Forró forrástól (1), a harmadik szakasszal folytatjuk (egy kissé túlhaladva Sülysáp külterületének határán), városunk virtuális körül kerülését. Bár számtalan forrás táplálta, táplálja az innen induló Sápi patakot, – az egykori Alsó Tápiót – kétség kívül ez a legnagyobb.
A Forró forrást érintve, Pécel felől érkezett Tápiósápra Petőfi Sándor is, ahol Vachot Sándort és családját látogatta meg többször is a Grassalkovich kastélyban. A Vachot család 1845-től lakott 3 évig Tápiósápon és gyakorta kirándultak a környéken. Vachot Sándorné így írt erről: „Este felé rendesen nagyobb sétákat tevénk – fölkerestük a közeli erdőcskék rejtekeit. – Ittunk a hírneves „Aranykút” vizéből, mely felől Tápió-Sáp vidékén az a monda jár szájról-szájra, hogy ki csoda jó és üdítő vizéből csak egyszer is iszik, azt a forrás tündére örökre a vidékhez köti, és soha többé Tápió-Sáp határai közül ki nem bocsátja…” A környék számtalan forrása közül már nem tudható, hogy az Aranykút elnevezés melyikre vonatkozott.
Tápiósáp külterületén számtalan tanya található. „Lakni bárhol lehet, de élni csak tanyán”, tartja egy régi mondás. Napjainkban is egyre népszerűbb a tanyasi élet. Sokan azért költöznek tanyára, mert úgy szeretnének élni, mint nagyszüleik, őseik, közel a természethez, hagyományosan gazdálkodva. XIX. század végérre jó néhány tanya, kúria épült a határban, Cicka puszta, Forró puszta, Cifraháza puszta, Újlaki tanya, Locsod, csak néhány közülük. Az itt élő családok főleg növénytermeléssel, állattartással foglalkoztak. A fölösleges termékeiket a közeli Isaszegen vagy Pécelen adták el. Többnyire gyalog jártak a piacokra a batyuba kötött kosarakkal. Elöl és hátul is egy-egy kosár. A tanyák jó részét a 2. vh. után lebontották, közülük a legnagyobb Locsod puszta volt.
Locsod (2) irányába érdemes egy kis kitérőt tenni még a Forró forrástól, bár ez a terület nem tartozik Sülysáp külterületéhez. Tápiósáp és Pécel között félúton, a Kotlina (völgykatlan) völgyben érjük el ezt a mára már elhagyatott területet. Neve a szláv lovce, lovci – vadfogók, vadászok szóból eredhet. „Az 1960-as évek közepéig éltek Locsodon tápiósápi családok is. Az első házban laktak Horváthék, majd Szűcsék, Farkasék, Rózsa, Kuti, Fityus, majd a Zemen, Kónya, Bezak, Besnyői, Podmaniczki, Vastag, Kocsis, Rosza, Nagy, Hausz családok házai álltak. A hoszszú völgy közepén kis patak, az egyik oldalán kissé meredek dombok, a lankás oldalon 25-30 parasztház. A kis településnek még iskolája és temploma is volt.”– emlékszik vissza Nagy Józsefné Vastag Margit néni, aki gyerekkorában Locsodon élt. „Sok családnak volt háza a faluban is, ahol a telet töltötték és tavasztól őszig azonban a tanyán tartózkodtak, de többen egész évben ott éltek. A tsz-ek megalakulásával az itt élők elvesztették megélhetésük alapját, a földjüket, beköltöztek a közeli Pécelre, Isaszegre és Tápiósápra.” A házak helyét visszavette a természet, az egykor gondosan megművelt földek nagy része parlagon hever.
Kossuth Lajos is bérelt itt egy birtokot 1840-től, mert „Locsod paradicsom, Rádayhoz félóra, puszta magány, ott töltendem, majd ha élek, a nyárszak szabad napjait”- írta egy levelében. („haszon nem lesz belőle, de mind gazdabarátaim…mondták, kár sem”). Pesti lakását azért továbbra is megtartotta. Vachott Sándor Kossuth Lajosnak unokaöccse volt, mert Vachot nagyanyjához Kossuth atyját testvéri viszony fűzte. Vachot Sándorék 1845-től bérelték a kastélyt, tehát nem zárható ki, hogy Kossuth meglátogatta őket Tápiósápon.
De Locsod történelme túlnyúlik a XIX. századon. Egy árpád-kori falu első okleveles említése 1326-ból való Luchud néven, mint templomos falu. Templomának romjai (kb. 15 m x 7-8 m) még az 1800-as évek végén láthatóak voltak. Köveit elhordták a közeli Cifraháza puszta építésére. Ma a Templomdombon az alap néhány köve utal az egykori építményre. Elgondolkodtató, hogy Tápiósüly, Oszlár és Locsod között csak néhány kilométer a távolság, s mindhárom templomos faluként szerepel a középkorban.
Túránkat Tápiósápra visszakanyarodva folytatjuk ismét elhaladva a Forrás mellett. (Talán a forrás tündére húz vissza bennünket?) De mielőtt ÉNy-i irányba kanyarodnánk, időzzünk el a patak partján. Pillantsunk még egyet déli irányba, a hrabinai dombok között megbújó mélyútra. Jól látható, hogy ez egy forrás által kivájt kis patakmeder. A tápiósápi gazdák Aranyos patakként (3) emlegetik, a völgyet Aranyos völgyként, a domb tetejét pedig Aranyos dombként (4) vagy Kakasdombként. A domb északi oldalából számtalan forrás táplálta a Tápiót, (napjainkban a (5) három tavat). Volt közöttük olyan, melyből sárgás színű víz folyt ki a kvarckristályos homok közül. Talán itt kereshetnénk meg a forrás tündérét? A táj tündérszép, s aki a forrás vízéből csak egyszer is iszik „a forrás tündére örökre a vidékhez köti, és soha többé Tápió-Sáp határai közül ki nem bocsátja…” Az Aranyos patak Tápióba való torkolatánál az 1800-as években egy gátat építettek és egy kis vízimalom (5) is szolgálta a környéken lakókat.
Kapás Józsi bácsi gyűjtött egy helybeli legendát az Aranyos patakról. Az általa papírra vetettek alapján ismerjük e terület históriáját. A néphagyomány szerint ezen a területen tanyázott egykor társaival Rózsa Sándor betyár vezér. A zsiványok a környező kastélyokból, kúriákból összelopott tárgyakat, kincseket egy ládába gyűjtötték össze. A ládát elásatták az Aranyos patak mentén egy juhásszal, akinek a szemét kiszúrták a láda elásása után, hogy ne tudja megmutatni senkinek, hogy a láda hol van elásva. Az Aranyos patakban a hagyomány szerint egykor aranyport is találtak. A patak mára kiszáradt, csak nagy esőzések idején folyik benne víz.
Túránkat északra fordulva folytatjuk. A dombtetőt itt is Aranyos dombként emlegetik. (Innen csak 10-15 km-t kellene tovább menni Gödöllő határáig, a babati völgyet kettészelő, mára már szintén kiszáradt Aranyos-patakig.) Aranykút, Aranyos patak, Aranyos völgy, Aranyos domb. Ez a hely bearanyozta túránk ezen szakaszát. Köszönöm Szántai Istvánnak a visszaemlékezést.
Folytatjuk.
Zemen Pálné
