„Hazánk 2. világháborút követő történelmét meghatározta az a tény, hogy Magyarországot a szovjet csapatok szabadították fel a német megszállás alól.” (Glatz Ferenc)
Az érem két oldala az 1940-, 50-, 60-as évekből
60 éve alakultak meg Sülysápon a mezőgazdasági termelőszövetkezetek. Most a megalakulásuk előzményeit, körülményeit és első éveit idézzük fel a visszaemlékezők és a korabeli sajtó segítségével. A két nézőpontból más-más kép tárul elénk.
A 2. világháború mély nyomokat hagyott mind a Sülysápon lakók lelkében, mind pedig a termőföldeken, pedig a parasztember mindene a föld volt, a föld, mely az életet jelentette neki. „A föld azé, aki megműveli” jelmondattal termőföldet ígért a kormány a parasztságnak és az Ideiglenes Kormány intézkedése már 1945. március 18-án hatályba is lépett a „nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz-juttatásáról”. Helyben is megalakultak a Községi Földigénylő Bizottságok. Tápiósápon többek között gróf Teleki László 1178 kat. holdas birtokát is felosztották. Szőlősnyaralón is feldarabolásra kerültek a Moller, a Grósz és Langsfeld birtokok szőlős és gyümölcsös tanyái.
Visszaemlékezők – az érem egyik oldala
„Édesapám ’45-ben 20 éves volt. Szüleinek volt néhány hold földje, de ő sajátot is szeretett volna, ezért igényelt a bizottságtól. Kapott is 400 négyszögöl szőlőt a Grósz tanyán. A háború előtt már járt oda napszámba födni, nyitni, kapálni. Több sülyi ember is így lett szőlőtulajdonos azon a területen. Homokos terület volt, de jófajta, bőtermő pozsonyi szőlő termett benne.”
A nagybirtokrendszert megszüntetve a földosztással olyan törpegazdaságok jöttek létre, melyek még egy családot sem tudtak ellátni és árutermelésre pedig alkalmatlanok voltak. Az új gazdák zöme nem rendelkezett gazdasági felszerelésekkel, az igavonó állatok száma is nagyon megcsappant a háború alatt. Azért, hogy az újonnan földhöz juttatottak is élvezhessék a volt nagybirtok előnyeit, államilag a szövetkezetbe tömörülésüket szorgalmazták.
Rákóczi és Dózsa tszcs
Az önálló gazdálkodás néhány családnál nem sokáig tartott, mert a dombos terület, a gyengébb föld miatt a gazdák (felsőbb sugallatra) 1948 körül már elkezdték a szövetkezést. Tápiósápon a Rákóczi tszcs – melyet kis tsz-nek neveztek, – 18 taggal kezdte meg a közös munkát „kevés földön, két pár fogattal, azután egyesültek a tápiósülyi Dózsával, 1953-ban szétváltak.” Ez a szerveződés az egyes számú besorolásba tartozott. Ebben mindenki megtartotta tulajdonjogát, csak közösen művelték a földet és közös volt az adóteher is. Az első években államilag szabták meg, hogy melyik terményből mennyit kell termelniük. Hagyományosan gazdálkodtak, sok mindennel foglalkoztak, még gyapotot is termeltek.
Bolgárkertészet Tápiósápon
A közeli Budapest azonban szinte kínálta a lehetőséget a kertészet, a zöldségtermelés fejlesztésére. Északon a Felső-Tápió határolja a Tápiósápot, ezért az éltető víz közelsége miatt ezen a területen, Szigotyában kezdődött el a kertészkedés a Rákóczi tszcs-ben. A palánták neveléséhez fából ácsolt magasított ágyásokat készítettek, melyekre fakeretben lévő üvegtető került. Ezt még egy nádból vagy zsúpból házilag font takaróval, a hasurával is befedték hidegebb éjszakákra, szélsőséges hidegben kukoricaszár kévéket raktak a magas ágyások oldalára. A palántanevelést már nagyon korán megkezdték, a magasított ágyások alsó részére friss szarvasmarha trágyát terítettek, erre pedig palántaföld került. A friss trágya melegítette a fölötte lévő földréteget, melyben csíráztak, növekedtek a magvak. A palántákat a májusi fagyok elmúltával a szabadföldbe, bakhátakra palántázták.
A bakhát oldalára karalábé és saláta, a tetejére pedig retekkel együtt vetett sárgarépa és petrezselyem került, de mindenféle zöldséget termeltek.
Öntözésre a Felső-Tápió vizét vezették be csatornákon keresztül. A csatornák vizét zsilipekkel szabályozták, de alacsony vízállásnál szivattyúkkal is feltöltötték a patakból. A csatornákból öntözték a magasított ágyások palántáit, a szabadföldi zöldségekhez pedig csővezetékeken keresztül jutott el az öntözővíz.
A helyi szükségletek kielégítése mellett Budapest zöldségellátásába való bekapcsolódás volt a cél. A faluban a volt Bartos-féle házban nyitottak zöldségüzletet, ahol a főkertész felesége árulta a zöldségféléket. A kínálat később savanyított termékekkel valamint tej és tejtermékekkel gyarapodott. A savanyítást a mai sápi óvoda alatti helységben végezték. A zöldségek téli tárolására vermeket készítettek. Kezdetben még lovas kocsival szállították a helyi üzletbe az árut. Budapesten a Haller és a Klauzál úti piacon árultak.
Beszolgáltatások, padlássöprés
A háborús években szükségszerű, majd az azt követő években elkerülhetetlen volt a kötelező beszolgáltatás intézményének a bevezetése. A „padlássöprésekkel” a termelőktől elkobozták a termés és a háziállatok jelentős részét. A mezőgazdaságból élők minden rétegének erőn felül kellett kivenni a részét az ország élelmezési gondjaiból. A mezőgazdaságban dolgozók közül így egyre többen a közeli fővárosban, az iparban vállaltak munkát.
„A beszolgáltatásnál még azt is megmondták, hogy mennyi tojást kell beadnunk. Tehenet nem tartottunk, ezért a marhahús árát pénzben kellett teljesítenünk. Ami kevés megmaradt, abból adtunk el.”
„Nagyanyám 1940-ben megözvegyült, de a 40 hold földet nem osztotta fel az öt gyereke között, így anyám sem kapta meg a neki járó földterületet. Amikor a nagymamát és fiát kuláklistára tették az ’50-es évek közepén, csak akkor adta ki anyámnak, a húgának és a háborúban megözvegyült menyeinek a földet. Apám és a férjem ekkor már Pesten dolgoztak, ezért igen nehéz volt munka mellett a földeket is művelni, de boldogulni akartunk. 1958-ban még egy fél fertállyal gyarapítottuk is a területet. A terményekből disznókat, baromfit, nyulakat tartottunk saját magunk számára.”
„Apáméknak több helyen volt följük Sáp határában. Hrabinában, Csonkásban, Halesz…. Anyuval dolgozták. Hajnalban indultak, befogták a teheneket a szekér elé, engem vagy magukkal vittek, vagy a nagyanyáméknál maradtam. Apám gyakran hagyta abba a szántást, vetést, kapálást, kaszálást, mert Pestre, munkába kellett neki menni. Ilyenkor lebiciklizett a sülyi vasútállomásra, ott a kerekes kútnál megmosdott, vonatra ült és ment a Tejüzembe dolgozni.
Folytatása következik.
Zemen Pálné
