A hétköznapok és böjti napok egyszerű, szegényes ételeit a vasárnapok kicsivel kiadósabb, majd az ünnepnapok bőséges ételei ellensúlyozták némiképp. Vasárnapra néha már került friss hús is az asztalra, és az e napra sütött keltett kalács, bukta, patkó, pite, kublót (kuglóf), túrós – vagy az idénynek megfelelően meggyes vagy almás lepény -, hájas pogácsa nem főfogás volt, mint hétköznap, hanem kiegészítő táplálék. Az ünnepek köréből kiemelkedtek a karácsony, húsvét és a lakodalmak étkei. Ilyenkor elmaradhatatlan volt a húsleves cérnametélttel vagy csigatésztával (gágorkával), majd a leveshús (Sápon paradicsom szósszal, omácskával), a húsos és a töltött káposzta, pörkölt vagy gulyás.
A karácsony böjtjét követően, az éjféli miséről hazaérkezve már meg lehetett kóstolni a töltött káposztát vagy más disznóhúsból készült ételt is. Karácsony napján reggelire lehetett hurka, disznósajt, abárolt szalonna főtt vagy sült krumplival. „Ha a tyúk már kicsit öregecske volt, akkor finom ünnepi levest főztek belőle karácsonyra. A nagymamám frissen gyúrt csigatésztát is készített hozzá. A főtt hús mellé paradicsomszószt készített, de volt még pörkölt nokedlival is.”(László Tiborné, a továbbiakban LT) Mások orjalevest készítettek cérnametélttel. Töltött káposztát gyakran főztek erre az ünnepre. A karácsonyi bejgli kelesztett tésztából szinte minden ház asztalán ott szerepelt. Karácsony másnapján többnyire az előző napi fogásokat ették.
Szilveszterkor és újév napján ismét a disznóhúsból készült ételeket találhatjuk. Szilveszter este a hálaadásról haza érkezve vágták fel a disznósajtot. „Újévre nem került baromfi az asztalra, hogy el ne kaparja a szerencsét. Ekkor disznó csontból főztek levest frissen gyúrt tésztával. Mellé lencse vagy szárazbab főzelék került kis füstölt malac farokkal vagy más füstölt hússal. Hájas vagy kelt tésztát sütöttek.”(LT) Sütöttek almás-, mákos-, diós- és káposztás rétest is. Kocsonyát is sokan főztek, ezt reggelire, vacsorára is ették.
Farsangkor Tápiósápon egy régi szokás szerint disznóhúsból pörköltet főztek, amiből minden családtag kilenc darabot kapott. Sülyben ekkor mindig főztek kocsonyát. „A pampuska (fánk), farsang másnapján a herőke (csörögefánk) elmaradhatatlan sütemény volt.”(LT)
A húsvét hozta meg az ételek bőségét nagyböjt után. Nagyszombaton, a kőrmenet után lehetett ismét húsféléket enni. „Húsvétra igencsak minden család a téli disznóvágás után megtartott egy sonkát, amit megfőztek egy, két szál füstölt kolbásszal. A sonka levébe főzték meg az előre összegyűjtött tojásokat. Ezt fogyasztották frissen reszelt tormával az ünnepek alatt. A sonka levét sem hagyták kárba menni, savanyú káposztát főztek benne gerslivel (árpagyönggyel).”(LT) A múlt század első felében még sokan elvitték az ételeket a templomba megszentelni. Kosárban, szalvétával letakarva tették az oltár elé, ahol a pap megszentelte. Később már otthon, a legidősebb asszony szentelte meg az ünnep reggelén ezeket az elkészített ételeket. Sülyben húsvétkor egy főtt tojást annyi felé vágtak, ahányan abban a házban laktak. Mindenki evett egy kis darabot belőle, hogy visszataláljon a családjához ha eltévedne. Húsvétra készült kocsonya is, amibe mindig került füstölt hús is. Húsvét másnapján a férfi locsolkodóknak is sonkát, kolbászt tojást és süteményt tálaltak fel az ünnepi asztalra. Borral, pálinkával is kínálták őket. A gyerekek pirosra festett főtt tojást kaptak.
A búcsú is a jeles ünnepek közé tartozott, amikor vendégül látták a más faluból, városból érkező rokonokat. „Erre az alkalomra ünnepi ebéd dukált. Kacsa, liba, csirke vagy tyúk aprólékából főzték a levest, a húsosabb részt megsütötték. Mellé kalács vagy bejgli került.” (LT)
A keresztelő csak a múlt század második felétől vált egyre nagyobb ünneppé. Korábban szűk családi körben, a keresztszülőkkel és a bábával ünnepeltek. Erre az alkalomra készült Sülyben a kődökleves. Sülyben és Sápon is divat volt, hogy a keresztanya, komaasszony több napig, néha egy hétig vitte az ebédet a gyerekágyas anyának és az egész családnak. Legtöbbször tyúk- vagy disznóhúsból készült a leves, amibe a húst is benne hagyták. Vittek még rántott húst, pörköltet, kuglófot vagy rétest is.
