Idén kivételesen ősszel, október első hétvégéjén rendezték meg a már hagyományos Mackó túrát. A túra fő szervezőjét, Seprős Viktort kérdeztük a szombat délelőtt történéseiről.
– Rekordszámú résztvevőnk volt, 190-en indultak, miközben én maximum 150 fővel számoltam, ennyi ellátásunk volt, úgyhogy az utolsó pillanatban szaladtam müzliszelet és alma után. Nagy örömünkre jóval többen indultak, mint amire számítottunk – kezdte Viktor a beszámolót. – A hosszabb távon inkább középkorúak indultak, míg a rövidebben bőven voltak fiatalok is. Hagyomány nálunk, hogy az általános iskolások ingyen, a sülysápiak pedig féláron indulhatnak, így nagyjából a túrázók 1/3-a volt a helyi. Minden rendben lezajlott, senki nem tévedt el vagy lett rosszul, aminek nagyon örülök – mesélte.

A résztvevők az együtt töltött idő és a túra nyújtotta élményeken túl sem mennek haza üres kézzel, ugyanis mindenki emléklapot és kitűzőt kap. – Mivel a Mackó túra nem verseny, hanem teljesítmény túra, ezért mindenki, aki teljesíti a távot, megkapja az ajándékainkat. Az emléklapon és a kitűzőn túl a Tápió Natúrpark jóvoltából adhatunk egy részletes katalógust, és minden túrázónk megkapja a környék nevezetességeit, kirándulóhelyeit bemutató kiadványunkat is. A szintidőt nem vesszük túl komolyan. Amikor meghirdettem a teljesítménytúrázók hivatalos oldalán az eseményt, fel kell tüntetni szintidőt, de ugyanúgy megkapja mindenki a kitűzőjét, aki teljesíti a távot, érjen be bármikor a célba. Volt egy srác, aki lekéste a vonatot. Fél kilencig lehetett Szőlősnyaralóról indulni, ő pedig fél 10-kor telefonált, hogy csak akkor érkezett meg, elindulhat-e még? Felkészült volt, a honlapunkról letöltötte a térképet és az útvonal leírást, GPS tracket elindult a kijelölt útvonalon, és ő is beért, miközben egy órával később indult. Mások kutyával vagy kisgyerekekkel mennek végig, nem várjuk el tőlük a szintidőt, ha kicsit később érnek be, nem jelent gondot. Mi addig vagyunk az ellenőrzőpontokon, amíg mindenki át nem halad a célban pedig ameddig mindenki be nem ér – mondta.

A Mackó túrára a legtöbben Budapestről érkeztek. – Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a járvány miatt több nagyobb, nevesebb túrát lemondtak, mert a legtöbb – velünk ellentétben – zárt helyről, például általános iskolákból indult – magyarázta Viktor. – De jöttek Martonvásárról, Szegedről, Kiskunlacházáról, volt, aki 250 kilométert vezetett azért, hogy velünk túrázhasson. A vonatot lekéső srác Budapestről utazott, már évek óta jár a túráinkra, mert elmondása szerint nálunk családias hangulat van. Figyelünk arra, hogy minden ellenőrzőponton kapjanak valamit a túrázóink, fröccsöt, pálinkát, almát, csokoládét. Ő azon is meglepődött, hogy a 900 Forintos nevezési díjunkba ennyi minden belefér, mivel nem ez a jellemző a mostani teljesítménytúrákra. Nálunk az a fontos, hogy az indulók jól érezzék magukat, pihenjenek, a cél az, hogy közös élményeket szerezzenek.
