„Hazánk 2. világháborút követő történelmét meghatározta az a tény, hogy Magyarországot a szovjet csapatok szabadították fel a német megszállás alól.” (Glatz Ferenc)
60 éve alakultak meg Sülysápon a mezőgazdasági termelőszövetkezetek. Most a megalakulásuk előzményeit, körülményeit és első éveit idézzük fel a visszaemlékezők és a korabeli sajtó segítségével. A két nézőpontból más-más kép tárul elénk.
Visszaemlékezők
A forradalom leverése után felgyorsultak az események. Megszűnt a beszolgáltatási rendszer és még több kedvezményt is tett az állam. A parasztság egy kicsit fellélegzett. Mertek földet, lovat, tehenet vásárolni.
„Apám Pesten a Tejüzemben volt pasztőr mester. Évtizedek óta dolgozott már ott, amikor ’58 táján az igazgató behívatta az irodába. Figyelmeztette, hogy ha földjük van, akkor azt adják el, mert el fogják venni. Apám haza jött, megbeszélték anyámmal a dolgot, de nem akarták eladni a földjeiket. Anyám a húgának is elmondta az Tejüzem igazgatójától hallottakat. Ők nem késlekedtek, eladták az összes följüket.”
A mezőgazdaság szocialista átszervezése
1958 és ’59 telén agitátorok jöttek a faluba és jártak házról házra. Nem tágítottak, minden nap újból jöttek. A gazdák eleinte elmentek otthonról, bujkáltak, de az agitátorok nem adták fel. Mindenki tudta, miről fognak beszélni: hogy mennyivel jobb lesz nekik, ha belépnek a tsz-be. Élt néhány orosz hadifogságot megjárt ember a faluban. Ők tudták, megtapasztalták, milyen a kolhoz, sokakat figyelmeztettek. A földtől, amely a parasztember életét jelentette igen nehéz volt megválni. Ez a föld az idősebb korosztályé volt, a fiatalabbak ekkorra már sokan az iparban dolgoztak. A két télen át tartó meggyőzőhadjáratnak meg lett az eredménye, végül többen aláírták a belépési nyilatkozatot. Az agitátorok ígérték, hogy lesz majd tsz-nyugdíj, de arról keveset beszéltek, hogy a mértéke igen csekély és a korhatár öt évvel magasabb, mint a munkaviszonyban állók esetén.
„Nagyanyám 1959-ben, amikor az agitátorok naponta beállítottak hozzá, már 55 éves volt. Minden alkalommal elmondták, hogy neki nem kell menni dolgozni az egészségi állapotára való tekintettel, és tsz nyugdíjat kap majd, csak írja alá a belépési nyilatkozatot. Nagymama pár éve kapta meg az apai örökségét, amihez 1958-ban még egy fél fertályt vásároltak is. A földjeik ekkor már fel voltak szántva, be voltak vetve gabonával. Végül ’59 telén aláírta a belépést, de megmondta, hogy tőlük nem megy senki dolgozni a tsz-be. Családi összefogással 1960 júliusában learatták a gabonát, de a terményt már nem haza, hanem a tsz magtárába kellett szállítani. Családunkból senki nem dolgozott egyetlen napot sem tsz tagként és nagymama sem igényelte a tsz nyugdíjat.”
„Anyáméknak volt pár hold földje, két tehene és a gazdálkodáshoz szükséges felszerelése, kocsi, eke, borona. Ekkor már a testvéremmel családot alapítottunk, külön éltünk. A szüleim megélhetését a gazdálkodás, a termőföld és a tehenek jelentették. 60 év körül voltak már. Az agitátorok addig győzködték őket, hogy végül anyám aláírta a nyilatkozatot, de apám földjeit is elvették. A teheneket és a gazdasági eszközöket is elvitték tőlük. Az 50-100 éve megvett földek mind odalettek. A következő 2 évben anya járt még kapálni, szőlőt kötözni egyetlen nyomorúságos munkaegységért naponta. Tsz nyugdíjasként apa 260, anyám 130 Ft-ot kapott havonta, így teljes létbizonytalanságba kerültek. Apa ’64-ben, anyám ’67-ben halt meg. Életük végéig nem tudtak beletörődni, hogy elvették mindenüket.”
„Anyám írta alá a belépési nyilatkozatot. A földek mellett elvették a teheneket és gazdasági felszereléseket is. A teheneinket a többivel együtt a réten legeltették, este a tsz istállóba hajtották. Egy este a Juci tehén nem oda, hanem haza jött. Megállt a kapuban és bőgött. Anyám kiszaladt és sírva mondta a jószágnak, hogy nem engedheti be, mert már nem az övé.”
1959-61 között a harmadik típusú termelőszövetkezet alakult meg: Sápon Petőfi Tsz és Sülyben Virágzó Tsz néven. A tsz olyan szocialista szövetkezeti forma, amelyben a tagok a beadott javaktól függetlenül, a közösen végzett munka arányában (munkaegység) részesültek jövedelemből. Azok a tsz tagok, akik a koruk miatt már nem tudtak nyugdíjjogosultságot szerezni, fix összegű ellátást kaptak.
Amikor megalakult a Petőfi tsz, – mely már a termelőszövetkezeti kategóriába tartozott, – a két gazdaság tagjai egy ideig még egymás mellett dolgoztak, majd a Rákóczi tszcs beleolvadt a Petőfi tsz-be, de a kertészkedést a kialakított helyen ezután is folytatták még évekig.
1960 után a fiatalság megindult Pestre az iparba, a faluban főleg az asszonyok és az idősebbek maradtak. Az évek során az idősebbek „kikoptak” a munkából. Korszerűbb technológiák jelentek meg, s ezek a körülmények az 1960-as évek végére a szigotyai bolgárkertészet végét jelentették. Akik ott dolgoztak, azonban hazavitték a szerzett ismereteket és háztáji gazdaságukban hasznosították tovább.
A téeszesítés igen nagy változást hozott a falu életébe. Elvették a paraszt emberek földjeit, állatait, a mezőgazdasági eszközeiket, ezzel gyakorlatilag nincstelenné tették őket. A földtulajdonuk megszerzése generációkra nyúlt vissza, ennek elvételével sokan teljes létbizonytalanságba kerültek.
A termelőszövetkezet dolgozói
A téeszek dolgozói kezdetben a saját földjüket a tsz közös tulajdonába beadó, a tsz-be belépő emberek voltak. Brigádokba osztották őket. Voltak kertészeti, szőlészeti, gyümölcstermelési, növénytermesztési, állattenyésztési brigádok. A termelőeszközök karbantartását a szerelők végezték. A brigád élén a brigádvezető irányította a munkát. Ő határozta meg ki hova menjen dolgozni, mit csináljon és döntötte el, hogy ki mennyi munkaegységet teljesített naponta.
A termelőszövetkezet élén az elnök állt és igen széles jogkörrel rendelkezett. Munkáját később agronómus segítette. A tsz-ek legfőbb szerve a közgyűlés, legfontosabb eseménye a zárszámadó közgyűlés volt, ahol bejelentették, hogy az adott évben volt-e nyereség, amit az év közben ledolgozott munkaegységek alapján osztottak el.
Folytatása következik – az érem másik oldala- a korabeli sajtó.
Zemen Pálné