Ismeretes, hogy december 6-án képzeletbeli, piros ruhás, nagy fehér szakállú öregember ajándékot visz a jó gyerekeknek, a rosszaknak virgácsot. Ehhez a kedves figurához az egyes országokban különféle hagyományok kötődnek, sőt megnevezéseikben is különböznek. Nálunk is két név van forgalomban: Mikulásnak és Télapónak is hívják. Ti tudjátok, miért van két neve?
Honnan ered a Mikulás név? Az eredeti „Mikulás”
A Mikulás figurája kitalált alak, azonban szorosan kötődik a keresztények Szent Miklós-alakjához, Szent Mikós püspökhöz. (A Miklós név szlovák változata Mikuláš, innen ered a Mikulás kifejezés.) Szent Miklós püspök a 4. században élt és egy római provincia püspöke volt. Egész életét és vagyonát a szegények és a gyerekek megsegítésének szentelte, mégis egyetlen apró cselekedete miatt vált világszerte ismertté. A legenda szerint Miklós püspök szomszédságában egy nagyon szegény ember lakott három eladósorban lévő lányával, és mivel hozomány híján nem tudta kiházasítani őket, esélyes volt, hogy bordélyházba kényszerülnek. Miklós azonban megszánta őket, és három egymást követő éjszaka alatt, titokban egy-egy aranyrögöt dobott be az ablakukon, hogy a lányok férjhez mehessenek.
A jóságos püspök legendája több változatban létezik, azonban az éj leple alatt történő ajándékozás motívuma mindegyikben megtalálható. Az egyik legenda-változat szerint az egyik aranyrög pont az egyik lány száradó harisnyájában landol, innen eredhet a szokás, mely szerint a gyerekek megtisztított cipőjükbe, csizmájukba (nyugatabbra harisnyájukba) várják az ajándékot.
És mégis, honnan jött a Télapó?
A Mikulás kifejezés már elterjedt, azonban az első világháború eseményeit követően rossz szájízzel mondták ki a szlovák eredetű szót. Megszületett az igény egy helyettesítő kifejezésre. Így született meg a Télapó elnevezés a Mikulás szinonimájaként. A mi Télapónk egyértelműen az orosz Gyed Maroz, vagyis Fagy apó megfelelője. Oroszországban Fagy apó Fagy anyóval, valamint unokájukkal, Sznyegorucskával (azaz Hópelyhecskével) szintén ajándékokat visznek a jó gyerekeknek.
A szovjet megszállás után, az ötvenes években azonban még nagyobb lendületet kapott a Szent Miklós és a Mikulás-kultusz visszaszorítása a Télapó javára. A szovjet hatalom ugyanis mindent megtett azért, hogy a vallási hátterű ünnepeket teljesen kiiktassa a hétköznapokból, eltörölje azokat. A szovjet vallásellenesség nem tűrte meg a jólelkű püspököt, hiába volt Szent Miklós a pravoszláv egyház legtiszteltebb szentjei között. Így maradt nekünk Télapó, az orosz gyerekek pedig szintén csak Fagy apóékkal vigasztalódhattak. A szovjet elnyomás természetesen a karácsonyt is igyekezett „vallástalanítani” – így lett nekünk „fenyőünnepünk”. De erről majd később.
