A negyedik fordulóban csapatunk a tavalyi szezonban veretlenül szereplő Iklad KFC gárdáját fogadta. A mérkőzés ennek megfelelően brusztos, izgalmas csatának ígérkezett. 

A csapatok nem hazudtolták meg magukat, az első perctől az utolsóig harcosan küzdöttek a győzelem megszerzéséért. 

A mieink rendezett, szervezett játékot mutattak, emellett sok helyzetet alakítottak ki, melyet nagyobb százalékban értékesítettek, mint a múlt héten. A 20. percben egy szép akció végén Béres Kristóf beadásából Simon Ádám helyezte a labdát a hálóba, így megszereztük a vezetést.

Az első félidő nem hozott tőbb találatot, így a szünetre 1-0-ás vezetéssel vonulhattunk.

A második félidőben sem tört meg a mutatott fegyelmezett játékunk, csapatunk sorra dolgozta ki a helyzeteit, és a védelmünk is tökéletesen zárt. A 76. percben Trabak Zoltán visszagurított labdáját Vasadi Róbert helyezte az ellenfél kapujába, és ezzel növelte az előnyünket 2-0-ra. 

Az ellenfél nem adta fel, próbálta menteni a menthetőt, de a 90. percben Laczkó Levente góljával végleg eldőlt a mérkőzés sorsa, és kialakult a végeredmény.

Végeredmény: Sülysápi SE   –   Ikladi KFC  3-0 (1-0)

Góllövők: Simon Ádám, Vasadi Róbert, Laczkó Levente

Pályára lépett még: Vajda Szabolcs, Tóth Tamás, Trabak Zoltán, Szűcs Bálint, Béres Kristóf, Nagy István, Katona Márton, Szűcs Dávid, Trabak Máté, Simon Lajos

Csereként beállt: Dóczy Kornél, Ill Gergely

A cserepadon helyet foglalt még: Veres István László

Edzői értékelés: A meccs elejétől a végéig igen motiváltan és jól játszva sikerült nyerni. Sok helyzetet tudtunk kialakítani, melyeket nagyobb százalékban használtunk ki, mint a múlt héten. Remélem jövő héten is tudjuk hozni ezt a mentalitást. 

A lelkes szurkolóinknak nagyon köszönjük a biztatást. Sokat jelent ez számunkra! 🙂

Hajrá Sülysáp!