Felnőtt focistáink háza tájáról sok jó hírt közölhettünk mostanában, hiszen a bajnokságban sorra nyerik a meccseket. Pedig a csapat rendkívül fiatal:  a tegnapi meccs játékoskeretét tekintve az átlagéletkor nem éri el a 20 évet (19,8). 1-2 év múlva összeszokottan, felnőtt rutinnal a zsebükben még több örömöt szerezhetnek majd a sülysápi szurkolóknak ezek a srácok!

Na, de nézzük az Úri elleni rangadó eseményeit!

Aki kicsit késve érkezett a meccsre, az bizony akár az összes hazai gólról is lemaradhatott! Az történt ugyanis, hogy a hazaiak, Katona Márton góljaival lényegében az első félidő legelején három gólos előnybe kerültek: a 9., a 11. és a 17. percben szerzett góljaival, Marci mesterhármast ért el. A megnyugtató előny birtokában a 33. percben Szabó Gábor még növelte a mieink előnyét (4:0), majd a vendégek büntetőből szépítettek a 37. percben.

4:1-es állásnál került sor a félidei pihenőre, azonban a második játékrészben már nem született több gól. Pedig helyzetek voltak itt is, ott is, azonban maradt a félidei állás.

Sülysápi Gyerekfoci – Úri KSK 4:1

A meccs parázs hangulatát jól tükrözi az öt kiosztott sárga lap, melyből egy jutott a hazaiaknak, míg négy a vendégeknek.

Csapatunk az újabb győzelemmel három forduló után is hibátlan a bajnokságban és jelenleg rosszabb gólkülönbsége (16:4) miatt „csak” a második helyet foglalja el a tabellán, a MozGo-Nagykőrös mögött.

Ami a góllövőlistát illeti: Katona Márton a tegnapi mesterhármasnak is köszönhetően 6 találattal a lista második helyén áll a nagykőrösi Kovács Szabolcs (8) mögött. Mészáros Csaba 3 góllal a negyedik, míg Bíró Ákos két góljával a hetedik a listán.

A következő fordulóban, szeptember 23-án 16:00-kor Tápiógyörgyén lép pályára a csapat. A tápiógyörgyeiek eddigi két meccsükön két vereséget szenvedtek és 12 gólt kaptak.

HAJRÁ SÜLYSÁP!