A lakodalom az egyik legnagyobb ünnepnek számított. Farsangkor vagy ősszel tartották. A meghívottakat a házigazda igyekezett igen jól megvendégelni. A múlt század első felének étkeiről a megmaradt vőfénykönyvek tanúskodnak. Sülyben Holecz József és Gömöri Illés könyvecskéje, a MAGYAR ALFÖLDI VŐFÉNYKÖNYV, Sápon Szántai János kézzel írott füzete segít bepillantani a lakodalmas ételek sorába. (Mind a hárman vőfélyeskedtek a második világháború előtt és után is.) Csak címszavakban a vőfénykönyv ételeiből: „Mikor a levest behozzák; Bor behozatalakor; Mikor a káposztát behozzák; Pecsenye behozatalakor; Paprikás behozatalakor; Mikor becsináltat hoznak; Sült-hús behozatalakor; Mikor a kását hozzák; Mikor a túrós csuszát behozzák; Mikor a lepényt hozzák; Egyéb tésztasütemény behozatalakor.” Szántai János füzetében az ebédhez is vannak versek: „Vers a leveshez; Főtt húshoz mondóka; Pörkölt tálalásánál; Sültek tálalásánál; Süteményhez.” A vacsoránál hasonló ételek, de más mondókával szerepelnek, de nála már a „Torta tálalásánál” című verset is megtaláltuk.
A lakodalmaknak régen kialakultak a szokásai. Sápon már hetekkel előbb elkezdték készíteni a csigatésztát, a gágorkát. A vasárnap délutánonként dolgozó asszonyok után jöttek a férjeik és gyerekeik, így gyorsan összeverbuválódott húsz-harminc személy, ezért gyakran már erre a munkára is disznót vágtak, de az italok sem hiányoztak. A lagzit az 1950-es évektől már szombaton tartották. A „lagzis hét” a vasárnapi sátorállítással kezdődött, ami a férfiak dolga volt. Sülyben az asszonyok ezen a napon gyúrták és vágták a lagzira a cérnametéltet. Ezen a napon ebédre gyakran készült hús- vagy gulyásleves pörkölttel. A sütemények sütésére szerdán és csütörtökön házilag került sor. A meghívottak közül mentek segíteni és vitték a sütéshez szükséges nyersanyagokat, tojást, lisztet, cukrot, stb. Az elkészült süteményeket az erre az alkalomra kipakolt, selyempapírral bélelt sublótfiókokba tették. Eleinte nem volt szakácsnő, aki a sütést, főzést irányította volna, ezért a legrátermettebb asszony vállalta ezt a feladatot, de az 1950-es évektől már egyre több helyen fogadtak szakácsnőt. Katona Rozi néni, Cseri Bözsi néni, Mészáros Marika néni igen sok lakodalomban irányította a sütést és főzést.
Pénteken vágták le a disznót és a tyúkokat. A lakodalomba készülő rokonok, meghívottak élő tyúkokat vittek ezen a reggelen a lagzis házhoz. A segítőket az előkészületi napokon ebéddel kínálták a háziak. A lakodalom napjára a múlt század elején Sülyben üres kalácsot sütöttek, és ezzel kínálták meg reggelire a főzésnél segítőket és az érkező vendégeket. A kalácsot ajándékozták az eskető papnak, jegyzőnek, feldarabolva kosárból adták az utcán a lakodalmasokat nézőknek, hívatlan leselkedőknek és ezt tálalták fel az lakodalmi vacsorához is. „Kalácstésztából készített, szív formájú tészta Tápiósülyben az örömkalács, melyet a lakodalom idejére az ablak mellé szögre akasztottak. A lakodalom után másnap vagy harmadnap az örömkalácsot az új menyecske széttördöste és az iskolából hazajövő gyerekeknek szétosztotta.”1 Réteseket is készítettek, később már piskótákat is sütöttek. Torta először a két világháború között szerepelt a sütemények között. Ezt eleinte házilag sütötték, díszítették, az 1960-as évektől már egyre többen cukrászdából rendelt tortát vittek a lakodalmas házhoz.
Sápon a lakodalmi kalácsot kontykalácsnak, örömkalácsnak nevezték. „Mikor én mentem férjhez, olyan óriási kalácsot csináltak, ami olyan nagy volt, hogy ki kellett bontani a kemence száját. Kontykalácsnak hívták, a menyasszonytánc után vágták fel. Pálcikákat szúrtak bele, mikor már kisült, almát, babát szúrtak rá. Minél több volt rajta, azt mondták, annál több áldás lesz rájuk. A menettel együtt vitték. A nagykalácsot a vőlegénynek kellett fölvágni éjfél után, mindenkinek kellett enni belőle. ….lakodalmi örömfát is állítottak. Egy száraz fát szaloncukorral, színes papírral, mézeskaláccsal, almával, dióval aggattak tele. Éjfél után, a menyasszonytáncot követően szedték le és díszeit szétosztották a gyerekek között.”1
„Mindenszentek napján vagy halottak napjára kisebb cipót sütöttek azok, akiknek valakije meghalt. A legelső koldusnak adták oda a kisült cipót még melegen, azzal a céllal, hogy imádkozzon a halottért.”
Zemen Pálné
