A városkerülő túrát a Magdolna úton folytatjuk. Útközben felidézzük Szőlősnyaraló születésének körülményeit, majd a túra végén megérkezünk az Alsó-Tápióhoz.
Szőlősnyaraló (1) történetében nagy változás a 2. világháború után következett be. A Moller, Grósz, Langsfeld és Hevesy szőlőbirtokok kisebb részét a háború előtt, nagyobb részét a háború után felparcellázták. Az újdonsült tulajdonosok többsége azonban nem szőlőt akart termelni, hanem családjának házat építeni. Ekkoriban váltott üdülőövezetből lakóövezetbe ez a városrész.
Az újdonsült letelepülők számtalan kihívással kerültek szembe. Nem volt villany, gáz és telefon, de az ide költözők vállalták e közszolgáltatások hiányának „áldásait”: az estéket a petróleumlámpa halvány fényénél tölteni, az ételt a fával vagy szénnel táplált sparhelt vaslapján megfőzni. Ha telefonálni szerettek volna, akkor begyalogoltak a tápiósülyi postahivatalhoz, ott a telefonközpontos kapcsolta a hívott számot – munkaidőben. Az utakon nyáron por, télen hó, tavasszal és ősszel sár, de cserébe egészséges vidék, olcsó megélhetés kínálkozott.
Ám a terület lakossága egyre szaporodott, a tankötelesek számával együtt, ezért 1946 szeptemberében a római katolikus iskolaszék pályázatot hirdetett férfi tanítói állásra az újonnan szervezett egytanerős iskolájához. Az egyetlen tantermet az államosított Moller kastélyban alakították ki, ami 1948-ban az iskolák államosításakor állami tulajdonba került.
Tápiósüly község vezetőségének legfontosabb feladata a villamosítás volt, ezért 1960-ban az első ötéves tervben ezt tették az első helyre. „A szőlősiek nagy örömmel fogadták a hírt, hogy villamosítják a települést. Sokan a munkák megkezdésekor a belső villanyszerelési munkákat is elvégezték a házukban. Azonban a rendelkezésre álló keretből nem futotta az egész terület villamosítását elvégezni, ezért a községi tanács úgy döntött, hogy felszólítja azokat, akikhez ekkor vezetik el a villanyt, hogy ötszáz forinttal járuljanak hozzá a terv megvalósításához.” 1963. május 1-ig befejeződött Szőlősnyaraló áramellátása, (az egyre szaporodó utcákban azonban még évekig folytatódott a hálózat bővítése, korszerűsítése). 1965-ben már távbeszélőállomást is kapott Szőlős.
Az 1960-as években a belvíz elvezetése okozott súlyos gondot, mert a felgyülemlett vizet a Tápió nem tudta levezetni az őszi és tavaszi esőzések után. A bűzös pocsolyák nyáron sem száradtak ki. Évekig dolgoztak e gond megoldásán. Időközben a bővülő településrészen élelmiszer- és egyéb boltok nyitottak. Az utak és járdák állapota a következő évtizedekben lassan javult. 1976-ban óvoda, a következő évben pedig napközi otthon is nyílt a gyerekek számára. A fejlődés napjainkig tart.
A túra közben elértünk városunk határáig, a Tápiószecsőhöz tartozó Magdolna telepig, melyet csak egy utca választ el Szőlősnyaralótól. Mielőtt a vasúton áthaladnánk, emlékezzünk a „Becsalla csárdára” (2), mely a XIX. században várta az erre utazókat. Talán az egykori sót szállító szekeresek is megpihentek itt. Ma is egy étkezdébe térhetnek be az erre járók, ha megéheznek vagy megszomjaznak. Az étkezde előtti parkoló helyén egykor a Magdolnatelep vasúti megállóhely kis épülete állt.
A 31-es úton nyugati irányba folytatjuk a túrát. Balra magunk mögött hagyjuk a Sülysáp szennyvíztelepet (3), ahová a térségből napi szinten több ezer köbméter szennyvíz érkezik, majd korszerű, környezettudatos, ellenőrzött tisztítás után kerül vissza a természetbe. A város belterülete felé haladva az út mindkét oldalán hatalmas csarnokok nőnek ki egymás után.
Az Alsó-Tápión átvezető hídon egy kicsit elidőzhetünk. Az Alsó-Tápió jobb partján az 1960-, ’70-es években a Virágzó MgTsz zöldségtermelő területei (4) nyújtóztak. Itt sorakozott a monori járás legnagyobb fóliakertészete nyolcezer négyzetméteren. „Nos, 100 ezer fej saláta várja a fólia alatt, hogy piacra vigyék. Szépen fejlődik a karalábé, a MÉK-kel 25 ezerre kötöttek szerződést. A paprikapalánták bimbós-virágos állapotban vannak. Egymillió darab szállítására kötöttek szerződést. Ügy tervezik, az első szedés május 15-én lesz. A Virágzó Tsz-ben nagy gondot fordítanak az öntözésre. Az idén 50 holdon öntözik a gyökérzöldséget és a sárgarépát. A vizet a Tápió patakból nyerik.” A terményekből külföldre is jutott.
Itt tulajdonképen körbe is jártuk városunk határát, hisz előttünk ott nyújtózik a túra kezdőpontja, az Oldalhegy és a lábánál kanyargó Szőlő utca. E képzeletbeli túrán sok kilométert tettünk meg városunk körül, s közben megidéztük egy-egy terület múltját és jelenét. Ebben segítségünkre voltak az újságok korabeli tudósításai, a levéltárak adattára, a katonai felmérések térképei és természetesen a helybeli emlékezet őrzői, a sülysápi emberek.
Zemen Pálné