Nagy és Kis Mocsarinát elhagyva a tápiósülyi városrész peremén folytatjuk városkerülő túránkat. A Felső-Tápió útvonalunktól északra, és ezen a részen már nem városunkban, hanem a szomszédos Kóka község határában folydogál.
Évszázadokkal ezelőtt a települések határát egy természetes vagy mesterséges jel, szilárd vagy vegyes eredetű anyag jelölte, mely lehetett folyó, állóvíz, hegyek, dombok, erdők, fa, árok, gödör, kút, kő, barázda. A határjárók a szomszédos település határjáróival járták a határt és pontosan körül határolták az adott területet. Előfordult, hogy a határjelet meghamisították, megváltoztatták, elpusztították. Ez vitára, pereskedésre vezetett. A vitában a községi bíró is dönthetett, de több esetben pereskedés lett a vége. Napjainkban GPS technológiával, mm pontossággal határozzák meg a földmérők egy terület határait.
A XIX. század első felében Tápiósüly északi tájait paskomnak (1) nevezték, „Pascum Commune”, azaz közös legelőként hasznosították. A határ mentén végig sétálva napjainkban egy erdősáv és megművelt földek tárulnak elénk. Itt talán belefér egy kis szomszédolás időben és térben is, ezért átkelve a Felső-Tápión, Kóka déli részére, Várak puszta (2) felé megyünk, mert ez a terület több Sülysáppal közös történelmi esemény színhelye is.
A Várak többes számban való elnevezése több mesterséges építményre utal. E néhány dombból álló terület Árpád-kori erődítményt rejt. A dombok között csupán 4-8 méter a szintkülönbség. A régészeti leletek arról beszélnek, hogy a területen már a VI-IX. században avarok éltek, majd a honfoglalás után egy törzs telepedett le. Jelenleg a területet akácerdő borítja.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának eseményei Várak pusztát, Sülysápot és a környező falvakat is érintették. A katonák táboroztak a Felső-Tápió jobb és bal partján ekkor. Damjanich és Klapka április 5-én délután fél 6-kor jelentette a hadsereg főparancsnokságának, hogy a Klapka hadtest a Süly előtti fennsíkra, a Damjanich hadtest a Szecső mögötti szabad ég alatti táborba vonult be. Innen indultak 1849. április 6-án reggel 5 órakor Damjanich, Klapka és Aulich seregei az isaszegi csatába. Görgey Artúr 1849. április 6-ra vonatkozó rendelkezése úgy szólt, hogy a Klapka-hadtest Tápiósülyből és Tápiósápról a hegyhátakon át Isaszegre, a balszárnyi dandár Pécelre vonuljon. Az elindulás ideje pontban reggeli 5 óra. Április 6-án Kossuth Lajos levélben tájékoztatta a Honvédelmi Bizottmányt többek között arról, hogy Aulich tábora Kókáig terjed, Klapka Sülyben van. Kossuth e napon a kókai határból szemlélte az isaszegi csatába vonuló honvédsereget.
A szabadságharc idején még csak egy szekérút kötötte össze Kókát Tápiósüllyel, de valamilyen kövezett út a XX. század elején már lehetett, mert ekkor már lóbusz (lovak vontatta busz) 0járt a két település között. A második világháború is megviselte ezt a vidéket. 1944-ben légiharc dúlt a terület felett. Egy repülőgép megsérült, a pilóta még kidobálta a bombákat és csak azután ugrott ki az égő gépből, de az ejtőernyője is lángra gyúlt, így nem élte túl az ugrást. Sülyi leventék őrizték sokáig a roncsot.
Folytassuk a túrát a Kiskókai sorompónál Szőlősnyaraló, (3) Sülysáp legifjabb városrésze felé kanyarodva! A terület több évszázados álmából, (paskom, azaz legelő állapotából) 1882. március 11-én, a Budapest – Nagykáta – Szolnok vasútvonal átadását követően kezdett ébredezni. Moller Arnold földbirtokos 1906-ban Tápiósüly határában kétszázholdnyi homokos területet vásárolt meg, ahol hosszú évek munkájával igen szép szőlőtelepet létesített. Hasonlóan cselekedetek a Hevesy, Grósz és Langsfeld nagybirtokosok is. Szőlővel, gyümölcsfákkal ültették be a homokos területet, de más különleges növények termesztésére is folytak kísérletek. A Németországban termesztett takarmánymályva, a comfrei, az édeslevelű nadálylő, a gyapot, az amerikai földimogyoró, a batát és más különleges növények meghonosítására is történek próbálkozások.
A Moller és a Hevesy család szép kastélyt építtetett a birtokán. Mindkettő napjainkban is áll. 1931-ben strandfürdő is készült. A kibetonozott medencébe 80 °C-os melegvizet szivattyúztak a strand melletti kútból. A parton öltözőkabinok sorakoztak, nyaranta a vízben és a parton fürdőruhás hölgyek és urak élvezték a vidéki idillt.
A terület szépen fejlődött a múlt század első évtizedeiben, ezért a MÁV új vasúti megállót is nyitott „Szőllős-Nyaraló” néven 1932-ben. Az új megálló néhány méterrel a 30-40 kilométeres zónán belül volt, úgyhogy olcsó közlekedést tett lehetővé a fejlődő telep lakosainak.
Az 1930-as évek végén a Moller gazdaságot adósságai miatt elárverezték, a Hevesy család tagjai a második világháború előtti baljóslatú években a terület kiparcellázását határozták el, ők Európa biztonságosabb részét választották inkább otthonul. A Grósz és Langsfeld családot 1944-ben deportálták. 1945 tavaszán a nagybirtokaikat a Községi Földigénylő Bizottsághoz benyújtott igénylők között felosztották. Sokan jutottak így kisebb területhez, melyen a legtöbben nem szőlőt akartak termelni, hanem családi házat építeni.
Így kezdett átalakulni nyaralóövezetből lakóövezetbe ez a városrész.
Zemen Pálné
