrizték, s ha szükségessé vált, duggattak bele kézzel csépelt rozsszalmát. Igyekeztek rendben tartani a házat, az udvart és a ház előtti útszakaszt is. Sülysápról a tiszta, rendezett, fehér falú házak képét őrzi a népi emlékezet. Nagy változást a két falu építészetében, életében a tsz-ek megszervezése hozott az 1950-es évek végén. Az addig mezőgazdaságból élők többsége az iparban helyezkedett el. A megváltozott körülmények megváltoztatták a lakásokat is. A hosszú ház első szobájához először még egy szobát építettek, majd „kockaházak” készültek. Egyre kevesebb állatot tartottak, így a gazdasági épületek sora fölöslegessé vált. Lebontásra kerültek az istállók, disznóólak és tyúkólak. A nyári konyhákra is hasonló sors várt. Régen minden gazdasághoz tartozott egy darabka szőlő, amiből bor készült. Manapság a szőlőskerteket már nem igen művelik, a zöldségféléket boltban, piacon veszik meg, tehát pincére sincs szükség.Napjainkra igen megváltozott az épített környezetünk, elődfalvaink építészeti arculata. A parasztházakkal együtt a berendezési tárgyak is a múltunk részei lettek. Utóbbiakból néhány darabot a helytörténeti gyűjteményben is láthatunk még.A sorozat következő részében Sülysáp lakóiról olvashatunk.Irodalom: 1Siska Rozália néprajzi dolgozata (felkutatását Szűcsi Csabának köszönhetjük)
